bélyegkép|A Topkapi palota egyik külső udvara bélyegkép|A háremhez közeli eunuch lakrész Az Isztambulban található Topkapi palota az Oszmán Birodalom egyik legtekintélyesebb fennmaradt műemléke. Ezzel együtt az egyik legkevésbé megértett, értelmezett épületkomplexum. Annak ellenére, hogy kívülről szerény épületnek tűnik, a törökök számára a szultáni fenség szimbóluma, büszkeségük forrása. Az oszmán szuverenitást jelképezte, ahol a török szultánok és udvartartásuk lakozott.
Szulejmán bélyegkép|Konyha Szulejmán szultán a török Oszmán-ház tizedik uralkodója volt, emellett ő volt az első szultán, aki ezt a nevet viselte. Nagyapja, II. Bajazid (1481–1512) segítségével került be a politikába, ő erre az egyetlen példa az egész Oszmán uralkodóházban. Alig huszonhat éves volt, amikor trónra lépett, és ezzel egy hatalmas birodalmat vett kézbe, mely a Duna alsó szakaszától egészen a Nílusig terjedt. Negyvenhat éven át uralkodott. Szám szerint tizenhárom harcban vett részt személyesen, számos fényes győzelmet aratott. Szulejmánnak nem kellett megküzdenie a trónért, csupán lánytestvérei voltak, feszültség és küzdelem nélkül foglalhatta el azt. A törökök a mai napig Kanunî Szulejmánnak nevezik, ami Törvényhozót jelent, ezt pedig azzal érdemelte ki, hogy törvénykönyvet (kánunnámét) készíttetett.
Szulejmán szultán, amint meghallotta apja halálának hírét, a Topkapi palotába sietett, ahol megtörtént beiktatása ekkor csupán huszonhat éves volt. Szolgálattevői elkészítették a tugrás pecsétgyűrűket, ezekből az egyiket a nagyvezér kapta, viszont nem viselhette ujján, hanem egy kis tarsolyban hordta, a nyakában. Új pénzt veretett, ez pedig már a Szulejmán nevet hirdette. A pénteki napokon, a dzsámikban már nem elődje, I. Szelim nevét foglalták imába, hanem az ifjú új szultánét. Manisai udvartartása is megérkezett a Topkapiba, édesanyja és családja, felesége, Máhidevrán, és fia, Musztafa is velük jött. Egy új fejezet kezdődött mind a törökök, mind a keresztény világ számára.
Ami a politikát illeti, fontos mérföldkőnek számított Nándorfehérvár elfoglalása 1521-ben, ugyanis ez hosszas ostromlás során elődeinek nem sikerült. A következő év szintén győzelmet tartogatott számára, Rodosz várát vette be, száműzve onnan a johannita lovagokat Málta szigetére. Első két győzelme hatalmas tekintélyt szerzett neki, hiszen mindkét erőd bevehetetlennek számított korábban az oszmánok számára.
1526-ban, II. Lajos magyar király hadai fölött teljes győzedelmet aratott Mohácsnál. Ezt a csatát tekintik Szulejmán legfényesebb sikerének. 1529-ben Bécsnél kudarc érte, a törököknek a kedvezőtlenre fordult időjárás miatt vissza kellett vonulniuk hazájukba. Alig telt el három év, Szulejmán újra hadba vonult, szintén Bécs ellen, de ezúttal Kőszeg vára tartóztatta fel. 1534–1536-ban figyelmét a kelet felé fordította, elfoglalta Bagdadot és Tebrizt, ezáltal meghódította Irak és Azerbajdzsán egy részét. Tebrizt nem tudhatta sokáig a magáénak. Hajreddin Barbarosszát nevezte ki a flotta parancsnokának, akinek sikerült legyőznie az európaiakat az Adriai-tengeren. Szapolyai János halála 1540-ben alaposan felforgatta a magyar belpolitikai helyzetet, rá egy évre pedig Szulejmán megszállta Budát, és közel százötven évig uralta Magyarország középső részét. 1543-ban elfoglalta Tatát, Székesfehérvárt és Esztergomot. 1548-ban, majd 1553-55-ben a Szafavidák ellen vezetett harcot. bélyegkép|Fogadásokra szánt szalon Utolsó hadjárata, hosszú szünet után, csaknem tíz év elteltével következett Szigetvár ellen. 1566-ot írtak az európaiak, Szulejmán pedig ismét a magyarok ellen indult, de már nem lovon, ugyanis az idős szultán ekkor már meglehetősen gyenge volt. Már nem élhette meg a diadalt, a vár bevétele előtt két nappal, 1566. szeptember 6-án elhunyt. Halálát bizalmasai titokban tartották a biztos siker érdekében, ugyanis a szultán halála megrendíthette volna a janicsárok elszántságát. A fegyverhordozó Szulejmán nevében parancsokat osztott ki – ugyanis hasonló volt az írásuk. A halálát addig tartották titokban, ameddig hírt nem kaptak fia, II. Szelim trónra lépéséről. Az ostrom után Szulejmán testét hazavitték Isztambulba, és a Szulejmán dzsámi mellett, az általa elrendelt helyen helyezték el. A Szulejmán dzsámi Isztambul egyik legnagyobb imahelye. A sír fölött azóta gyönyörű türbe – azaz mauzóleum – áll.
