Hoffmann Mihály Miksa (Nagyatád, 1861. május 10. – Budapest, 1937. október 20.)Halálesete bejegyezve a Bp. I. ker. állami halotti akv. 1751/1937. folyószáma alatt. hírlapíró, pénzügyi szakíró, lapszerkesztő.

Élete Atyja Hoffmann Henrik szeszgyári igazgató volt, édesanyja Schlesinger Katalin. Iskoláit Nagykanizsán végezte; minthogy beteges volt, tanulmányait félbeszakította és több évig segédjegyző, majd magánhivatalnok volt és egy nagyvállalatnál mint irodafőnök működött. 1887-ben a hírlapírói pályára lépett és 1890-ban megindította az Adóügyi Szaklapot, melyet szerkesztett is. A közgazdasággal is foglalkozott. 1909 májusában a szakirodalom terén kifejtett munkásságának elismeréseként megkapta a királyi tanácsosi címet.Molnárok Lapja, 1909. május 29. (16. évfolyam, 22. szám) Mintegy harminc önálló pénzügyi, főképpen adóügyi munkát írt. A Fűszerkereskedők Országos Egyesületének elnöke, a Fűszerkereskedők Lapjának főszerkesztője és a Központi Demokratapárt ügyvezető elnöke volt.

Halálát szívbénulás, epehólyag-gyulladás okozta.

Felesége Hacker Judit (1868–1910) volt, Hacker Májer és Stelzer Sarolta lánya, akit 1891. október 15-én Nagykanizsán vett nőül. Gyermekeik: Hoffmann Lilla (1892–1972) és Hoffmann Klára (1900–1944). Második házastársa Wagner Emília (1866–?) volt, akivel 1912. május 29-én Budapesten, a Terézvárosban kelt egybe.

Cikkei, melyek többnyire saját lapjában jelentek meg, az egyenes adóról, a fogyasztási-, ital- és italmérési adókról szólnak.

Munkái Szesz-, italmérési- és bor-italadó kiszámítása, továbbá szeszalkohol-szőlőczefre és bormust, valamint hordó-ürméret átszámítási táblázat. Budapest, 1893. (Magyar és német szöveg) A fogyasztási, ital- és italmérési adók rendszeres ismertetése... Budapest, 1893. (Osváth Imrével együtt.)

Kéziratban: Jövedéki kihágások élbírálása.

Jegyzetek

Források

További információk

Fővárosi almanach, lexikon és útmutató. A székesfővárosi tisztviselői kar közreműködésével szerk. és kiadja Guthi Imre. 1916-1918. Ötödik kiadás. Bp., Légrády Testvérek, .

Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny. A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.

Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928 Az új városháza. A főváros főtisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak életrajza, a főváros hivatalainak, intézményeinek és üzemeinek ismertetése. Az 1931-37. évi törvényhatóság. Szerk. Weichert Béla. Bp., 1931

Kategória:Magyar újságírók Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek