A Roland egy nemzetközi vonat volt, mely 1939-ben indult és 1998. szeptember 26-ig közlekedett (ekkor már csak mint InterCity). A járatot a DRG / Deutsche Bundesbahn / Deutsche Bahn (DB), az SBB-CFF-FFS és a FS üzemeltette.

Története A Roland járat egy olyan expresszvonat volt, amely elsősorban Németország területén közlekedett, de egyidőben nemzetközi vonat is volt. Az 1939-ben elindított, de a Második világháború alatt felfüggesztett és 1952-ben ismét elindított járatot Németországban a Deutsche Reichsbahn, majd a Deutsche Bundesbahn (DB), végül a Deutsche Bahn (DB) működtette.

Nemzetközi vonatkozásban a vonatot a Svájci Szövetségi Vasutak is üzemeltette (SBB-CFF-FFS); 1969 és 1979 között az üzemeltetők között szerepelt az Olasz Államvasút (FS) is.

A vonat arról a Roland-szoborról kapta a nevét, amelyet 1404-ben a németországi Bréma piacterén (Rathausplatz) állítottak fel, és azóta a város szimbólumává vált. A szoborral ábrázolt személy Roland frank katonai vezetőnek állít emléket, aki a I. Károly frank császár alatt szolgált.

Az évek során a Roland járat végállomásai, útvonala, kocsiosztályai jelentősen változtak. Tekintettel azonban a vonat nevére, az útvonal mindig érintette Bremen Hauptbahnhofot, Bréma városában. Amikor 1939-ben elindították, a Roland járat ún. Fernschnellzug (FD) volt. A háború utáni 1952-es újraindításakor a Schnellzug (D) kategóriába került. Körülbelül 1956 után a járat csak első osztályú kocsikból álló F-Zug-gá vált.

1969. június 1-jén a Roland járat Trans-Europ-Express (TEE) járattá vált, amely a Bréma-Frankfurt-Milánó útvonalon közlekedett."Stop Press" (changes taking effect). Cooks Continental Timetable (June 1969 edition), p. 6. London: Thomas Cook Publishing.

1979. május 27-én az útvonalat Bréma-Frankfurt-Stuttgart irányába változtatták és a közlekedését csak a hétköznapokra csökkentették.Thomas Cook International Timetable (May 27–June 30, 1979 edition), p. 68. Peterborough, UK: Thomas Cook Publishing. A TEE Roland e második verziója csak egy évig működött, utoljára 1980. május 30-án közlekedett. Működését a nyári menetrend kezdetén, június 1-jén felfüggesztették, és csak a következő télen indult el újra. A tervek szerint ezután csak télen közlekedett volna,"Summer services, 1980" (changes due to take effect). Thomas Cook International Timetable (March 1–April 5, 1980 edition), p. 278. de ez nem történt meg. Azonban egy évnyi szünet után a Roland 1981-ben visszatért a sínekre InterCity (IC) formájában és a csak első osztályú kocsik mellé másodosztályú kocsikat is besoroztak, kezdetben Bréma - Bázel irányában,Thomas Cook Continental Timetable (September 27–October 31, 1981 edition), pp. 383, 387. 1985 végétől pedig a Hamburg-Köln-Frankfurt útvonalon közlekedett.

1998-ban a járatot helyettesítés nélkül végleg megszüntették.

Menetrend TEE 75 Ország Állomás km TEE 74 08:23 Bremen Hbf 0 21:48 09:18 Hannover Hbf 122 20:54 10:09 Göttingen 293 19:49 **:** Fulda 367 18:31 12:26 Frankfurt (Main) Hbf 471 17:36 13:16 Mannheim Hbf 552 16:49 13:45 Karlsruhe Hbf 613 16:15 13:59 Baden Oos 645 15:59 14:45 Freiburg (Breisgau) Hbf 747 15:14 15:18 Basel Badischer Bahnhof 799 14:43 15:58 Basel SBB 804 14:25 17:00 Luzern 900 13:23 19:15 Bellinzona 1070 11:06 19:42 Lugano 1099 10:41 20:05 Chiasso 1125 10:19 21:23 Como 1130 11:01 22:00 Milano Centrale 1176 10:26

Jegyzetek

Irodalom

Kategória:Nevet viselő németországi vonatok Kategória:Nevet viselő olaszországi vonatok Kategória:Nevet viselő svájci vonatok Kategória:Trans Europ Express