Magyarország és Hollandia kapcsolatai a történelem során viszonylag szerények voltak. A kapcsolatok először a reformáció idején lendültek fel, amikor az aranykorát élő Hollandia jelentős támogatásban részesítette az oda tanulni érkező magyar vándordiákokat. A holland közönség már a 19. századtól nagyra becsülte a magyar kultúra eredményeit, különösen az irodalom és a zene területén. Az első világháború után újra nagy jelentőséget kapott a holland jótékonyság: nyomorgó és árva magyar gyermekek nagy számban érkeztek Hollandiába, ahol családok fogadták be őket ideiglenesen vagy véglegesen.
Az 1956-os forradalom után újra nagy számú magyar menekült érkezett Hollandiába, ahol igen segítőkészen fogadták őket. A Hollandiában élő magyarok a 20. század végén, a 21. elején is megbecsült tagjai az ottani társadalomnak, sokuk jelentős eredményekkel járult hozzá az ország fejlődéséhez. A rendszerváltás után Magyarországra is jelentős számban érkeztek hollandok. A sűrűn lakott országban évszázados hagyomány a kivándorlás, és nálunk is sokan, főleg nyugdíjasok, idősebbek telepedtek le csendes vidéki falvakban.
Előzmények Magyarországon az Árpád-korban több hullámban jelentek meg nyugat-európai telepesek, akiknek jelentős része az akkori Németalföld (nagyjából a mai Hollandia, Belgium és Luxemburg) területéről származott. Elvándorlásuk fő oka a szülőhelyükön kialakult viszonylagos – a korabeli termelőerők, mezőgazdasági technika fejlettségéhez mért – túlnépesedés, illetve a Magyarország akkor területén rendelkezésre álló művelhető területek bősége volt.
A bevándorlók között flandriai telepesek is érkeztek II. Géza magyar király korában Dél-Erdélybe. 1191. december 20-án kelt oklevelében III. Celesztin pápa számukra önálló prépostságot hozott létre Nagyszebenben, ami nem tartozott az erdélyi püspök fennhatósága alá. A flamand és a holland a korabeli latinban egymás szinonimája volt (Hollandi, qui et Flamingi nunsupantur). A nyelvjárások kutatói szerint II. Géza hívására leginkább Flandria, Luxemburg, a Mosel- valamint az Alsó- és Középső-Rajna vidékéről, azaz az alsófrank nyelvjárást használók területéről érkeztek telepesek Erdély déli részébe.
A Szerémségben még korábban letelepedtek a tágabb németalföldi térségből érkező földművesek, ők azonban inkább újlatin nyelvűek, vallonok lehettek: erre utal Nagyolaszi település, amit 1096-ban Franca Villa néven említ egy oklevél, sőt a Fruška Gora eredeti neve is Franska Gora, azaz frank hegy volt. Egyértelműen utal első lakóinak származására Borbánd település neve is, amit a Brabantból a 12. században érkezett telepesek alapítottak.
Zsigmond király idején
A fél évszázadig magyar királyként is uralkodó Luxemburgi Zsigmond politikai tevékenységének nagyobb részét Nyugat-Európában fejtette ki, ezen belül németalföldi ügyekkel is sokat foglalkozott. Megelőzte korát annak felismerésében, hogy „Észak-Németalföld”, hozzávetőlegesen a mai Hollandia (Holland grófsága, Hennegau és Zeeland grófsága, Frízföld és Geldern) önállóságra törekszik, és nem kér az akkoriban előkelőbb déli, francia nyelvű burgundok valamint a flamandok gyámkodásából. A Zsigmond udvarában tevékenykedő magyar vagy magyarországi származású urak révén sokat bővülhetett a Magyarországon a hollandiai tartományokról kialakított kép is.
Magyar-németalföldi kulturális kapcsolatok a reneszánsz korában A magyar-németalföldi kulturális kapcsolatok két fontos tényezője volt az 1425-ben alapított leuveni egyetem, valamint a könyvnyomtatás gyors fejlődése Németalföldön.
1481-ben jelent meg Leuvenben, J. de Westfalia kiadásában, Michael de (H)ungaria „Sermones tredecim” (13 szentbeszéd) című műve. A „Magyarországi Mihály” néven publikáló szerző könyvét Westfalia a következő években, 1482-ben, 1483-ban, 1484-ben és 1486-ban újra kiadta, de ezeken kívül megjelent ez a mű 1484-ben Leidenben is, egy egyszerűbb kivitelű kiadásban. 1491-ben Deventerben adott ki Magyarországi Mihály páter egy egész évre szóló prédikációs kötetet. 1498-ban Haguenauban jelent meg Sermones dominicales perutiles (Igen hasznos vasárnapi szentbeszédek) című műve, aminek címlapja közli, hogy Mihály obszerváns minorita barát volt. (Mihály páter 1499-ben Kölnben is publikált egy könyvet.)
