Horogszegi Szilágyi Rózsi, Szilágyi Rozália Jolán Mária (Zombor, 1888. május 10.Zombori római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 167/1888.Születési évét több forrás is tévesen 1893-ra teszi. – 1954 után) színésznő.
Életpályája Édesatyja, Szilágyi Gyula pénzügyigazgató volt Nagybecskereken, édesanyja Handel Emília. Nagybecskereken járt iskolába. 1914-ben végezte el Rákosi Szidi színiiskoláját, Szabó Ferenc volt az első igazgatója. Működött Nyitrán és Nagyszombatban, ahol drámai szende-szerepekben aratta első sikereit. Onnan a Magyar Színház szerződtette, közben a budapesti Belvárosi Színházban is jelentős szerepei voltak a Terikében, A buta emberben, A négyszögben, a Tillában stb. Fellépett a Budai Színkörben is mint vendég, Bródy Sándor Tanitónőjében. 1923. december 15-én Budapesten, a Ferencvárosban férjhez ment Mauthner István (Budapest, 1886. március 3.) értékpapír-kereskedő bankárhoz,A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 1050/1923. folyószáma alatt. és visszavonult a színpadtól. 1932-ben vált el férjétől.A budapesti kir. tszék. 35635/1932. sz. ítélete. Később Sándor Imre (Boldva, 1886. április 14. – Budapest, 1955. november 3.) gyógyszerész felesége lett,Budapest Főváros Levéltára - Budapest Fővárosi Választókerületi Választási Bizottság iratai, választási névjegyzékek, 1954 (HU BFL XXIII.119) - VIII. kerület 1954-es fővárosi kerületi választói névjegyzék - VIII. kerület, 28. választókerület / Mária utca 19. akivel 1951-ben kötött házasságot Budapesten.Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 2240/1955.
A színi pályát követően a vendéglátásban próbált szerencsét. 1931. május 1-től a Kereszt utcai Kakuk vendéglő társtulajdonosa lett,Reggeli Ujság, 1931. április 27., 11. old. majd 1934 májusában nyitotta meg a Bástya utcában a Móló éttermet, amelynek a vezetője volt.Reggeli Ujság, 1934. május 7., 10. old. 1935 augusztusában még kilátogatott Fedák Sári édesanyjának temetésére.Kis Ujság, 1935. augusztus 10., 7. old. További sorsa ismeretlen.
Szerepei Adele (Fall: Az elvált asszony) Lady Alexandra (Knoblauch: A faun) Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem) Sőtérné (Eysler: Az asszonyfaló)
Jegyzetek
Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1999. 365. old.
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Zomboriak Kategória:1888-ban született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek