Sir Douglas Haig, I. Haig gróf (Edinburgh, 1861. június 19. – London, 1928. január 29.) skót tábornok, az első világháború alatt előbb a Brit Expedíciós Haderő I. hadtestének, majd 1915-től a brit erők főparancsnoka a nyugati fronton. 1916-ban ő irányította a somme-i csatát, ahol a brit csapatok igen jelentős veszteségeket szenvedtek a jól megerősített német állások ellen végrehajtott roham során. Haig a veszteségek ellenére sem állította le a támadást, és amiatt a háború után a "somme-i mészáros" gúnynevet adták neki.Was Douglas Haig the 'butcher of the Somme'? - Haig szerepének és az események hátterének áttekintése.
Élete Szeszgyáros családból származott, felmenői whiskeylepárlással foglalkoztak. Edinburghben nőtt fel, tanulmányait a bristoli Clifton College-ben és az oxfordi Brasenose College-ban végezte 1880–1883 között. Tanulmányait egyetemi diplomájának megszerzése nélkül fejezte be, részben betegség miatt, részben pedig azért, mert tiszti pályára akart lépni és a diploma megszerzésének idejére túl idős lett volna. 1883-ban iratkozott be a sandhursti Királyi Katonai Akadémiára és a következő évben befejezte a katonatiszti tanulmányait. Ekkor a brit hadsereg vezérkari akadémiájára küldték (British Military Staff College) mint ígéretes fiatal tisztet. A következő évben a királynő 7. huszárezredében ("7th (Queen's Own) Hussars") kezdte meg szolgálatát, hamarosan hadnagyi rangra léptették elő.
Katonai pályájának kezdete Első tengerentúli kiküldetésére is a 7. huszárezred kötelékében került sor, Indiába utazott 1887-ben, ahol 1888-ban kinevezték az alakulat parancsnokának szárnysegédjévé. A következő állomáshelye Szudán volt, ahol részt vett a Herbert Kitchener által irányított brit gyarmati erők szudáni akcióiban, az ún. Mahdi-felkelés ellen. Az 1898-as omdurmani csata során az egységét az egyiptomi hadsereg lovasságához csatolták, Haig pedig Robert George Broadwood alezredes szárnysegédje volt.
A búr háború alatt további adminisztratív pozíciókat töltött be a Dél-Afrikában állomásozó brit haderőnél. John French vezérőrnagy vezérkari főnöke, majd pedig az itt állomásozó lovassági hadosztály vezérkari főnökének helyettese volt. Négyszer említették a nevét a napiparancsban és Dél-Afrikai szolgálata során szoros kapcsolatot épített ki French és Kitchener tábornokokkal, akik az első világháború alatt jelentősen támogatták. A búr háború alatt nyújtott teljesítménye következtében gyorsan előléptették: a háború előtt még csak századosi rangja volt, de 1904-re a brit hadsereg legfiatalabb vezérőrnagya lett.
1901-ben a 17. lándzsás lovasezred (17th Lancers (Duke of Cambridge's Own)) parancsnoka lett, 1902-ben kinevezték VII. Eduárd brit király szárnysegédjévé, majd 1904-ben ismét visszatért Indiába. Kitchener tábornokot az indiai brit haderő főparancsnokává nevezték ki, Haig-et a lovassági alakulatok főszemlélőjévé tette meg.
1906-ban visszatért Angliába és a brit hadügyminisztériumban a vezérkari képzésért felelős igazgató lett. Haig támogatta Richard Haldane hadügyminiszter reformjait, aki a brit hadsereget próbálta felkészíteni a várható európai konfliktusra. 1909-ben visszatért Indiába, az indiai haderő vezérkari főnöke lett. 1912 és 1914 között az aldershoti kiképzőközpont parancsnoka volt és 1914-ben kinevezték V. György brit király szárnysegédjévé.
Az első világháború előtt végrehajtott utolsó nagy brit hadgyakorlat során Haig kapta az egyik fél parancsnokságát. Ellenfele, Sir James Grierson tábornok súlyos vereséget mért rá, ennek ellenére a világháború kitörése után Haig lett a Brit Expedíciós Haderő I. hadtestének parancsnoka. Grierson kapta a II. hadtest parancsnoki tisztét, de Franciaországba érkezése után szívrohamban elhunyt és helyét Sir Horace Smith-Dorrien tábornok vette át.
