2000-ben az alábbi jogszabályokat alkották meg:

Magyarország (Forrás: Magyar Közlöny) Törvények

2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról 2000. évi II. törvény az önálló orvosi tevékenységről 2000. évi III. törvény az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagállamai között a nukleáris információkkal kapcsolatos együttműködésről szóló, Párizsban, 1964. június 18-án kelt Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi IV. törvény az információ biztonságáról szóló, Brüsszelben, 1997. március 6-án kelt NATO Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság és a Ciprusi Köztársaság között, Budapesten, 1989. május 24-én aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi VI. törvény a Magyar Köztársaság és a Kazak Köztársaság között Almatiban, 1995. március 9-én aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi VII. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a minősített katonai információk védelméről, Oslóban, 1999. október 12-én aláírt Egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi VIII. törvény a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság között Budapesten, 1991. május 31-én aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi IX. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Kormánya között a katasztrófák és súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten, 1998. október hó 27. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi X. törvény egyes törvényi rendelkezések hatályba léptetéséről, módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről 2000. évi XI. törvény a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról 2000. évi XII. törvény az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a nemzeti képviselők és a nemzetközi titkárság jogállásáról szóló, Ottawában, 1951. szeptember 20-án kelt Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi XIII. törvény az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról 2000. évi XIV. törvény a büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről 2000. évi XV. törvény a Magyar Köztársaság és az Albán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Tiranában, 1996. január 24-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről 2000. évi XVI. törvény a Magyar Köztársaság és az Argentin Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről Budapesten, 1993. február 5-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről 2000. évi XVII. törvény a Magyar Köztársaság és a Fülöp-szigeteki Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 1997. június 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Barcson, 1996. augusztus 30-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XIX. törvény a Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Lisszabonban, 1995. május 16-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság és a Szingapúri Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és védelméről Szingapúrban, 1997. április 17-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről 2000. évi XXI. törvény a Magyar Köztársaság és a Szingapúri Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Szingapúrban, 1997. április 17-én aláírt Megállapodás és az azt kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2000. évi XXII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról 2000. évi XXIII. törvény a harmadik államoknak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez rendelt képviseletei és képviselői jogállásáról szóló, Brüsszelben, 1994. szeptember 14-én kelt Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi XXIV. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság, illetve a Moldovai Köztársaság területén jogellenesen tartózkodó személyek átadásáról és átvételéről szóló, Budapesten, 1997. június 4-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről 2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról 2000. évi XXVI. törvény a műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény módosításáról 2000. évi XXVII. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról 2000. évi XXVIII. törvény a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről 2000. évi XXIX. törvény a Magyar Köztársaság és Mongólia között a baráti kapcsolatokról és az együttműködésről szóló, Budapesten, 1998. január 28-án aláírt Szerződés kihirdetéséről 2000. évi XXX. törvény a Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, 1998. május 2-án, Budapesten aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XXXI. törvény az Európa Tanács 50. számú, egy Európai Gyógyszerkönyv kidolgozásáról szóló Egyezményéhez, valamint az arra vonatkozó 134. számú Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozás megerősítéséről és kihirdetéséről 2000. évi XXXII. törvény a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról 2000. évi XXXIII. törvény a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról 2000. évi XXXIV. törvény a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról 2000. évi XXXV. törvény a növényvédelemről 2000. évi XXXVI. törvény az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról 2000. évi XXXVII. törvény a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai, valamint Argentína, Brazília, Bulgária, Chile és Szlovákia által Párizsban, 1997. november 21-én elfogadott – a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló – Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XXXVIII. törvény a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról 2000. évi XXXIX. törvény a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól 2000. évi XL. törvény a Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről 2000. évi XLI. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról 2000. évi XLII. törvény a vízi közlekedésről 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról 2000. évi XLIV. törvény a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról 2000. évi XLV. törvény a mezőgazdasági üzemi balesetek esetén járó kártérítésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1921. évi 3. ülésszakán elfogadott 12. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XLVI. törvény az ólomfehérnek a festőiparban való alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1921. évi 3. ülésszakán elfogadott 13. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XLVII. törvény az ipari üzemekben biztosított heti pihenőnapról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1921. évi 3. ülésszakán elfogadott 14. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XLVIII. törvény a kényszer- vagy kötelező munkáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1930. évi 14. ülésszakán elfogadott 29. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi XLIX. törvény a gyermekek és fiatalkorúak ipari munkára való alkalmasságát megállapító orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 77. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi L. törvény a gyermekek és fiatalkorúak nem-ipari munkára való alkalmasságát megállapító orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 78. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LI. törvény az iparban és a kereskedelemben történő munkaügyi ellenőrzésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1947. évi 30. ülésszakán elfogadott 81. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LII. törvény az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 87. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LIII. törvény a munkaerőpiaci szolgáltatás szervezetéről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 88. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LIV. törvény a munkabér védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 95. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LV. törvény a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LVI. törvény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1951. évi 34. ülésszakán elfogadott 99. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LVII. törvény a férfi és a női munkaerőnek egyenlő értékű munka esetén járó egyenlő díjazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1951. évi 34. ülésszakán elfogadott 100. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LVIII. törvény az anyaság védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1952. évi 35. ülésszakán elfogadott 103. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LIX. törvény a kényszermunka felszámolásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1957. évi 40. ülésszakán elfogadott 105. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LX. törvény a foglalkoztatásból és a foglalkozásból eredő hátrányos megkülönböztetésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1958. évi 42. ülésszakán elfogadott 111. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXI. törvény a munkavállalók ionizáló sugárzás elleni védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1960. évi 44. ülésszakán elfogadott 115. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXII. törvény a foglalkoztatáspolitikáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1964. évi 48. ülésszakán elfogadott 122. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXIII. törvény a föld alatti bányamunkában foglalkoztatott fiatalkorúak orvosi alkalmassági vizsgálatáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1965. évi 49. ülésszakán elfogadott 124. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXIV. törvény a munkavállaló által hordozható legnagyobb megengedett teherről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1967. évi 51. ülésszakán elfogadott 127. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXV. törvény a mezőgazdasági munkaügyi ellenőrzésről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1969. évi 53. ülésszakán elfogadott 129. számú Egyezmény kihirdetéséről 2000. évi LXVI. törvény a fizetett éves szabadságról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1970. évi 54. ülésszakán elfogadott 132. számú Egyezmény kihirdetéséről