Elbasan város Albánia központi részén, a Shkumbin folyó kiterjedt, nyílt völgysíkságában, az Elbasani-sík északkeleti peremén, Tiranától légvonalban 33, közúton 40 kilométerre délkeleti irányban. Elbasan megye székhelye, ezen belül Elbasan község központja. A 2020-as adatok alapján lakossága ,Evidence of population change, years 2015-2020 in Elbasan Municipality. ezzel Albánia negyedik legnépesebb városa.
Helyén időszámításunk kezdetén a Via Egnatia egyik állomáshelye, Scampis állt. A 4. században a rómaiak katonai castrumot építettek Scampisban, amely az 5. században püspöki székhely volt. A 6. században I. Iusztinianosz bizánci császár még megerősítette a castrumot, a város azonban a külső támadások következményeként a 9. századra elnéptelenedett. Újraalapítására az Oszmán Birodalom Szkander bég elleni küzdelmei idején, 1466-ban került sor, amikor II. (Hódító) Mehmed parancsára ókori várát megerősítették. A város Ilbaszan néven fontos katonai támaszpontjuk, majd az Ilbaszani szandzsák székhelye lett. A török fennhatóság évszázadai alatt az albánok lakta vidékek egyik legfontosabb városa, hatalmas bazárral rendelkező kereskedelmi és kézműipari központja, az oszmán kultúra egyik fellegvára lett. Több tucatnyi mecsetje mellett albán földön itt jelentek meg először a bektásik, de nyüzsgő kereskedővárosként több nemzetiségnek (cigányok, arománok stb.) és számottevő görögkeleti lakosságnak is otthona volt. 1832-ben várát leszerelték, katonai jelentőségét elveszítette. Az 1909. évi elbasani közművelődési kongresszus eredményeként még ugyanabban az évben itt nyitotta meg kapuit az ország első tanítóképző intézete, a Shkolla Normale. Elbasan lakói ma is büszkék arra, hogy városukban a vlorai nemzetgyűlés előtt három nappal, 1912. november 25-én kikiáltották Albánia függetlenségét. Az első világháborúban szerb, bolgár, osztrák–magyar, majd olasz megszállás alatt állt város a két világháború között az urbanizáció útjára lépett, egyebek mellett közvilágítást és vízvezetéket kapott, és itt nyílt meg az ország egyik első közkönyvtára. A második világháború éveiben környéke az olasz, majd német megszállók elleni fegyveres harc egyik központja volt. A kommunista állampárti évtizedekben erős ütemű iparosítást vezényeltek le Elbasanban, az 1970-es években a város mellett kezdte meg a termelést az ország gigantikus nehézipari beruházása, A Párt Acélja Kohászati Kombinát, felépült a durrës–elbasan–pogradeci vasútvonal. A népesség az 1945. évi 15 ezerről megötszöröződött, az óváros hagyományos lakóházainak és évszázados mecsetjeinek a helyét lakótelepnegyedek vették át. Az 1991-es rendszerváltással az ipari termelés jelentősen visszaesett, a város magas munkanélküliséggel és az ipari termelés okozta környezetszennyezéssel küzd.
Elbasan napjainkban fontos közlekedési csomópont, amelyen áthalad a VIII-as számú páneurópai folyosó. Az albániai nagyvárosok közül közvetlen közúti összeköttetése van Tiranával és Korçával. A város fő látnivalója a várnegyed, a tornyokkal és a Bazárkapuval tagolt 15. századi falak között az 1492-ben épült Király-mecsettel, a 17. századi Öregfürdővel, valamint a görögkeletiek 1868-ban befejezett Szűz Mária-templomával. További fő nevezetességei a 4–5. századból fennmaradt mozaikpadlós ókeresztény templomok, a tepei és a bezistani bazilika romjai, a 16. századi Naziresha-mecset és a 17. századi Bazárfürdő. A város egyik legfontosabb kulturális eseménye, sokadalma a március 14-ei nyárünnep. Elbasan egyetemváros, az ország legnagyobb múltú tanintézete, az Aleksandër Xhuvani Egyetem otthona. Mindezek mellett több múzeum, valamint az ország egyik legrégibb kőszínháza, a Skampa Színház kínál kulturális programokat az érdeklődőknek.
