A Jehova tanúi egyház vezetősége egy vénekből álló tanács, amely felügyeli a felekezet tevékenységeit. Gyakran tévesen erre a csoportra is Őrtorony Társulat néven hivatkoznak, de valóban létezik több olyan jogi szervezet, amelyre ráillik ez a kifejezés.
A római katolikus egyház bíborosokból álló rendjéhez hasonló szerv.
Hatálya és tagsága Adminisztratív és végrehajtási jogkörrel is rendelkezik. A vezetőség engedélye szükséges az egész világméretű felekezet összes személyi kérdését illetően. Néhány fontos tisztségre csak ők választhatnak jelölteket. Nekik van joguk a doktrínák végső értelmezésére. Ha kívánják, kikérhetik helyi gyülekezetek véleményét a döntéseiket illetően.
A csoport tagjai az amerikai US Bethelben szolgálók közül kerülhetnek ki. Csak olyan vének kerülhetnek a vezetőségbe, akik állítólagosan az égi Felkent osztályhoz, a Maradékhoz tartoznak. A székek száma változó, de mindig 20 fő alatt volt. A legelső időkben 7-en, a 70-es években 8-an üléseztek, az elmúlt időkben pedig 12-en. A 70-es évek előtt az Őrtorony Társaság Igazgatói Tanács felelősségkörét bírta. 2000.-óta az igazgatók felelősségeit átadták különböző a testületen kívüli hithű tanúknak.
Bizottságok Öt bizottságot állítottak fel. Minden bizottság személy név szerint megjelölt vezetőség-taghoz tartozott. A testületi tag bizonyos kritériumokat határozott meg a bizottság számára; ha az változtatni szeretett volna valamit, akkor azt előbb felterjesztette neki. Ma a teljes vezetőség együttesen lép fel mindkét irányban. Több Béthelbeli vén szolgál – akik nem tagjai a vezetőségnek – ilyen bizottságban. Sok vén ugyancsak ellát titkári feladatokat a vezetőség vagy a bizottságok vezető tagjai mellett. – nekik nem szükséges a 144,000 Felkent közé tartozónak érezni magukat.
Személyzeti Bizottság – az önkénteseket elosztja a Szervezet központjaiba és fiókhivatalaiba. Kiadói Bizottság – kiszámítják a szükséges mennyiséget, nyomtatáshoz szükséges anyagokat szerzik be és szerzik meg a szükséges nyomtató kapacitást. Szolgálati Bizottság – irányítják az utazó felvigyázók, úttörők munkáját, gyülekezeti kiadványterjesztést és egyéb evangelizációs tevékenységeket. Ők oldják meg a gyülekezetek közötti, a gyülekezetek, fiókhivatalok, központok és a vezetőség közötti kommunikációt is. (nem összekeverendő a gyülekezeti szolgálati bizottsággal!) Oktatási Bizottság – ez határozza meg a gyülekezetek méretét, összejöveteli napokat (több gyülekezet egyazon épület használata esetén az időpontok cirkulálását), kerületi- és nemzetközi kongresszusokat szervezi és irányítja a vének, a gyülekezeti szolgák, úttörők, misszionáriusok számára indított iskolákat – köztük a Gileád Iskola. Írói Bizottság – a Társulat minden írásának, fordításának szervezése folyik itt. Elnöki Bizottság – a veszélyeket, katasztrófákat és más sürgős ügyeket intéznek, mint a kivizsgálások.
Tagok Jelenlegi tagok és belépésük időpontja (2018. január adatok alapján)
Kenneth Cook Jr. (2018) Samuel Herd (1999) Geoffrey Jackson (2005) Stephen Lett (1999) Gerrit Lösch (1994) Mark Sanderson (2012) David Splane (1999)
Korábbi elhalálozott tagok Carey W. Barber (1977-2007) John E. Barr (1977-2010) W. Lloyd Barry (1974-1999) John C. Booth (1974-1996) Charles J. Fekel(1974-1977) Frederick William Franz (1972-1992) – – a Társaság negyedik elnöke George D. Gangas (1971-1994) John O. Groh (1972-1975) Milton George Henschel (1972-2003) – – a Társaság ötödik elnöke William K. Jackson (1972-1981) Karl F. Klein (1974-2001) Nathan Homer Knorr (1972-1977) – – a Társaság harmadik elnöke Martin Pötzinger (1977-1988) Guy Hollis Pierce (1999-2014) Albert D. Schroeder (1974-2006) Grant Suiter (1972-1983) Thomas J. Sullivan (1972-1974) Lyman A. Swingle (1972-2001) Daniel Sydlik (1974-2006) Theodore Jaracz (1974-2010)
Lemondott, kiközösített tagok Ewart Chitty (1978) Raymond Franz (1972-1980) Leo K. Greenlees (1972-1984)
További információk Jehova Tanúi (jw.org) A vezetőség tagjainak fényképe
Vezetősége