A 16. században, a reneszánsz idején megélénkültek általában az európai humanisták, és ezen belül a németalföldi (Rotterdami Erasmus, Justus Lipsius) és magyarországi gondolkodók Dudith András, Zsámboky János, Rimay János közötti kapcsolatok is. Rimay és Dudith Lipsiusszal levelezett, Zsámboki Nicasius Ellebodiusszal folytatott filológiai és orvostudományi kérdésekről eszmecserét Pozsonyban. Lipsius kötetben adta ki levelezését, és ebben szóba került Zsámboki és Dudith is. Laskai János a latinul nem tudó polgárság számára magyarul is megjelentette 1641-ben a „Justus Lipsius az állhatatosságról irt könyvei” és „Justus Lipsiusnak a polgári társaságnak tudományáról írt hat könyvei” című köteteket. Az első mű ebben a fordításban 27 kiadásban jelent meg! Dudith András tekintélyére jellemző, hogy Janus Dousa (1545-1604), az egyik legnevesebb holland humanista, jogász, a legfőbb bíróság tagja, történész, politikus és diplomata, latin és holland nyelvű költő is a barátjának tekintette.
A kor legjellegzetesebb németalföldi-magyar kulturális kapcsolatai Nicasius Ellebodius személyéhez fűződnek. Oláh Miklós 1558-ban nevezte ki a fiatal tudóst a nagyszombati főiskola magisterének. 1560-ban esztergomi kanonoki stallumot is kapott, bár nem volt pap.
Ekkoriban a Bécs–Pozsony–Nagyszombat háromszögben tartózkodott Charles Utenhove költő, Hugo Blotius jogász, Carolus Clusius németalföldi botanikus. Blotius, Liszti János magyar kancellár beosztottja, majd a bécsi Hofbibliothek létrehozója volt, Clusius tanulmányt írt a magyar gombafajokról, majd a bécsi botanikus kert igazgatója lett. Ellebodius szoros barátságot ápolt velük, valamint Zsámboki Jánossal és más magyar urakkal is. Kialakult egy humanista kör, amelyben a magyar, flamand, német vagy más származás mellékes volt. Többnyire katolikusok voltak, de amikor Dudith püspök kivált a katolikus egyházból, továbbra is a tudós társaság megbecsült tagja maradt.
A vallási és politikai ellentétek fokozódása elhozta a reneszánsz és a humanizmus hanyatlását. A Habsburg-birodalom két részre vált, a spanyol világhatalomra és a gyengülő német császárságra. Németalföld is felbomlott: déli részének, a mai Belgiumnak a kulturális fejlődése megtorpant, északon viszont megkezdődött a holland aranykor. Itt a református egyház győzedelmeskedett, ami a magyar reformátusok részére új lehetőségeket nyitott.
Dinasztikus kapcsolat
II. Lajos magyar király 1521-ben feleségül vette Habsburg Máriát, ezzel dinasztikus kapcsolat is létrejött Magyarország és Németalföld között. A mohácsi vész után az özvegy királynét 1531-ben bátyja, V. Károly német-római császár Németalföld kormányzójává tette. Mária kíséretében volt titkára, Oláh Miklós, aki Brüsszelben írta meg (1536-37) Hungaria – Athila című művét.Hungaria - Athila Oláh 1542-ben visszatért Magyarországra, ahol zágrábi püspök majd esztergomi érsek és 1562-ben hercegprímás lett, és tovább ápolta a kulturális kapcsolatokat Németalföld és Magyarország között.
Mátyás király halála után erősen csökkent a Magyarország iránti érdeklődés a Németalföldön, figyelmük az akkoriban felfedezett Újvilág felé fordult. A kormányzóvá lett özvegy magyar királyné, akit Magyar Máriának is neveztek Németalföldön, azonban újra felkeltette az érdeklődést Magyarország iránt. Titkára, Oláh Miklós, a hazájáról közreadott könyveivel földrajzi és történelmi ismereteket nyújtott a helyi tanult közönségnek. 1550 körül Németalföldön lényegesen többet tudtak Magyarországról, mint Magyarországon Németalföldről. Maga a „Németalföld” kifejezés is ismeretlen volt még, helyette a „Belgia” vagy „Belgica” szót használták földrajzi fogalomként. A magyar királynéből lett kormányzót „flamand asszonyként” emlegették.