Földrajz Elbasan Albánia földrajzi középpontjának közvetlen közelében helyezkedik el, a Közép-albániai-hegyvidéket kelet–nyugati irányban átszelő Shkumbin folyó völgyének középső szakaszán, az Elbasani-sík (Fusha e Elbasanit) északkeleti részén. A nyugati irányban még szélesen elterülő völgytalp Elbasan délkeleti térségében szűkül össze, ahol északról a Krrabai-, délkeleti irányból pedig a Shpat-hegység hegy- és domblábai nyomulnak a Shkumbin völgyébe. A város maga síksági területen, a Shkumbin által a negyedidőszakban felépített, agyagos-iszapköves folyóteraszon fekszik, átlagosan 120 méteres tengerszint feletti magasságban. A folyóval átellenes oldalról magaslatok veszik körbe: északnyugatról és északról a graceni, illetve a godoleshi vidék oligocén kori formációi, északkeletről pedig a labinoti hegyvidék késő kréta kori homokkővonulatai szegélyezik. A belterület legmagasabb pontja a város keleti szélén található Krastai park (Parku i Krastës), amely a Shkumbinig nyomuló 272 méter magas dombon terül el. A várostól keletre, az 582 méteres Vasha-hegy (Mal i Vashës) és a 809 méteres Sinan-hegy (Mal i Sinanit) között szűkül össze a Shkumbin völgye, helyenként akár 180 méter szélességűre.
A mintegy 10 km²-es belterületi résszel rendelkező város a Shkumbin jobb (északi) partján, a folyó kanyarulatánál terül el. A Shkumbin átlagos szélessége Elbasannál 35 méter, de hóolvadás és esőzések idején a 130 métert is elérheti, átlagos mélysége 1,3 méter, sebessége pedig mérsékelt, mindössze 0,7 m/s. Több közúti híd is található a város térségében, de nyaranta gyalogosan is könnyűszerrel át lehet kelni a folyón. A Shkumbin nem szerves része a városnak, a történelmi városközpont légvonalban csaknem 1,5 kilométerre fekszik a folyótól, amelynek bal partja közigazgatásilag már Shirgjan és Shushica része. Elbasan legjelentősebb belterületi folyóvize az 1350 méteres tengerszint feletti magasságban eredő, mintegy 15 kilométer hosszú Zaranika-patak (Përroi i Zaranikës), amelynek vízhozama hóolvadáskor különösen magas, a nyugati városrészeket nemegyszer áradással fenyegeti. A város nyugati és déli előterében mezőgazdasági és elhagyott ipari területek övezik a várost, míg az északi hegylábakon az uralkodó növénytakarót félszáraz cserjések és bozótosok alkotják. Egyedül az északkeleti, Labinot felőli hegyvidéken találhatóak kiterjedt erdők.
A városkörnyék éghajlatát forró nyarak és mérsékelten hideg telek jellemzik, a hidegebb légáramlatok jellemzően a keleti irányból, a Shkumbin völgyén át érkeznek Elbasan fölé. Az uralkodó szélirány télen az északkeleti, tavasztól a délnyugati. Az átlagos szélsebesség a nyári hónapokban 1,2 m/s, télen 2,1–2,4 m/s közötti, 4,7 m/s-os maximumát szintén a téli időszakban éri el. A szélcsendes órák aránya az év egészét tekintve 53%-os. Az átlagos évi csapadékmennyiség , amelynek eloszlása a száraz nyárral és a csapadékosabb őszi és téli hónapokkal jellemezhető. A legtöbb csapadék () novemberben, a legkevesebb () júliusban hullik a városra. A havazás ritka, az évenkénti havas napok száma átlagosan mindössze 1,2. Az évenkénti napsütötte órák száma 2441, maximuma júliusra (326 óra), minimuma pedig decemberre (111 óra) jellemző.
Névváltozatok jobbra|bélyeg|250px|A Tabula Peutingeriana részlete. Felső részén, a Genesis (ma Shkumbin) völgyében a Scampis felírás A római korban a Via Egnatián épült állomáshely (mansio), később település (vicus) neve Scampis vagy Scampa volt, de egyes források a Hiscampis, Scampinus, Scampin(i), Scampium és a késő ókor vonatkozásában az Escampenus alakokat is említik. A Scampa változatot előnyben részesítő Elsie szerint a Scampis (vagy görögül Szkampisz / Σκαμπις) a Shkumbin folyó korabeli latin neve volt. Ennek ellentmond, hogy a történeti források a folyót kizárólag Genusus, elvétve Hebrus néven említik, és éppen az ókori Scampis/Scampa településnevet tartják a modern Shkumbin folyónév etimológiai forrásának. Modern albán szövegekben az ókori település többnyire Skampë / Skampa, ritkábban Skampin / Skampini alakban jelenik meg; előbbi egyebek mellett a helyi Skampa Színház (Teatri Skampa) nevéből is visszaköszön.
