A SOUL History Rota Francesco zenész, soulzene-történész, rádiós szerkesztő-műsorvezető zenés, zenetörténeti tematikus és portréműsora.
A műsor leírása Alapvetően a ’70-es és korai ’80-as évek soul zenéjének tengerentúli, szigetországi és európai történetét, kultúráját mutatja be heti 2 órában, 12-14 mérföldkő vagy ritkaság leforgatásával, de alstílusai – pl. funk, disco, hiphop mellett kiterjesztve a jazz és soft rock műfajokkal keveredésére, pl. West Coast, Blue Eyed Soul, jazz-funk – előadói, zenekarai, szerzői, zeneelméleti és hangszertörténeti ismeretein túl egyedülálló módon a ’70-es és ’80-as években Magyarországon fellelhető fekete zenei hangzásoknak is szentel egy-egy extra adást elismert művészek, szakemberek és műfaj-elkötelezett vendégek életútján át.
A műsor négy évig a szezonok startjára beköltözött a fővárosi Akvárium klubba, hogy SOUL History VOLT Lokál – zenés talk show különkiadás (SHVL) sorozat keretében, hogy közönség előtt rögzítse a mindig májusban induló új évadok nyitóepizódjait a bakelitlemezek, ritkaságfelvételek együtt hallgatásával, korabeli pillanatképek vetítésével, zenekari ereklyék társaságában, akusztikus minikoncertekkel – nevében utalva arra, hogy a különkiadások a SOUL History VOLT Fesztivál klubjaként kelnek életre.
A nyári időszakokban pedig Senso Magico – az élő SOUL History koncertek formájában is színpadra áll.
A SOUL History jelenleg a 7. évadát kezdte a budapesti Trend FM 94.2-es frekvenciáján, a gazdasági döntéshozók által preferált időben, a tőkepiac feszültségoldására, minden péntek délelőtt 11.00-től 13.00 óráig. Az évadok más, pár hónapos műsorokkal ellentétben itt valóban egy teljes évet ölelnek fel. A sajnálatos COVID-19 járványügyi helyzet következtében viszont az 5. szezon nyitóadásai az otthonmaradás küldetése mellé álltak, a hozzá jókedvet, értékes zenei, kulturális, gasztro- és sporttartalmakat kínáló Maradj Otthon Fesztivál keretében is forogtak, stílszerűen átkeresztelkedve mint #KaranténHistory. Ismétlés vasárnap reggel 08.00 órától.
A hódmezővásárhelyi Rádió 7-tel partnerségben Hódmezővásárhely FM 97.6, Kistelek 107.0, Makó 96.8 további három frekvenciáján Békéscsabától fel Kecskemétig, le pedig egészen Erdély déli kapujáig, Aradig csütörtök este 20.00-tól 22.00 óráig.
A SOUL History támogatója a kezdetektől a 30 esztendős Egrokorr Festékipari Zrt.
Extra fejezetek A SOUL History Extra adásai:
Pásztor László (20. adás) Gőz László (23. adás) Karácsony János – James (26. adás) Lerch István (27. adás) Balázs Fecó (28. adás) Maloschik Róbert (29. adás) Bergendy István (34. adás) Várkonyi Mátyás (35. adás) Dorozsmai Péter (37. adás) Lattmann Béla (38. adás) Szűcs Judith, benne R.I.P. Bokor Tibor (39. adás) Katona Klári (40. adás) László Attila (46. adás) Keres Tibor (48. adás) Demjén Ferenc – Rózsi (50. adás) Babos Gyula (51. adás) Friedrich Károly (52. adás) Szikora Róbert (55. adás) Fábián Éva (56. adás) Charlie (57. adás) Novai Gábor (58. adás) Várkonyi Mátyás, Novai Gábor, Karácsony János, Charlie – Generál együttes (60. adás) Presser Gábor (61. adás) Horváth Attila (63. adás) Karácsony János – James, Katona Klári – Locomotiv GT évek (65. adás) Majsai Gábor (80. adás) Menyhárt János – Menyus (88. adás) Sztevanovity Dusán (90. adás) Bolba Lajos (93. adás) Gallai Péter (95. adás) Delhusa Gjon (96. adás) Charlie, László Attila, Póta András – Charlie Band (99. adás) Balázs Fecó, Fischer László, Dorozsmai Péter, Fekete Tibor – Samu – Korál (100. adás) Bódy Magdi (110. adás) R.I.P. Aretha Franklin Kegyeleti emlékműsor (117. adás) Zsoldos Gábor – Dedy (118. adás) Köves Miklós, Nyemcsók János – Csoki – Piramis (119. adás) Dés László (120. adás) R.I.P. Bolba Lajos Kegyeleti emlékműsor (126. adás) Zsoldos Gábor – Dedy, Popper Péter – Step (128. adás) Heilig Gábor (130. adás) Holló József (152. adás) R.I.P. Gallai Péter Kegyeleti emlékműsor (155. adás) Geszti Péter (156. adás) In memoriam Bolba Lajos (161. adás) Papp Gyula (166. adás) B. Tóth László (180. adás) Keresztes Tibor – Dj Cintula (186. adás) Kőszegi Imre (192. adás) Bornai Tibor (196. adás) R.I.P. Balázs Fecó Kegyeleti emlékműsor (201. adás) Bela Svärdmark, Papp Gyula, Varga Miklós – P.S. Band, alias Safari (223. adás) Pálvölgyi Géza (226. adás)
