Armin Laschet (Aachen, 1961. február 18. –) német politikus (CDU), 2021. október 26-tól a német Bundestag tagja, 2022. január 24-től az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének alelnöke.
2017. június 27-től 2021. október 26-ig Észak-Rajna-Vesztfália 11. miniszterelnöke, 2005-től 2010-ig az észak-rajna-vesztfáliai kabinet családminisztere volt. 2012 és 2021 között Laschet vezette az észak-rajna-vesztfáliai CDU-t, melyet a legerősebb párttá tett a 2017-es tartományi parlamenti választásokra.
2020-ban ringbe szállt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) országos elnöki tisztségéért, miután Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentette, hogy nem kívánja betölteni a párt elnöki posztját a következő pártkongresszus után. A koronavírus-járvány miatti többször halasztást szenvedett, 2021. január közepén megtartott, két napos, digitális pártkongresszus keretében lebonyolított elnökválasztáson, 2021. január 16-án Laschet a második fordulóban győzelmet aratott Friedrich Merz ellenében, így ő lett a Keresztyéndemokrata Unió elnöke. A 2021. szeptember 26-i választási vereséget követően, október 7-én lemondott a párt vezetéséről.Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Németországban, Armin Laschet lemondott (hvg.hu, 2021-10-07)
Kezdeti évek, tanulmányok Laschet három öccsével együtt egy katolikus középosztálybeli családban nőtt fel Aachen Burtscheid városrészében. Édesapja, Heinrich (Heinz) Laschet (*1934) egy aacheni általános iskola igazgatója, míg édesanyja, Marcella Laschet (született Frings, 1933–2013) háztartásbeli volt. A Laschet család Vallóniából származik; Laschet nagyapja, Hubert Laschet (1899–1984), a belgiumi Hergenrathból költözött Aachenbe.Bernhard Willems, "Die früheren Grundherren des Bereiches von Eupen", Ostbelgische Chronik, Band. 2, 1949
Laschet már tizenévesen bekapcsolódott a burtscheidi Szent Mihály katolikus ifjúsági mozgalomba. Az aacheni püspöki Pius Gimnázium 1981-es befejezését követően Münchenben és Bonnban tanult jogot és politológiát, majd tanulmányait befejezve 1987-ben államvizsgázott.
Tanulmányai során a több katolikus diákegyesület tagja volt. 1987 és 1988 között Laschet újságíró gyakornok volt, majd 1994-ig a bajor televíziónak és rádióállomásoknak dolgozott független újságíróként. Ezek mellett a német parlament akkori elnökének, Rita Süssmuthnak, tudományos tanácsadójaként is tevékenykedett. 1991 és 1994 között az aacheni egyházmegye újságjának főszerkesztője, majd 1995 és 1999 között a katolikus Einhard Kiadó igazgatója volt.
Politika
Laschet 1979-ben, 18 éves középiskolásként csatlakozott a CDU-hoz. 2001 és 2012 között a CDU aacheni kerületi elnöke volt. A 2008-as választást követően bekerült a CDU országos testületének végrehajtó bizottságába.
Parlamenti tagságok
1989-ben Laschet az akkori CDU legfiatalabb tagjaként bekerült az aacheni városi tanácsba, és annak, 2004-ig, tagja is maradt.
Az 1994-es választásokon elnyerte aacheni választókerülete egyéni mandátumát, ezzel bekerült a Bundestagba. Az 1998-as parlamenti választásokon viszont elvesztette egyéni mandátumát, nem tudott újrázni, így nem lett képviselő az újonnan megalakult Bundestagban.
1999-ben európai parlamenti képviselővé választották. Itt elsősorban kül- és biztonságpolitikával, a nemzetközi kapcsolatokkal és a költségvetési politikával foglalkozott.
Észak-Rajna-Vesztfália államminisztere
2005. június 24-én Rüttger kabinetjében Laschetet nevezték ki Észak-Rajna-Vesztfália újonnan létrehozott Ifjúsági, Családügyi, Nőügyi és Integrációs Minisztériumának államminiszterévé, ezzel Laschet lett az első ilyen minisztérium államminisztere egész Németországban. Liberális álláspontja és a CDU migrációs politikájával kapcsolatos nézetei miatt Laschetet a belső pártkritikusok gúnyosan Török-Arminnak nevezték. Hivatali ideje azzal zárult, hogy a Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek (hivatalos, teljes nevükön Szövetség '90 /Zöldek), kisebbségi kormánykoalíciója vette át a kormányzást Hannelore Kraft vezetésével 2010. július 14-én.