Egy 6. századi bizánci forrásban Szkeminitész alakban bukkant fel az I. Iusztinianosz által megerősíttetett város neve. A középkor századaiban csak elvétve említett településnek új nevei bukkantak fel a forrásokban: az ’új város’ jelentésű görög Νεόκαστρον / Neokasztron, illetve ennek különböző nyelvi változatai, a szláv Novigrad és az olasz Terra Nuova. Szkander bég életrajzírója, Marin Barleti 16. század eleji latin nyelvű munkájában a 12. század kapcsán Valmes/Valmi néven említette a települést.
Az 1466. évi oszmán hódítás és újraalapítás idején az Ilbaszan (modern török İlbasan) vagy Ilibaszan nevet kapta az erőd, amelynek jelentése ’erős vagy erődített hely; erődítés’. A török név szolgált a modern albán Elbasan / Elbasani etimológiai előzményéül, de ismert elmélet, amely szerint a városnév ugyanarra az *alb tőre megy vissza, amire maga az Albánia országnév.
Történelem Ókor
Az ókor időszámítás előtti évszázadaiban a mai Elbasan vidéke, a Genuszosz (ma Shkumbin) völgye az illírek közé tartozó dasszaréták és az északabbra élő parthinok közötti határt jelölte ki. Az évi harmadik római–illír háborúval, Illíria római leigázásával az század második felében megindult az Adriai-tenger partvidékét Büzantionnal összekötő út, a Via Egnatia építése. Ezen létesítettek a mai Elbasan helyén egy mansiót, vagyis állomáshelyet Scampis vagy Scampa néven. Scampis építésének ideje bizonytalan. Az században a Via Egnatiáról részletesen számot adó Sztrabón nem említette a települést, és a régészeti ásatások is visszaigazolják, hogy a közigazgatásilag immár Dyrrhachiumhoz tartozó vicus csak az i. sz. 1. században rendelkezett letelepült népességgel. Lakosságát részint illírek, részint dyrrhachiumi származású rómaiak alkották, a település életében az Aemilia gens tagjai játszottak vezető szerepet. A 4. században a rómaiak katonai céllal castrumot építettek Scampisban, amely egy egész légió állomásoztatására alkalmas volt; kezdetben a polgári lakosság a castrumon kívüli területen élt. A várost a 4. századtól már olyan térképeken is ábrázolták, mint az Itinerarium Burdigalense (Hiscampis) vagy a Tabula Peutingeriana (Scampis).
Középkor jobbra|bélyeg|250px|A bezistani bazilika romjai A Római Birodalom összeomlását követően bizánci fennhatóság alá került Scampis vagy görög nevén Szkampisz feltehetőleg az 5. században püspöki székhely lett. Egy 458-ban I. León bizánci császárhoz intézett levélben említik Artemust, mint a dyrrhachiumi metropóliához tartozó Escampenus püspökét. A castrumtól nyugatra már a 4. században felépült a tepei bazilika, a város legkorábbi ismert ókeresztény temploma. Az eredetileg egyszerű, háromhajós-narthexes épülethez az 5. században exonarthexet és sírkápolnát toldottak, és belső terét is jelentősen átalakították: a főhajó díszes mozaikpadlót kapott, a szentélynél pedig kőikonosztázt és püspöki trónust alakítottak ki. Ez utóbbi, valamint az, hogy az 5. század második felében kialakított sírok egyike Stephanus püspök nyughelye, azt sugallja, hogy a püspöki székhely főtemplomáról lehetett szó. Amikor 519-ben Hormiszdasz pápa követei Scampisban jártak, Trojus püspök a forrásokban Szent Péter-székesegyház néven említett bazilikánál fogadta őket, és ezt a történészek már nem a tepei, hanem a szintén díszes mozaikpadlóval rendelkező bezistani bazilikával azonosítják. A castrum területén, a délnyugati saroktoronynál egy másik kisebb, ókeresztény templom alapjaira bukkantak a régészek, amit az itt talált Arcadius-veretek alapján vélhetően a 4–5. századok fordulóján építettek.
Scampis két évszázados római castrumát I. Iusztinianosz bizánci császár idejében (ur. 527–565) megerősítették, és Szkeminitész néven szerepelt az általa újjáépíttetett Epirus Nova-i erődítések listájában. A falat opus mixtum technikával emelték, azaz a korábbi kőfalat téglasorokkal magasították meg. A 6. századi földrajztudós, Hieroklész munkájában még fontos városként és püspöki székhelyként említette a várost, de ezt követően Scampis fokozatosan elnéptelenedett.