A Topkapi palota felépítése és funkciói Szulejmán szultán korában
A Topkapi palota Isztambul egyik lépcsőzetes dombján fekszik, izoláltan, pontosabban ott, ahol a Boszporusz, a Márvány-tenger és az Aranyszarv-öböl találkozik. A város egyik leggazdagabb pontján terül el, a Hagia Szophia, valamint a Kék mecset közelében. A palotai oldalai a forgalmas kikötővel találkoznak. A Topkapi magyarul ágyúkaput jelent, nevét pedig a néptől kapta, a legfontosabb kapukat egykor őrző két ágyúról.
II. Mehmed (1451-1481) szultán építtette, akit Hódító Mehmedként is ismerünk. Személyes, szultáni rezidenciájának adott helyet, illetve az Oszmán Birodalom adminisztratív központját képezte. Mehmed szultán 1453-ban foglalta el Konstantinápolyt, rövidesen a hódítás után a Hagia Sophia bazilikát mecsetté alakíttatta át. Pár évvel később felépített egy palotát a jelenlegi isztambuli egyetem helyén. Rövidesen a palota elkészülése után úgy döntött, hogy építtet még egyet, ez pedig a Topkapi palota volt. Állítólag azért építtette, hogy kimutassa határtalan önbizalmát, egy szellős, belvederés palotára vágyott. A területet, az Aranyszarv-öböl és a Márvány tenger között kimagasló dombot hosszú konzultációk után tapasztalt, remek mérnökök segítségével választotta ki. Azóta nevezik ezt a hegyfokot Szeráj-foknak is.
A palota 1456 és 1478 között épült fel, tulajdonképpen ez az időszak egybeesett a hatalom központosításával és a birodalom kiépítésével is. II. Mehmed szultán álmodta meg alaprajzát, és fő épületei még a XV. században felépültek. Végleges formáját a XVI. században nyerte el. Virágkorát Nagy Szulejmán szultán uralma alatt élte. Szulejmán szultán kora a soha nem látott pompa időszaka volt, ekkor történtek a legkiterjedtebb renoválások és bővítések.50 Az épületkomplexumban több szerv is funkcionált, műhely, kórház, istálló, konyhák, pékségek, fürdők, kihallgatási termek, kincstárak, könyvtárak, levéltárak, kisebb mecsetek, fegyvertárak, ezen kívül hálótermek, állatkertek, medencék, kutak, kertek és pavilonok tarkították a berendezést, valamint iskola is működött.
I. Szulejmán után évszázadokon át érintetlen maradt a palotaegyüttes formája, annak ellenére, hogy restaurálták, toldozták-foldozták és hozzáépítettek. A falakat, melyek a négy jellegzetes udvarát alkotják sohasem lazították fel. A palotán végzett átalakításokkal, toldalékokkal a palota szinte városkává bővült. A változatlan szerkezeti váz megtestesítette a birodalom hatalmát. Az 1839. évi politikai reform után nem sokkal „már nem lakták tovább az uralkodók, itt maradtak viszont hatalmas értékű kincstáraik, könyvtáraik és mérhetetlen gazdagságuk számos más bizonyítéka.” Az uralkodócsalád a Dolmabahcse palotába költözött. E hatalmas palotakomplexum a köztársaság kikiáltása után közgyűjteménnyé vált.
Két fő csoportra lehet felosztani a palota négy udvarát, melyek hierarchikusan vannak elrendezve. Az első zóna a publikus rész, ami az első két udvart foglalja magába. Fogadások, ceremóniák történtek itt, a hivalkodás helye volt, a messzi földről érkező követeket elkápráztatta a pompa. A közigazgatási funkcióknak adott otthont, szabályozta a szultán kapcsolatát a külvilággal. A harmadik és a negyedik udvar a privát, személyes szféra, ahova a szultán visszavonulhatott lakrészébe pihenni. A harmadik udvarban találhatóak még az egykori férfi és női részlegek, a szultán családja is itt élt. A negyedik udvar kertekkel, pavilonokkal és szökőkutakkal volt gazdagítva. Tulajdonképpen ez az udvar kiegészítése volt a privát szultáni birtoknak.