Képviselőség és pártelnökség A 2010. május 9-én megtartott választásokon az Észak-Rajna-Vesztfáliai szövetségi tartományi gyűlés (parlament) képviselője lett (Mitglied des Landtages Nordrhein-Westfalen). Ezt követően az Észak-Rajna-Vesztfáliai, 2012. május 13-ra előrehozott választást követően is a tartományi parlament tagja maradhatott.
A 2012. június 30-i rendkívüli szövetségi tartományi pártkonferencián a küldöttek szavazatainak 77 százalékát elnyerve Laschet lett az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kereszténydemokrata Unió elnöke.
2013. december 18-án Laschetet választották meg az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kereszténydemokrata Unió parlamenti frakciójának elnökévé, így a szövetségi tartomány parlamentjének ő lett az ellenzéki vezetője.
Az Észak-Rajna-Vesztfáliában 2017. május 14-én tartott választáson Aachen 2. számú választókerületéből egyéni képviselőként jutott be a szövetségi tartomány parlamentjébe.
Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke
Laschetet 2017. június 27-én Észak-Rajna-Vesztfália tizenegyedik miniszterelnökévé választották a CDU és az FDP nagykoalíciójának szavazataival, az ehhez szükséges szavazatokat már a parlamenti szavazás első fordulójában megszerezte.
Laschet a 2021-es szövetségi választás után a CDU észak-rajna-vesztfáliai tartományi listáján bejutott a Bundestagba. Mivel a tartomány alkotmánya tiltja, hogy a kormány tagjai egyidejűleg a Bundestag tagjai is legyenek, ezért Laschet 2021. október 25-én lemondott tisztségéről, de a 20. Német Bundestag alakuló üléséig ügyvivői minőségben még hivatalában maradt. Armin Laschet utódjának Hendrik Wüstöt, a korábbi észak-rajna-vesztfália közlekedési minisztert javasolta, akit 2021. október 30-án meg is választottak Észak-Rajna-Vesztfália új miniszterelnökének.
A CDU elnöke
Miután Annegret Kramp-Karrenbauer 2020. február 10-én bejelentette, hogy még 2020 folyamán lemond a CDU pártvezetéséről, és a 2021-es szövetségi választásokon nem indul kancellárjelöltként, Laschet 2020. február 25-én egy országos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy indul pártja elnökségéért, ezzel egyben a kancellárjelöltségért is. Alelnökjelöltjeként Jens Spahnt nevezte meg. Friedrich Merz és Norbert Röttgen, voltak a kihívói.
A koronavírus-járvány miatt az új CDU pártelnök megválasztására, többszöri halasztást követően, csak a 2021. január közepén megtartott kétnapos pártkongresszuson került sor, mely, a párt történetében először, teljes egészében, digitális módon zajlott. A kongresszus második napján, 2021. január 16-án, a hármas versengésben Laschet, Merztől lemaradva, az első körben csupán a szavazásra jogosult pártkongresszusi delegáltak szavazatainak 38,42%-át nyerte el. A második fordulóban viszont 52,79 százalékkal, nagyon szoros előnnyel, győzött Merz előtt, így ő lett a CDU új elnöke.
Miután a 2021. szeptember 26-i a németországi szövetségi választáson kudarcot szenvedett pártja élén, október 7-én lemondott a párt vezetéséről. Helyét, a 2021. december 17-én megtartott pártelnökválasztáson, a harmadik próbálkozása során végre sikerrel járt Merz vette át.
A CDU/CSU közös kancellárjelöltje A CDU elnökválasztásán a szavazás során is megmutatkozott erős párton belüli megosztottság a kisebb, bajor testvérpárt, a CSU elnökének, Markus Södernek a CDU/CSU közös kancellárjelöltségéhez is vezethetett volna. A közvetlenül a CDU pártkongresszus előtt végzett közvélemény-kutatások eredménye szerint Södert a választók 55 százaléka, míg a CDU/CSU szimpatizánsok 80 százaléka tartotta jó kancellárjelöltnek, ugyanakkor Laschetről mindössze 27, illetve 32 százalék gondolta ugyanezt.
