Jensen Ross Ackles (Dallas, 1978. március 1. –) amerikai színész.
Elismerést szerzett Dean Winchester alakításával az Odaát (2005-2020) című sötét fantasy drámasorozatában, valamint olyan televíziós sorozatokban való szereplésével, mint az Ármány és szenvedély Eric Brady szerepében, amiért többször jelölték Daytime Emmy-díjra.
A Véres Valentin 3D című kasszasiker film főszerepét is alakította. Ő adta Jason Todd hangját a Batman a Piros Sisak ellen, valamint Bruce Wayne / Batman hangját a Batman: The Long Halloween, a Szuperhősök Légiója és a Justice League: Warworld című animációs filmben.
Fiatalkora 1978. március 1-jén született Dallasban, Roger Alan Ackles színész és Donna Joan Shaffer második gyermekeként. Angol, ír és skót felmenőkkel is rendelkezik. Két testvére van: egy bátyja, Joshua, és egy húga, Mackenzie. A szülei azért nevezték Jensen-nek, mert nem akartak túl gyakori nevet adni neki.
Jensen édesapja ismert színész volt a városban, ezért Jensen gyermekkorának is része volt a színészkedés, annak ellenére, hogy a gimnáziumig nem is igazán akart színészi pályára lépni. Négyévesen kezdett modellkedni, majd később abbahagyta, de 10 évesen újrakezdte.
Az L. V. Berkner High Schoolba jelentkezett, ahol sportorvosnak tanult. Ekkor felkereste két férfi: Jensen későbbi menedzsere, Craig Wargo, és egy másik ügynök, Michael Einfeld. Arra kérték, hogy menjen velük Los Angelesbe, de Jensen előbb be akarta fejezni a gimnáziumot, mert azt hitte, hogy ezt a két fickót hamarosan nem is fogja érdekelni. Nem így történt. A két férfi tartotta vele a kapcsolatot, egészen addig, amíg leérettségizett, majd Los Angelesbe vitték.
Pályafutása Első jelentősebb szerepe Malcolm megformálása volt a Mr. Rhodes című sorozatban. Ezt követően az USA egyik leghosszabb szappanoperájában, az Ármány és szenvedélyben szerepelt három éven át. Majd következett a nagy sikerű Sötét angyal, melyben Alec karakterét keltette életre.
2000-ben pályázott Clark Kent szerepére a Smallville-ben, ám akkor az ifjú modell, Tom Welling elhalászta előle a szerepet. Így egy másik WB-sikersorozattal, a Dawson és a haverokkal vígasztalódott, ahol a hatodik évadban, 12 epizód erejéig játszotta C.J.-t.
Ezek után csatlakozhatott a Smallville-hez. Igaz, nem Clark Kentként, hanem Jason Teague megformálójaként. Ezt a szerepet egy évadon keresztül játszotta. Majd jött karrierje eddigi legnagyobb sikere, az Odaát, ahol Jared Padalecki társaként démonokra, szellemekre és egyéb természetfeletti lényekre vadászik.
2008 nyarán szerepet kapott a Véres Valentin 3D remake-jében, amelyet 2009. január 16-án mutattak be országszerte.
Magánélete Három év együttlét után Ackles 2009 novemberében eljegyezte Danneel Ackles színésznőt és modellt. A pár 2010. május 15-én házasodott össze Dallasban. 2013. május 30-án megszületett kislányuk. 2016. december 4-én instagramon jelentette be ikreik születését.
Ackles a texasi Dripping Springsben található Family Business Beer Company nevű sörfőzde résztulajdonosa feleségével és sógorával.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2004 The Plight of Clownana Jensen 2005 Az átjáró Devour Jake Gray Zámbori Soma 2007 Ten Inch Hero Boaz Priestly 2009 Véres Valentin 3D My bloody Valentine 3D Tom Hanniger Szabó Máté 2010 Batman a Piros Sisak ellen Batman: Under the Red Hood Jason Todd / Piros Sisak (hangja) Markovics Tamás 2019 Spanviadal Buddy Games Jack Durfy 2021 Batman: The Long Halloween, Part One Bruce Wayne / Batman (hangja) Batman: The Long Halloween, Part Two 2023 Szuperhősök Légiója Legion of Super-Heroes Welker Gábor Justice League: Warworld Buddy Games: Spring Awakening Jack Durfy 2024 Az Igazság Ligája: Végtelen Világok Válsága Justice League: Crisis on Infinite Earths Bruce Wayne / Batman (hangja) Széles Tamás
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések1996 Rosszcsont kalandjai Wishbone Michael Duss 1 epizód Sweet Valley High Sweet Valley High Brad Rollins 1 epizód 1996–1998 Mr. Rhodes Malcolm mellékszereplő 1997 Cybill Cybill David 1 epizód 1997–2000 Ármány és szenvedély Days of our Lives Eric Brady főszereplő 2001 A szexbomba Blonde Eddie G. Robinson tévéfilm 2001–2002 Sötét angyal Dark Angel Alec / X5-494 Ben / X5-493 2002–2003 Dawson és a haverok Dawson's Creek C.J. 2004–2005 Smallville Smallville Jason Teague 2005–2020 Odaát Supernatural Dean Winchester 2011 Supernatural: The Anime Series Dean Winchester (hangja) főszereplő 2012 Undead Noise vendégszereplő 1 epizód 2015, 2018 The Hillywood Show önmaga 2 epizód 2017 Kings of Con Justin Angles 1 epizód 2022 Walker Walker Miles Vyas 1 epizód2022–2023 Végtelen égbolt Big Sky Beau Arlen főszereplő Winchesterék The Winchesters Dean Winchester mellékszereplő2022– A fiúk The Boys Ben / Katonasrác 2023 V generáció Gen V 2024 A nyomozó Tracker Russell Shaw 1 epizód 2025 Visszaszámlálás Countdown Mark Meachum főszereplő
Jegyzetek
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Anglo-amerikaiak Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:Skót-amerikaiak Kategória:Dallasiak