Egymás mellé rendelt szögletes épületekről van szó, melyek egy komplexumot alkotnak. Épületei udvarokat fognak közre. Mindegyik épület más és más funkciót szolgált. Az udvarok és kertek kialakítása a természettel szembeni szeretetet tükrözik. Kívülről úgy tűnik, hogy a palota hatalmas területet foglal el, viszont ebből a kertek és az udvarok képeznek igazán nagy arányt. A kapuk, a loggiák, a kertek, gyakorlatilag minden eleme a komplexumnak a természettel áll szorosan kapcsolatban, a vízzel, a fénnyel, a kilátással. Mindegyik udvart egy monumentális kapu előzi meg, melyek kijelöli a határokat, és át is hidalja azokat.
Több ezer ember dolgozott itt, mindannyian a szultánjuknak szolgáltak.
Az első kapu A Topkapi palota első kapuja a legfontosabb az összes közül. A Hagia Sophia közvetlen közelében helyezkedik el. Márványból készült, magas, lágyabb, nyugati mintára alapozott bejáratról van szó. Amit manapság látunk, az egy későbbi kiegészítése a Topkapinak, ugyanis 1867-ben készült. Az eredetit egy tűzvész tette tönkre.
Korábbi metszetek mutatják az eredeti kapuzat magasságát, szélességét, dominanciáját, mely a birodalom erejét mutatta. Az első kapu uralta a teret, egyszerű volt, mégis szigorú. A kapuzat boltívében egy tugra és egy felirat jelenik meg, mely közli, hogy ez Isten hozzájárulásával épült fel, II. Mehmed szultán idején, 883-ban, azaz keresztény időszámítás alapján 1478-ban.
A kaput folyamatosan kapuőrök vigyázták, de az ő dolguk volt az is, hogy kinyissák a kapukat a reggeli ima előtt és bezárják az esti ima után. Éjjelenként az őrséget a janicsárok csapata erősítette. A kapuőrök szobái a kapuházban helyezkedtek el.
A kapuzat nemcsak védelemre szolgált, hanem elrettentésre is. Azoknak a fejét aggatták itt ki, akik a birodalom ellen cselekedtek. A kapuőrök dolga volt a fejek eltávolítása bizonyos idő után. Gyakran lógtak fegyverek, többek között kardok, íjak, nyilak a főkapu előterében, ami egyrészt megadta a palota harcias mivoltát, másrészt emlékeztette a látogatót arra, hogy a katonák fegyvertelenül mentek be a békés palotába, bent biztonság uralkodott.
Gyakran játszott itt a palota katonai zenekara is, jelezve az ima idejét.
Az első udvar A palota első udvara nyilvános terület volt, nyitva állt a nép számára, ezért általában sokan tartózkodtak itt. Szabadon álló épületekkel van meghintve. Ez az udvar a legnagyobb az összes közül. A külső szolgálatokat teljesítő szolgák minden egyes nap ezen az udvaron haladták át. A város lakói pedig szintén ezen az udvaron meneteltek át, ha panaszai voltak. Lényegében az első udvar egy keskeny sétánnyal rendelkezett, amely összekötötte az első kaput a másodikkal.
Rögtön balra található a Szent Irén templom, amely fegyvertárként szolgált. A kórház a bal oldalon helyezkedik el. A betegszobákban egy eunuch szolgált két apróddal. Annak ellenére, hogy az alkoholfogyasztás tiltott volt, egyes egészségügyi helyzetekben jól jött. Az alkoholt a kertészek biztosították, kulacsokban csempészték be a várfal fölött. Egyes szolgák annyira meg voltak elégedve a kórház körülményeivel, hogy gyakran betegséget szimulálva napokat töltöttek itt. Beszélgettek, csempészett bort ittak, zenét hallgattak, mely a kezelés részét képezte és pihentek. Bizonyos idő után csakis a szultán beleegyezésével ápoltak valakit, egy foghúzást sem hajthattak végre a padisah tudta nélkül. Ha a foghúzást, miután már megtörtént, feleslegesnek nyilvánították, az orvosnak kárpótlásként meg kellett szabadulnia egy fogától. Áli kritizálta Szulejmán döntését, miszerint a kórházat az első udvarba helyezte, ami a betegek kapcsolatát segítette elő a külvilággal. Valószínű, hogy azért volt ide építve, hogy megakadályozzák a fertőző betegségek elterjedését a belső udvarokban.
A kutak hatalmas ciszternákkal és csatornákkal álltak összeköttetésben, évszázadokig biztosították a vizet az épületkomplexum számára. Ez első udvarban található a hóhérok kútja is, az igazságszolgáltatás egyik kegyetlen helyszíne. A halálraítélteket itt végezték ki. A kivégzés a kertészek feladatkörébe tartozott. A hóhér a kivégzés után megmosta pallosát, majd kezét a kútnál.