Streymoy () Feröer legnagyobb és legnépesebb szigete. Itt található a főváros, Tórshavn. Neve annyit tesz, mint „Áramlások szigete”.
Földrajz A sziget hosszúkás alakú, és nagyjából északnyugat-délkeleti irányban nyúlik el. Hossza 47 km, szélessége 10 km körüli. Nyugati és északi partjait csaknem függőleges madársziklák alkotják, míg a keleti part nyitottabb mély fjordjaival (köztük a Kollafjørðurral és a Kaldbaksfjørðurral), valamint a patakok torkolatánál épült településeivel. A sziget belsejében magas hegyek (legmagasabb csúcsa a Kopsenni, 789 m) és mély völgyek váltakoznak. bélyegkép|balra|200px|Streymoy térképe
Feröer többi szigetéhez hasonlóan itt is sok rövid patak és apró tó található. A növényzet jellemzően fű, fák nélkül.
Streymoyt keleten a keskeny Sundini szoros választja el a szigetcsoport második legnagyobb szigetétől, Eysturoytől. Tőle nyugatra fekszik Vágar, délre Sandoy. A sziget déli csúcsa körül három kisebb sziget található: Koltur, Hestur és Nólsoy.
Élővilág A sziget madárvilága nemzetközi jelentőségű. A fészkelőhelyek főként a sziget északnyugati partjain találhatók. Évente mintegy 130 000 pár tengeri madár költ ezeken a területeken. A legjelentősebb fajok az északi sirályhojsza (75 000 pár), a lunda (20 000 pár), a lumma (16 300 egyed), a háromujjú csüllő (9000 pár), az európai viharfecske (2500 pár), a fekete lumma (300 pár), az üstökös kárókatona (150 pár) és a nagy halfarkas (120 pár).
A szigeten jelen lévő vándorpatkány-állomány veszélyt jelent a fészkelő madarakra.
Népesség A szigeten -an élnek, ami Feröer lakosságának mintegy 40%-a. Legnagyobb részük a fővárosban, Tórshavnban él. Itt található a kormányzat mellett a legnagyobb kikötő és az egyetem is. A város a szigetcsoport kereskedelmi központja.
További fontosabb települések: Vestmanna, a korábbi kompkikötő nyugaton; Kollafjørður középen és a festői Saksun és Tjørnuvík északon. Történelmi szempontból jelentős Kirkjubøur a sziget déli csücskénél, amely a középkorban a Feröeri egyházmegye püspöki székhelye volt.
Év Lakosság 1986. január 1. 18 749 1991. január 1. 20 036 1996. január 1. 18 882 2001. január 1. 20 612 2006. január 1. 21 850
Közlekedés thumb|right|300px|A Skælingsfjall télen
A sziget összes települését burkolt utak kötik össze. Tórshavn fő bevezető útja a 2,8 km-es Kollafjarðartunnilin alagúton halad át. A szigetet Eysturoyjal a Streymin-híd köti össze a Sundini szoros felett. 2002-ben adták át a Streymoyt Vágarral összekötő 4 km-es tenger alatti alagutat, a Vágatunnilint, így megteremtve az összeköttetést Feröer három fő szigete között.
Menetrend szerinti kompok közlekednek Sandoy és Suðuroy irányába. Nyaranta komp közlekedik a következő kikötőkbe: Hanstholm (Dánia), Lerwick (Shetland), Bergen (Norvégia) és Seyðisfjörður (Izland). A szigetcsoport repülőtere a Vágari repülőtér, mely a szomszédos Vágar szigetén található.
Jegyzetek
További információk Idegenforgalmi oldal Streymoy - South, Faroeislands.com - Tourist Guide 2009 Streymoy - North, Faroeislands.com - Tourist Guide 2009 Légifotók (Anfinn Frederiksen)
Kategória:Feröer szigetei