G. Szabó Hunor (Mezőtúr, 1979. március 3. –) magyar dobos, dzsesszzenész

Pályafutása Már gyerekkorában is érdekelte a zene. Először gitározni, majd dobolni kezdett. Miután leérettségizett, Budapestre költözött, ahol zeneelméletet és zongorát tanult. 1999-2004 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol jazzdob szakon végzett.

Amellett, hogy dobolt, például Jónás Vera zenekarában és még rengeteg másik zenekarban közreműködik, 2008-ban megalapította a The Qualitons együttest. A zenekar a 60-as, 70-es évek zenéjét idézi.

Eleinte Kovács Kati kísérő zenekara volt, majd önálló karrierbe kezdtek. Ők voltak az első magyar zenekar, amely az Egyesült Államokban a KEXP rádióműsorban fellépett. Az együttesben G. Szabó a frontember, a fő zeneszerző, a ritmusgitáros, az énekes, emellett még dobol is. A The Qualitons mellett rengeteg másik zenekarban dobol, illetve gitározik.

Testvére Szávai Viktória színésznő. Párja Németh Juci énekesnő. Gyermekük 2018-ban született.

Zenekarai

Jónás Vera Experiments Egy Kiss Erzsi Zene Borbély Mihály Quartet Borbély-Dresch Quartet Smárton Trió Kardos Négyes Dzsindzsa The Qualitons

Hangszerek

dob gitár basszusgitár

Diszkográfia

Közreműködőként

Misztrál-Ösvény (2002) Various – Jazz tanszak (2002) Kampec Dolores+Grencsó István – Koncert! (2003) Egy Kiss Erzsi Zene – Röné Álma (2004) Egy Kiss Erzsi Zene – Kinono (2006) Szilárd Mezei Ensemble – Nád (2008) Grencsó Open Collective With Lewis Jordan – Homespun In Black And White (2009) Dzsindzsa – Panther's Play (2009) Szilárd Mezei Szabad Quartet – Februári Fadöntés (2010) Gringo Sztár – Pálinka Sunrise (2011) Szilárd Mezei Szabad Quintet – Singing Elephant (2012) Sena Dagadu – Lots Of Trees (2013) Szilárd Mezei International Improvisers Ensemble – Karszt (2014) Dzsindzsa – (2016) Dzsindzsa – Ne Aggódj! (2019)

The Qualitons

Panoramic Tymes (2010) Tomorrow's News (2014) Echoes Calling (2018) Kexek (2019)

Díjak 2019: Fonogram-díj (The Qualitons)

Források

Nők Lapja Café interjú Szoljon.hu

Jegyzetek

Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Mezőtúriak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar dzsesszdobosok