Az első világháború alatt 1914 1914 augusztusában Haig segített megszervezni az Európába küldendő Brit Expedíciós Haderőt (British Expeditionary Forces, BEF), amelynek parancsnoka Sir John French marsall lett. Haig kapta a haderő felének, az I. hadtest parancsnoki tisztjét.
Még a haderő megszervezése során került sor az első összeütközésre Haig és French között. Haig és Kitchener hadügyminiszter az Amiens környékére tervezett ellentámadáshoz akarta felvonultatni a csapatokat, míg French Belgiumba akarta küldeni a BEF-t. Haig és Kitchener azzal érvelt, hogy a rosszul felszerelt és súlyos számbeli hátrányban harcoló belga hadsereg összeomlása után a britek pozíciója tarthatatlan lenne Belgiumban és szinte minden felszerelésüket hátrahagyva kellene visszavonulni. Amikor V. György megszemlélte a csapatokat Aldershot-ban, Haig személyesen vetette fel a királynak, hogy "mélységes kétségei" vannak French katonai szakértelmét illetően.
A BEF augusztus 14-én szállt partra Franciaországban és French haditervének megfelelően Belgium felé nyomult előre, ahol Charles Lanrezac francia tábornok 5. hadseregével kellett volna kapcsolatot teremteni Charleroi környékén. A felvonulás során került sor a britek első ütközetére: augusztus 23-án Mons mellett ütköztek meg a német 1. hadsereggel. brit katonának és 300 tüzérségi eszköznek kellett felvenni a küzdelmet német katonával és 600 tüzérségi eszközzel, de a számbeli hátrány ellenére a britek visszaverték a németeket. Tőlük délre azonban Lanrezac kiadta az utasítást a visszavonulásra és szabadon hagyta a jobb szárnyat, és emiatt a briteknek is vissza kellett vonulnia.
A visszavonulás során az I. és a II. hadtest elvesztette a kapcsolatot, a két egységet a francia-belga határ közelében található Forêt de Mormal választotta el. A két egységnek Le Cateau térségében kellett volna felvenni a kapcsolatot, de Haig csak Landrecies-ig jutott, ahol ismét megütközött a németekkel. A csata utáni French-nek küldött jelentésében jelentősen eltúlozta a németek erejét, aki erre bepánikolt és elrendelte a BEF általános visszavonulását. A következő napon, augusztus 26-án Horace Smith-Dorrien II. hadteste ellentámadást indított a németek ellen Le Cateau mellett, amely lehetőséget adott arra, hogy a visszavonulást rendezetten befejezzék.
Joseph Joffre francia főparancsnok utasításai értelmében a francia csapatok a Marne folyó vonalához vonultak vissza és a briteknek sem volt más választása, minthogy alkalmazkodnak a franciákhoz. French marsall, aki nem nagyon bízott szövetségesei képességeiben és még délebbre, a Szajna vonalához akart vonulni, de Kitchener személyesen győzte meg, hogy maradjon a frontvonalon. A Párizs védelméért vívott csata szeptember 5-én kezdődött, de a BEF alakulatai csak 9-én kerültek harcérintkezésbe a németekkel.
A németek ezután visszavonultak, majd átkaroló hadműveletek sorozatával igyekeztek a francia-brit erők hátába kerülni, akik hasonló taktikával próbálták a németek utánpótlási vonalait elvágni. Az egymást követő ütközetek sorozata a "versenyfutás a tengerhez" néven lett ismert. Az egymást követő manőverek következtében a britek egyre közelebb kerültek a Csatorna partjához, ami megkönnyítette a csapatok utánpótlását, végül az I. ypres-i csata után (1914. október–november) a front megmerevedett és kialakult az állóháború.
Haig-et az év végére a mons-i és ypres-i csatákban tanúsított teljesítménye alapján hadseregtábornokká léptették elő, és 1914 decemberében az I. hadtestből megszervezték az I. brit hadsereget.
