A keresztény apologetika a keresztény hit értelmi, történeti és teológiai védelme, valamint a keresztény hitet érő ellenvetésekre adott rendszerezett válasz. Elnevezése a görög ἀπολογία (apología, „védőbeszéd”, „védekezés”, „számadás”) szóból ered. A keresztény hagyományban az apologetika célja nem a hit helyettesítése, hanem annak szolgálata: annak bemutatása, hogy a keresztény hit nem irracionális, és hogy a kinyilatkoztatás, Jézus Krisztus személye, a feltámadás, az egyház tanúsága és a keresztény életforma értelmi vizsgálat tárgya lehet.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 1. kötet, „Apologetics”, Gale – The Catholic University of America, 2003.F. L. Cross – Elizabeth A. Livingstone szerk.: The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3. kiadás, Oxford University Press, Oxford, 1997, „Apologetics”.
A keresztény apologetika bibliai alapjaként gyakran idézik Péter apostol első levelét: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1Pt 3,15). A szöveg a számadást szelídséggel és tisztelettel kapcsolja össze, ezért a keresztény hitvédelem klasszikus értelmezése szerint az apologetika nem puszta vita vagy polemika, hanem értelmes, erkölcsileg felelős tanúságtétel.Réginald Garrigou-Lagrange: „L'Apologétique et la théologie fondamentale”, Revue des sciences philosophiques et théologiques, 9. évf., 3. szám, 1920, 352–359.II. János Pál pápa: Fides et ratio, 1998.
A keresztény apologetika tágabb értelemben kapcsolódik az apologetikához, szűkebb értelemben pedig a fundamentális teológiához, a vallásfilozófiához, a teológiához, a bibliai teológiához és a keresztény misszióhoz. Felekezeti hagyományonként eltérő hangsúlyokat kap: a katolikus apologetika gyakran a kinyilatkoztatás, a hit és értelem, az Egyház és a szenthagyomány kérdéseihez kapcsolódik; a protestáns apologetika több irányzata a Szentírás tekintélyét, a megtérést, a hit általi megigazulást és a világnézeti előfeltevéseket hangsúlyozza; az ortodox kereszténységben a hit védelme sokszor a liturgia, a szent hagyomány, az egyházatyák és az aszketikus tapasztalat tanúságában jelenik meg.Adolphe Tanquerey: Synopsis theologiae dogmaticae fundamentalis. De vera religione, de Ecclesia, de fontibus revelationis, 15. kiadás, Benziger Brothers, New York–Cincinnati–Chicago, 1914.Kallistos Ware: The Orthodox Way, St Vladimir's Seminary Press, Crestwood, 1995.
Fogalma és célja
A keresztény apologetika a keresztény hit igazságigényének értelmi bemutatására törekszik. Nem azonos a kényszerítéssel, a hit puszta propaganda-szerű terjesztésével vagy a vallási tekintély mechanikus igazolásával. Klasszikus értelmében a hitvédelem a hitet érő félreértéseket tisztázza, az értelmi akadályokat igyekszik elhárítani, és megmutatja, hogy a keresztény hit összhangban áll az ember igazságkeresésével.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere, 2., bővített kiadás, Szent István-Társulat, Budapest, 1937.
A katolikus teológiában az apologetika hagyományosan a hit hihetőségének indokait vizsgálta. Ezeket a klasszikus latin szaknyelv motiva credibilitatis néven említi, ami a hit elfogadását értelmileg előkészítő jeleket és érveket jelenti. Ilyen lehet például a csoda, a prófécia, Krisztus feltámadásának apostoli tanúsága, az Egyház történeti fennmaradása, a vértanúk tanúsága és a keresztény élet szentségtermő ereje.Réginald Garrigou-Lagrange: De revelatione per Ecclesiam Catholicam proposita, P. Lethielleux, Paris, 1926.Schütz Antal: Dogmatika, Szent István-Társulat, Budapest, 1937.
A keresztény apologetikában fontos szerepe van a preambula fidei fogalmának is. Ez „a hit előfeltételeit” jelenti: olyan igazságokat, amelyeket a keresztény hagyomány szerint az emberi értelem legalább elvileg felismerhet, és amelyek előkészítik a hit elfogadását. Ilyen például Isten léte, az erkölcsi rend, az ember szellemi természete vagy a vallási igazság keresésének lehetősége. A preambula fidei nem maga a természetfölötti hit, hanem annak értelmi előkészítése.Aquinói Tamás: Summa theologiae, I, q. 2, a. 2–3; I, q. 1.