Magyar–holland kapcsolatok a reformáció idején A hollandiai reformáció győzelme után százával utaztak magyar református fiatalok Hollandiába, legtöbbjük azzal a céllal, hogy ott készüljenek fel hazai lelkészi, jogi, pedagógiai pályájukra, mint Apáczai Csere János vagy Bethlen Miklós. A magyar diákok helyzetét segítette a már akkor is hagyományos holland jótékonyság, részben az egyetemek hírnevének öregbítése érdekében is alapítványok jöttek létre a magyar diákok létfenntartásának biztosítására. A holland államhatalom részeként működő református egyház is kötelességének tartotta a szorongatott, nehéz helyzetben lévő magyar társegyház támogatását.
A holland támogatás nagyon fontos volt a diákság számára, mivel a korábbiaktól eltérően nem vagyonos családból érkező ifjak, hanem többnyire tehetséges középosztálybeli vagy jobbágyszármazású fiatalok érkeztek a hollandiai egyetemekre. A magyar egyház, magyar mecénások támogatták kiutazásukat, ottani megélhetésüket viszont általában a holland alapítványok fedezték. A magyar diákok is hozzájárultak disszertációik révén a holland kultúra gyarapításához. Közülük néhányan Hollandiában is maradtak tudósként, oktatóként.
Ebben az időben megszűnt a korábbi humanista tolerancia, a vallási küzdelmek miatt a Hollandiából hazatérő fiatalok gyakran eretnekség gyanújába keveredtek. Ebben az időben igen sok magyar nyelvű könyv jelent meg holland kiadóknál a legkülönbözőbb, gyakran technikai-tudományos témákban is.
A kisebb holland egyetemek elsősorban a lelkészek képzésével foglalkoztak, de a nagyobbak, mint a leideni és az utrechti, több fakultással rendelkeztek, néha egész különös szakokkal, mint például az erődépítészet.
A 17. században az útleírás műfaja a virágkorát élte. 1600 körül a két ország tájékozottabb közvéleménye már fogalmat alkothatott egymás országairól. Az első holland újság, amit sokan a világ első igazi újságjának tekintenek, a Courante uyt Italien, Duytslandt &c („Hírek Olaszországból, Németországból, stb.”) Amszterdamban jelent meg 1618-ban, és Közép-Európából is leadott híreket a holland olvasóknak. Kassán, 1620-ban jelent meg Szepsi Csombor Márton európai útleírása (Europica varietas avagy Szepsi Csombor Mártonnak Lengyel-, Mazur-, Pruz-, Dánia, Frizia, Hollandia, Zélandia, Anglia, Gallia, Német- és Csehország ... rövid leírása ...) Szepsi Csombor három holland tartományt autonóm államként említ írásában, és szól a hollandiai kálvinizmuson belüli ideológiai küzdelmekről, az „arminiánus eretnekségről”, Jacobus Arminius vitatott tanairól is. Különleges a korcsolyasportról szóló beszámolója is:
A 17. században a holland köztársaság és bécsi udvar felvette a diplomáciai kapcsolatokat. A két ország reformátusai azonos valláson voltak, bár a hollandiai szabadelvűségtől és a kartezianizmustól idegenkedett a magyar református egyház.
Magyarországon nagy tekintélye volt a hollandiai nyomdaiparnak a szakemberek közében; Misztótfalusi Kis Miklós nem csak tanult ott, de hozzá is járult a nyomdaipar fejlődéséhez. A holland szabadelvűség és a kereskedő szellem, valamint a fejlett nyomdaipar eredményeként tömegével nyomtatták ott az „eretnek” könyveket szép haszon reményében. Az éles teológiai viták ebben a korszakban komoly egzisztenciális veszélyt is jelentettek a résztvevőkre; az ellenfelet ellenségnek tartották, az ökumenizmus főbenjáró bűn volt.
A holland-magyar kulturális kapcsolatok egyik központja volt az Utrechti Egyetem, amelynek egyik folyosóján van egy dombormű, amely magyar diákot ábrázol Debrecen és Utrecht között. A leideni és groningeni, valamint a később megszűnt franekeri és harderwijki egyetemek is sok száz magyart fogadtak be.