John Soursby Glover, Jr. Tony-díjas amerikai színész.

Főleg Lionel Luthor szerepével lett ismert a Smallville című sorozatban, de az ezt megelőző évtizedekben is gyakran filmezett.

Élete és pályafutása Pályája során a színészkedés összes formájában bizonyított. Játszott mozi- és tv-filmben, valamint színházban. Rengeteg ismert filmben és sorozatban láthattuk már őt.

A szuperhősök világa nem idegen számára. Láthattuk őt a Batman és Robinban, valamint a Robotzsaru 2.-ben. Ismertebb filmjei közé sorolható Mel Gibson mozija, a Visszavágó, valamint a Szörnyecskék 2. – Az új falka.

Televíziós sorozatokban is gyakran feltűnt. Szerepelt többek közt a Kojak, a Gyilkos sorok, a Miami Vice, a Star Trek: Deep Space Nine, A férjem védelmében és a Fear the Walking Dead című sorozatokban.

A Smallville első évadjában még csak egy-két alkalommal láthattuk, ekkor még csak mellékszereplő volt. Lex rideg és pénzhajhász apját, Lionel Luthort alakította. Ám a karakter nagyon érdekes volt, így a második évadra főszereplői rangra emelték.

Ezután a Fear the Walking Dead című zombisorozat egyik fontosabb szereplőjévé vált.

Magánélete Nyíltan vállalja homoszexualitását, 2016-ban házasodott össze Adam Kurtzman szobrásszal.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1973 Shamus Johnnie 1977 Annie Hall Annie Hall Annie színész barátja Juhász Jácint Júlia Julia Sammy Koroknay Géza 1978 Aki halt, aki nem Somebody Killed Her Husband Herbert Little 1979 Utolsó ölelés Last Embrace Richard Peabody Rubold Ödön1980 The American Success Company Ernst Prémvadászok The Mountain Men Nathan Wyeth Breyer Zoltán Melvin és Howard Melvin and Howard Freese 1981 Csökke-nő The Incredible Shrinking Woman Tom Keller Sótonyi Gábor 1982 Egy kis szex A Little Sex Walter 1984 Az erőszak pokla The Evil That Men Do Briggs Felföldi László 1985 Halálbalett White Nights Wynn Scott Faragó József1984 A Killing Affair Sheb Sheppard Tíz másodperc az élet 52 Pick-Up Alan Raimy Sörös Sándor Willy/Milly Fred Niceman 1988 Álarc mögött Masquerade Tony Gateworth Tarján Péter Rocket Gibraltar Rolo Rockwell Szellemes karácsony Scrooged Brice Cummings Varga T. József Szentháromság és csokoládé The Chocolate War Leon atya Czvetkó Sándor 1989 Meet the Hollowheads Henry Hollowhead 1990 Szörnyecskék 2. – Az új falka Gremlins 2: The New Batch Daniel Clamp Tahi Tóth László Robotzsaru 2. RoboCop 2 Magnavolt ügynök Németh Gábor 1993 Zsákbamama Ed and His Dead Mother A.J. Pattle Csankó Zoltán 1994 Az őrület torkában In the Mouth of Madness Saperstein Juhász György1994 A menekülő ember éjszakája Night of the Running Man Derek Mills Sinkovits-Vitay András Automaták Automatic Goddard Marx 1997 Melegváltás Love! Valour! Compassion! John Jeckyll / James Jeckyll Kamarás Iván Batman és Robin Batman & Robin Dr. Jason Woodrue Háda János Atomjárat Medusa's Child Rogers Henry The Broken Giant' | Bennett Hale