A hit és az apologetikai érvelés viszonya a keresztény teológiában árnyalt kérdés. A katolikus tanítás szerint a hit végső indítéka nem az emberi bizonyítás, hanem Isten tekintélye, aki kinyilatkoztatja magát. Az apologetikai érvek ezért nem „előállítják” a hitet, hanem megmutatják annak ésszerűségét és hihetőségét. Az I. vatikáni zsinat Dei Filius konstitúciója egyszerre utasította el a racionalizmust, amely a hitet az emberi értelem alá rendelné, és a fideizmust, amely az értelem szerepét tagadná.I. vatikáni zsinat: Dei Filius, 1870.
Bibliai és teológiai alapjai
A keresztény apologetika bibliai alapjai nem egyetlen szövegre korlátozódnak. Az 1Pt 3,15 mellett fontos hivatkozás Júdás levele, amely a „szentekre bízott hitért” való küzdelemre szólít fel (Júd 3). Az Apostolok cselekedetei több jelenete is apologetikai jellegű: Pál a zsinagógákban az Írások alapján érvel, Athénban az Areioszpagoszon a görög hallgatóság vallási és filozófiai nyelvéhez kapcsolódva beszél, a római hatóságok előtt pedig saját küldetését és a keresztény hitet védi.ApCsel 17,1–34; ApCsel 22–26.
A keresztény teológia szerint az ember értelmes lény, aki Isten képmására teremtetett. Ebből következik, hogy a hit nem pusztán érzelmi vagy társadalmi azonosulás, hanem az igazságot kereső emberi értelem számára is megszólítható. A keresztény apologetika ezért a hit és értelem viszonyának kérdését nem külső melléktémának, hanem a keresztény antropológia és kinyilatkoztatástan részének tekinti.
A bibliai érvelés nem mindig modern filozófiai bizonyítás formájában jelenik meg. Gyakran tanúságtétel, prófétai beszéd, történeti emlékezés vagy a Szentírás értelmezése. Pál apostol athéni beszéde például nem pusztán elvont istenérv, hanem a hallgatóság vallási tapasztalatához, költői hagyományához és a teremtő Istenről szóló tanításhoz kapcsolódó missziós-apologetikai beszéd.Henry Chadwick: A korai egyház, Osiris, Budapest, 2003.
Története
Apostoli és ókeresztény kor
A keresztény apologetika története az apostoli igehirdetésben kezdődik. Az első keresztényeknek zsidó, görög és római környezetben kellett megfogalmazniuk, hogy Jézus a Krisztus, hogy a feltámadás tanúsága megbízható, és hogy az új hit nem erkölcstelen vagy államellenes mozgalom.
A 2–3. század apologétái már kifejezetten a pogány művelt közvéleményhez, a császári hatóságokhoz vagy filozófiai ellenfelekhez fordultak. A keresztényeket gyakran érte az ateizmus vádja, mert elutasították a római istenek kultuszát; erkölcstelenség vádja, mert zárt liturgikus közösségeiket félreértették; valamint politikai gyanú, mert nem vettek részt a császárkultuszban. Az apologéták ezekre a vádakra válaszolva mutatták be a keresztény hit tanítását és erkölcsi rendjét.Johannes Quasten: Patrology. Volume I: The Beginnings of Patristic Literature, Christian Classics, Westminster, 1986.
Jusztinosz vértanú Apologiái és Dialógus Tryphónnal című műve a korai keresztény apologetika alapvető szövegei közé tartoznak. Jusztinosz a Logosz-tan segítségével filozófiai nyelven igyekezett megszólítani a művelt görög-római olvasót, miközben a zsidó-keresztény vitákban az Ószövetség krisztológiai értelmezését is kifejtette.Jusztinosz vértanú: Első apológia; Dialógus Tryphónnal.
Tertullianus Apologeticum című műve jogi és retorikai formában védte a keresztényeket a birodalmi vádakkal szemben. Órigenész Contra Celsum című műve Celsus pogány filozófiai kritikájára adott részletes választ. Athénagorasz, Tatianosz, Antiochiai Theophilosz és Minucius Felix szintén a korai apologetikai irodalom jelentős alakjai.Tertullianus: Apologeticum; Órigenész: Contra Celsum.
