Samanta Poļakova (művésznevén: Samanta Tīna) (Tukums, 1989. március 31. – ) lett énekesnő és dalszerző. Ő képviselte volna Lettországot a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, majd képviselte ténylegesen 2021-ben.
Zenei karrierje 2010-ben megnyerte a lett O!Kartes akadēmija elnevezésű zenei vetélkedőt, így felvételt nyert a londoni Tech Zeneiskolába.
2011-ben részt vett egy moldáv énekversenyben, amelyet szintén megnyert. December 1-jén a lett műsorsugárzó bejelentette, hogy Samanta bekerült a következő évi lett nemzeti válogatóba, az Eirodziesmába a For Father és az I Want You Back című dalokkal. Ezek közül utóbbi egy duett volt Romāns Sladzisszal, amely továbbjutott, míg a másik dala nem. A döntőben másodikként kerültek be a szuperdöntőbe, ahol szintén másodikként végeztek. Ugyanebben az évben résztvevője volt a Slavianski Bazárnak, ahol a húsz résztvevő közül másodikként végzett.
2013. január 15-én bejelentették, hogy Samanta ismét bekerült a lett nemzeti döntőbe, ezúttal az I Need a Hero című dalával. Az első elődöntőből első helyen jutott tovább a február 16-án megrendezett döntőbe, ahol annak ellenére, hogy az egyik esélyesnek tartották a győzelemre, végül szintén második helyen végzett, mint az előző évben. Szintén ebben az évben egy duett részeként versenyzett a litván nemzeti döntőben is a Hey Chiki – Mama című dallal Vudis közreműködésében. Az elődöntőben negyedik helyen végeztek, így nem jutottak be a döntőbe.
2014-ben ismét szerepelt a Dziesmában, a Stay-el. Ezúttal is döntős lett, de ezúttal harmadikként végzett a szuperdöntőben. Nem sokkal ezután az énekesnő a litván The Voice harmadik évadában tűnt fel, ahol a legjobb nyolc közé került.
2016-ban a Supernovára átnevezett lett nemzeti döntőbe jelentkezett, ahova ismét bejutott két szerzeménnyel, We Live for Love és The Love Is Forever címekkel. Az előbbi dal nem jutott tovább, de a másikat a válogatóból megmentette a zsűri. Végül az énekesnő úgy döntött, feladja a műsort. Nem sokkal ezután visszatért a litván dalválasztóba, ahol Tadas Rimgailaval duettezett. Versenydaluk a Tavo oda már a válogatóban kiesett.
2019 végén Samanta ismét jelentkezett a Supernova következő szériájába, ahol a 126 beküldött pályamű közül bekerült a legjobb 25-be. Ebből csak nyolcat választott ki a műsorsugárzó, amely tartalmazta az énekesnő versenydalát is, a Still Breating-et. A verseny döntőjében, február 8-án sikerült megnyernie a dalválasztót és ő képviselheti Lettországot Rotterdamban. A dalt az előzetes sorsolás alapján először a május 14-i második elődöntő második felében adta volna elő, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A lett műsorsugárzó jóvoltából az énekesnő lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben egy új versenydallal. A dalt 2021. március 12-én mutattak be először a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornáján.
2022-ben ő hirdette ki a lett szakmai zsűri szavazatait az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Diszkográfia Kislemezek I Want You Back (2012) I Need a Hero (2013) Stay (2014) We Live for Love (2016) The Love Is Forever (2016) Kāds trakais mani uzgleznos (2016) Vējš bungo klavieres (2017) Pietiks (2017) Cutting the Wire (2019) Still Breathing (2019) Pirmais Sniegs (2019) I Got the Power (2020) Mēs Vairs Nē (2020) Tikai Romāns (2020) The Moon Is Rising (2021)
Közreműködések Hey Chiki – Mama (2013, Vudis) Tavo oda (2017, Tadas Rimgail)
Jegyzetek
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lett nők Kategória:Lett énekesek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál pontbejelentői