1915 1915. során a brit hadsereg legfontosabb feladata a nyugati fronton a francia hadsereg támogatása volt. Az újonnan létrehozott alakulatok kiképzése alig fejeződött be és a briteknek nem állt rendelkezésére elegendő alakulat bármilyen támadó hadművelet végrehajtására.1914-ben a BEF kötelékében 5 brit hadosztály érkezett a nyugati frontra. A franciáknak ebben az időben 72 hadosztály, a németeknek 122 hadosztály állt rendelkezésére ugyanebben az időszakban. Forrás:
1915. december 16-án Haig végre elérte, hogy French-et elmozdítsák a BEF éléről és őz nevezték ki a nyugati fronton állomásozó brit csapatok főparancsnokának. Haig személyesen járt közben a királynál, akivel a front megmerevedése után élén levelezést folytatott. Az utolsó csapást az jelentette, amikor a király személyesen látogatta meg a frontvonalbeli csapatokat és Haig French-ről azt jelentette a királynak: "a hadsereg gyengeségének legfőbb forrása és senki sem bízik már benne".Keegan, John. The First World War. New York: Viking Press, 1995. Douglas Haig Named British Field Commander December 16, 1915
1916
1916-ban került sor egy közös brit-francia offenzívára, amelynek brit részét Haig készítette elő és irányította. A somme-i csata néven ismert ütközet helyét és idejét nem Haig választotta, hanem a franciák, akik a Verdun mellett lekötött csapataikat igyekeztek felmenteni. A franciák még akkor is ragaszkodtak a somme-i támadás folytatásához, amikor Verdunt már nem fenyegették a németek, sők 1916 októberében francia támadásra került sor.
A csata során a britek összesen 420000 főt vesztettek halottakban és sebesültekben, ezzel szemben csak 12 km-re tudtak behatolni a német állásokba. A csatát Haig technikailag példásan készítette elő: a frontvonal és Amiens közötti kb. 35 km-es térséget egy hatalmas katonai táborrá építtette ki, új utak kialakítását rendelte el, amelyek mellett pihenőhelyeket és lőszerlerakatokat hoztak létre, mindenhol tartalékokat halmoztak fel.
… a nemzetnek hozzá kell szoknia a veszteségekhez. A legfelsőbb parancsnokok kiemelkedő képességei, a tisztek és a katonák bármilyen jó kiképzése, a fegyverek és lőszerek terén elért bármilyen fölény ellenére, a győzelmet csak az emberek életének feláldozásával lehet elérni. A nemzetnek késznek kell lennie arra, hogy a veszteségeket elviselje. Haig levele a brit napilapoknak 1916 júniusában.A letter sent to the editors of the main British newspapers by Sir Douglas Haig, May 1916 (Catalogue ref: WO 256/10)
A csata során alkalmazott taktikai eljárások miatt azonban rengeteg kritikát kapott. Haig parancsnoksága alatt 20 hadosztály vett részt a támadásban, a legtöbb frissen kiképzett, tapasztalatlan katonákkal feltöltve. Óriási tüzérségi előkészítésre került sor, amely azonban nem tudta megsemmisíteni a német védelmet. Haig annyira biztos volt a németek vereségében, hogy katonáit egyenes vonalban, állva meneteltette a német állások felé, ahol a jól kiépített és összehangolt géppuskafészkek hatalmas veszteségeket okoztak: csak a csata első napján 60000 főt vesztettek a britek, amely Haig becenevét, a "somme-i mészárost" eredményezte. Az akkori hadügyminiszter, Lloyd George is sem bízott Haig képességeiben, de nem tudott beleavatkozni a taktikai döntésekbe.
1917 bélyegkép|250px|1919-ben nagy tömeg fogadta Haig-et, amikor visszatért Londonba
1917. január 1-jén Haig-ot előléptették a brit hadsereg marsalljává ("field marshal"), ebből az alkalomból V. György kézzel írt üzenetben gratulált, s ezekkel a szavakkal zárta levelét: "Remélem úgy tekint erre, mint a tőlem és a nemzettől kapott újévi ajándékra."Terraine, John; Douglas Haig: the Educated Soldier, p 245
Lloyd George, akit 1916 decemberében neveztek ki miniszterelnöknek, időközben úgy határozott, hogy a brit hadsereget közvetlenül a francia főparancsnok, Robert Nivelle fennhatósága alá utalja, Haig ellenkezése és felháborodása ellenére. Nivelle 1917 áprilisában indította meg a róla elnevezett támadást, amelyet Haig-nak támogatni kellett, ennek érdekében Allenby 3. hadserege Arras körzetében támadta meg a németeket. A britek jelentős sikereket értek el, de sehol sem sikerült a német vonalakat áttörtni, míg a francia támadás teljes kudarccal végződött, a francia hadsereg egyes egységei fellázadtak, Franciaországban politikai válság tört ki és ezzel egy időre szinte lehetetlenné vált a hatékony francia-brit együttműködés a nyugati fronton.