Középkor
A középkorban az apologetika nem önálló modern diszciplínaként, hanem a skolasztikus teológia, a filozófia, a missziós irodalom és a vallásközi viták keretében jelent meg. Canterburyi Szent Anzelm a fides quaerens intellectum („a hit keresi az értelmet”) szellemében tárgyalta Isten létét és a megtestesülés értelmét. Ez a formula a középkori teológia alapvető törekvését fejezi ki: a hitben elfogadott igazság mélyebb értelmi megértését.Canterburyi Anzelm: Proslogion; Cur Deus homo.
Aquinói Szent Tamás Summa contra Gentiles című műve a keresztény hit igazságait olyan olvasókra is tekintettel tárgyalta, akik nem fogadják el a keresztény kinyilatkoztatást. Tamás különbséget tett a természetes ésszel is felismerhető igazságok és a kizárólag kinyilatkoztatásból ismert hittitkok között. A Summa theologiae első részében található „öt út” a természetes istenismeret klasszikus keresztény megfogalmazásai közé tartozik.Aquinói Tamás: Summa contra Gentiles; Summa theologiae, I, q. 2, a. 3.
A középkori keresztény apologetika a zsidósággal és az iszlámmal folytatott vitákban is megjelent. Ezek a viták nem mindig békés vagy mai értelemben egyenrangú környezetben zajlottak; előfordultak kényszerített disputák és társadalmi-politikai nyomással terhelt helyzetek is. Történeti jelentőségük mégis abban áll, hogy kialakították a vallási érvelés, a szövegmagyarázat és a természetes teológia sok későbbi formáját.David Berger: The Jewish-Christian Debate in the High Middle Ages, Jewish Publication Society, Philadelphia, 1979.
Újkor és felvilágosodás
A reformáció és az újkor új helyzetet teremtett a keresztény hitvédelem számára. A katolikus és protestáns felek egymással is vitáztak a Szentírás, a hagyomány, az Egyház, a szentségek és a megigazulás kérdéseiről. A felvilágosodás korában a deizmus, a racionalizmus, a bibliai kritika és a vallási szkepszis új apologetikai válaszokat tett szükségessé.Avery Dulles: A History of Apologetics, 2. kiadás, Ignatius Press, San Francisco, 2005.
Blaise Pascal Gondolatok című műve az újkori keresztény apologetika egyik nagy hatású alkotása. Pascal nem pusztán elvont bizonyításokat adott, hanem az emberi lét ellentmondásából, az ember nagyságából és nyomorúságából, valamint a szív és értelem viszonyából indult ki.Blaise Pascal: Gondolatok.
A 18–19. században a történeti kritika, a természettudományos világkép, a deizmus és a vallási szkepszis hatására az apologetika egyre inkább a Biblia történeti megbízhatóságával, a csodák lehetőségével, a feltámadás tanúságával és a hit ésszerűségével foglalkozott. John Henry Newman a dogmafejlődés, a lelkiismeret és a hitbeli beleegyezés kérdéseivel járult hozzá a keresztény hitvédelemhez. An Essay on the Development of Christian Doctrine című műve a keresztény tanítás történeti kibontakozását, An Essay in Aid of a Grammar of Assent című műve pedig a vallási bizonyosság és a konkrét beleegyezés természetét tárgyalta.John Henry Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine, London, 1845; An Essay in Aid of a Grammar of Assent, London, 1870.
19–20. századi katolikus és protestáns fejlemények
A 19–20. századi katolikus teológiában az apologetika jelentős része a fundamentális teológia keretében rendszereződött. A klasszikus kézikönyvek a vallás, a kinyilatkoztatás, Krisztus isteni küldetése, az Egyház hitelessége és a teológiai források kérdését tárgyalták. E hagyományban fontos szerzők közé tartozik Camillus Mazzella, Adolphe Tanquerey, Christian Pesch, Gerardus van Noort, Réginald Garrigou-Lagrange, Joseph Clifford Fenton és Schütz Antal.Camillus Mazzella: De religione et Ecclesia, Romae, 1880; Adolphe Tanquerey: Synopsis theologiae dogmaticae fundamentalis, 1914; Gerardus van Noort: Dogmatic Theology. Volume I: The True Religion, The Newman Press, Westminster, 1955; Réginald Garrigou-Lagrange: De revelatione per Ecclesiam Catholicam proposita, Paris, 1926; Joseph Clifford Fenton: The Concept of Sacred Theology, Milwaukee, 1941; Schütz Antal: Dogmatika, Budapest, 1937.