Linda-főcímzene-fordulat A Linda Linda Theme
Kiemelt fejezetek
SOUL History VOLT Lokál – zenés talk show különkiadás (SHVL) 2018 SHVL1. Delhusa Gjon, Turbók János – Turbina – Táncdalfesztiválok, Klubok, Szabadtéri színpadok | SHVL2. Clavier Charlotte, Szikora Róbert, Környei Attila – R-GO | SHVL3. Pásztor László, Fábián Éva – Neoton & Kócbabák amerikai hangzású korszak (#KaranténHistory 01.) | SHVL4. Katona Klári – Bergendy együttes, V’Moto-Rock időszak, életút azóta (#KaranténHistory 02.) | SHVL5. Horváth Charlie, Majsai Gábor – Fekete hangok, Fekete zene (#KaranténHistory 03.) |
2019 SHVL6. Fábián Éva, Bódy Magdi – Kócbabák, Mikrolied vokál évek, életutak azóta | SHVL7. Zsoldos Gábor – Dedy, Popper Péter, Fehér Attila – Step | SHVL8. Dés László, Gőz László, Friedrich Károly – Legendás Fúvós Szekció | SHVL9. Balázs Fecó, Fischer László, Dorozsmai Péter, Fekete Tibor – Samu, Horváth Attila – Korál | SHVL10. Horváth Charlie, Heilig Gábor, Horváth Attila – Generál együttes, Gemini együttes évek, közös életutak azóta | Bankett: Senso Magico Akusztik bankett, az élőkoncert vendége: Karácsony János – James és Garami Gábor
2020 Nyitány: Senso Magico Akusztik nyitány, az élőkoncert Vendége: Popper Péter és Zsoldos Gábor – Dedy SHVL11. Fülöp Zoltán, Lobenwein Norbert – A Liszt Művházbòl 1000 VOLT fesztivál a Balaton Sound és Strand Szigetén (#KaranténHistory 04.) | SHVL12. Debreczeni Csaba, Bergendy István (videotelefon) – Bergendy-együttes (#KaranténHistory 05.) | SHVL13. Dés László, Geszti Péter – a Locomotiv GTből az Első Emeleten átRapülők Jazz+Azzal a Pál utcáig (#KaranténHistory 06.) | SHVL14. Szikora Róbert – Fermből a Hungárián át Robi GO mint égből szökött Angyal (#KaranténHistory 07.) | SHVL15. Dr. Palkovics László Amand rektor, Turbók János – Turbina, Papp Gyula, DJ D. Molnár György – a KEK, azaz a Kertészeti Egyetem Klubja (#KaranténHistory 08.) |
2021 Nyitány: Senso Magico Akusztik nyitány, az élőkoncert Házigazdája: Németh Zsolt alias Dän Von Schulz SHVL16. Németh Zsolt alias Dän Von Schulz – Fortuna Classic élettörténet és életérzés | SHVL17. Dorozsmai Péter, Fekete Tibor – Samu, Horváth Attila, Márkus József – Korál együttes klub Balázs Fecó emlékére ès a „Legszebb dalaink” című új album bemutatója | SHVL18. Geszti Péter – MC Gesztenye, Berkes Gábor – T-Boy, Szentmihályi Gábor – Rapülők klub | SHVL19. Várkonyi Mátyás, Novai Gábor, Révész Sándor, Karácsony János, Ákos István – Generál együttes 50 klub | SHVL20. Takács László – Riso Ristorante & Terrace, Albrecht Zoltán – Superfly Dream Team és további 4 Meglepetésvendég – Gasztronómia, Flyboard, Funkamania – Törzshallgatóból lett Főhősök klub | Bankett: Ujvári Péter „Neo” Trans – Avantgarde 3D festménykiállítás – Senso Magico Akusztik bankett, az élőkoncert Vendége: Karácsony János – James és Garami Gábor
SOUL History live a HELLO BUDA-ban – zenetörténeti különkiadás (SHHB) 2022 SHHB1. B. Tóth László, Dévényi Tibor, D. Molnár György, Keresztes Tibor – Cintula – lemezlovas-legendák | SHHB2. Dj Cserhalmi György, Ötvös László, Németh Zsolt – Dän Von Schulz, Jutasi Tamás – lemezlovas Legendák II. | SHHB3. Horváth Charlie, Horváth Attila, Pálvölgyi Géza, Dorozsmai Péter – west coast Legendák |
Események
További információk
Kategória:Rádióműsorok