Weisz Bernát Ferenc (Lugos, 1800. augusztus 1. – Budapest, 1888. március 31.) nagykereskedő, bankár, a magyar biztosításügy úttörője.
Életpályája 1816-ban kereskedő lett. 1826-ban Szegeden a Trieszti Biztosító képviselője volt. 1838-ban Pesten üzletet nyitott. 1841-ben bankházat alapított. Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal és Deák Ferenccel kötött ismeretséget. 1848-ban pénzügyminiszteri osztályfőnökké nevezte ki Kossuth Lajos. A szabadságharc leverése után szabadságvesztésre ítélték. Az abszolutizmus alatt Apponyi György kancellár felszólítására kidolgozta az állami tűzkárbiztosítás tervezetét. 1861-ben beválasztották a fővárosi bizottmányba, ahol számos közintézmény létesítését kezdeményezte.
Kezdeményezte a leányárvaház, a szeretetház felépítését. Ingyen Duna-fürdők, közraktárak és víz- és gázvezeték létrehozását támogatta. Alapító- elnöke volt a Kereskedelmi Akadémiának; az iskolai takarékpénztárak gondolatának népszerűsítője.
A Fiumei úti sírkertben lett eltemeteve.Gyászjelentése
Művei Az ingatlanok tűzkártérítésének állami szervezetéről (Pest, 1869) Az iskolai takarékpénztárak Magyarországon (Budapest, 1878–1879) Az ingatlan állami tűzkártérítés keletkezése és fejlődése Magyarországon (Budapest, 1888)
Jegyzetek
Források
További információk Weisz Bernát Ferenc (Vasárnapi Újság, 1880. 52. sz.) Böngérfi János: Weisz Bernát Ferenc élet- és jellemrajza (Pozsony, 1886) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914. Hornyánszky Viktor
Kategória:1800-ban született személyek Kategória:1888-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar kereskedők Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:Magyar bankárok Kategória:Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fontosabb alakjai