| 1998 | | Dead Broke| Sam

| rowspan="2"| 1999 | Visszavágó| Payback| Phil | Szerémi Zoltán

| Macbeth in Manhattan| Richard

| rowspan="2"|2001 | A test| The Body| Színész Jézus

| A lázadás mámora| On Edge| Yuri Moskvin

| 2002 | | Mid-Century| Bill Gates

| rowspan="2"|2004 | | Tricks| Bill Gates

| A Kiss at Kerouac's Grave| Ralph

| 2005 | | The Civilization of Maxwell Bright| Ogden

| rowspan="2"|2013 | | Sanitarium| Ogden

| Sweet Talk| Professzor

| 2014 | | Reality| Zog

| 2015 | | You Bury Your Own| Gillespie nyomozó

| 2016 | | We Go On| Dr. Ellison

| 2019 | Shazam!| Shazam!'' Mr. Sivana Jakab Csaba

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések1975 Kojak Kojak Billy Jo 1 epizód 1984 George Washington Charles Lee 1 epizód1985 ABC Afterschool Specials Mr. Stewart 1 epizód Korai tél An Early Frost Victor DiMato 1986 Alkonyzóna The Twilight Zone Az idegen nagykövet 1 epizód Megkövetés Apology Philip 1986, 1987 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Franz Mueller, Andrew Durbin 2 epizód1987 Nutcracker: Money, Madness and Murder Richard Behrens 1 epizód Miami Vice Miami Vice Steve Duddy 1988 Égető borzalom David Charles Rothenberg tévéfilm1989 Tűréshatár Breaking Point Dr. Gerber tévéfilm A sors csapdájában Twist of Fate Max Brodsky The Hitchhiker Miles Duchet 1 epizód 1990 Texas ördöge El Diablo Prédikátor 1991 Mi történt Baby Jane-nel? What Ever Happened to... Billy Korn Mesék a kriptából Tales from the Crypt Sebastian Esbrook 1 epizód1992 Drug Wars: The Cocaine Cartel Loco Garrison tévéfilm The Ray Bradbury Theater Walter Grip 1 epizód1992–1994 Batman: A rajzfilmsorozat Batman: The Animated Series Edward Nygma / Rébusz (hangja) Dinosaurs bébiszitter / Ügyész / Lucius (hangja) 3 epizód1993 Frasier – A dumagép Frasier Ned Miller 1 epizód Crime & Punishment Dennis Atwood 1 epizód The Legend of Prince Valiant Edward király (hangja) 1 epizód Animánia Animaniacs Raszputyin (hangja) 1 epizód Star Trek: Deep Space Nine Star Trek: Deep Space Nine Verad 1 epizód1998 Superman: A rajzfilmsorozat Superman: The Animated Series Edward Nygma / Rébusz (hangja) 1 epizód The New Batman Adventures The New Batman Adventures Bunkó és Vész Pinky and the Brain Tycoon (hangja) 1 epizód 1998–1999 Brimstone Ördög 13 epizód 1999–2001 Haunted History narrátor (hangja) 25 epizód 2001–2011 Smallville Smallville Lionel Luthor 2006 Gyilkos számok Numb3rs Samuel Craft 1 epizód 2006, 2008 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Declan Gage 2 epizód 2009 Hősök Heroes Samson Gray 1 epizód 2011–2015 A férjem védelmében The Good Wife Jared Andrews 4 epizód 2012–2013 Tron: Uprising Dyson (hangja) 4 epizód2014 Feketelista The Blacklist Dr. Bruce Sanders 1 epizód Észlelés Perception Ördög 1 epizód 2015 Carter ügynök Agent Carter Újságíró 2019 Diane védelmében The Good Fight Jared Andrews 1 epizód San Franciscó-i történetek Tales of the City Bill Schwartz 1 epizód Gonosz Evil Byron Duke 1 epizód2021 Fear the Walking Dead Fear the Walking Dead Theodore "Teddy" Maddox 5 epizód Lucifer az Újvilágban Lucifer Peter Peterson 1 epizód 2022 Dead in the Water: A Fear the Walking Dead Story Theodore "Teddy" Maddox 1 epizód 2023 És egyszer csak… And Just Like That... Elliot 1 epizód 2024 Szörnyecskék: A Mogwaiok titkai Gremlins Rodney (hangja) 1 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Élő személyek Kategória:Marylandiek Kategória:Tony-díjasok Kategória:LMBT színészek