Söder a kivárás stratégiáját választotta, míg végül 2021. április 19-én, müncheni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a szövetségi választásokhoz közeledve nem tűr halasztást a kancellárjelölt megnevezése, ezért a CDU aznap kezdődő elnökségi ülésének döntését mind ő, mind pártja, a CSU, magukra nézve vita nélkül elfogadja. Ezt követően, a CDU vezetőségének berlini, éjszakába nyúló ülését követően bejelentették, hogy titkos szavazáson végül az ülésen résztvevők 77,5 százaléka támogatta Laschetet, míg Södert mindössze 22,5 százaléknyian. Így végérvényessé vált, hogy a 2021 szeptemberében a CDU/CSU pártszövetség élén Armin Laschet áll csatasorba a kancellárság elnyeréséért. A kérdésre, hogy miért nem állt félre magától Söder kancellárjelöltté választásának útjából, hisz a közvélemény-kutatások szerint a CSU elnökénél lényegesen rosszabbak az esélyei, Laschet azt válaszolta, hogy jól emlékszik arra, hogy amikor a 2017-es észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti választás kampánya idején, az akkor hivatalban lévő SPD tartományi miniszterelnök, Hannelore Kraft ellen, hasonlóan kevés esélyt adtak neki a közvéleménykutatók, akkor a választáson mégis győzelmet aratott.„Es geht um mich!“: Kanzlerkandidat Laschet zeigt sich siegessicher – trotz mieser Umfragen
12:54 10.05.2021
https://snanews.de/20210510/laschet-zeigt-sich-siegessicher-2035993.html
Kampány a kancellárság elnyeréséért Ezt követően Laschet a CDU-n belüli legnagyobb vetélytársa nálánál messze nagyobb népszerűségét úgy próbálta "becsatornázni" magához, hogy felvette kampánycsapatába Merzet, mondván,"szilárdan a teambe tartozik", és gazdasági–, pénzügyi szakértelmével döntő segítséget nyújthat majd abban, hogy a pandémiát követő hatalmas kihíváson fenntartható módon lehessenek úrrá.
Laschet már a 2021 májusában, a Rajna-vidék-Pfalzban, tartott tartományi pártkongresszuson, arra szólított fel, hogy az előttük álló választási kampányban elsősorban a Zöldekre koncentráljanak, mint politikai ellenfélre. Célként határozta meg, a piros-piros-zöld (SPD –Linke – Zöldek) koalíció létrejöttének megakadályozását. Úgy tűnt, hogy bizonytalanul indult a kampánya, azzal szembesült, hogy a jobboldali irányvonalat kell erősítenie, hogy visszahódítsa a kormánykoalícióból kiábrándult szavazókat. A párt szász-anhalti választásokon aratott győzelme újra lendületet adott Laschetnak.
Laschet a CDU/CSU közös választási programját 2021. június 21-én Söderrel együtt mutatta be. A programban leszögezték, hogy a koronavírus-világjárvány leküzdése, a klímaváltozás, valamint a jólét és a szabadság megvédése globális kihívásokat jelentenek, ezért egy, a világra nyitott Németország megteremtése a céljuk, mely egyaránt törekszik a modernizáció és a zöld politika megvalósítására.
2021 júliusa ismét komoly népszerűségvesztést hozott Laschetnak. Egyrészt, amikor a tartományát, Észak-Rajna-Vesztfáliát érintett súlyos árvíz okozta válság miatt Frank-Walter Steinmeier a helyszínre, Erfstadtba, érkezett, az államfő beszéde alatt Laschet a háttérben álldogálva beszélgetett és nevetgélt, amit a kamerák megörökítettek. Ez a momentum döntően hozzájárult ahhoz, hogy a tartományi miniszterelnök árvízügyi válságmenedzselését a megkérdezettek mindössze 7 százaléka ítélte pozitívnak. Másrészt, a hónap végére kiderült, hogy a Zöldpárti kancellárjelölt társához, Annalena Baerbockhoz hasonlóan Laschetnak is plágiumvádakkal kell szembesülnie. A Die Aufsteigerrepublik. Zuwanderung als Chance című, 2009-ben írt könyvével kapcsolatban végül elismerte "hibáját" és bocsánatot kért.
Szövetségi választás A 2021. szeptember 26-i a németországi szövetségi választáson a kancellári poszt elnyeréséért Laschetnak Olaf Scholzcal, az SPD kancellárjelöltjével, valamint Annalena Baerbockkal, a Szövetség ’90/Zöldek kancellárjelöltjével kellett megküzdenie. Laschet, vetélytársaival ellentétben, nem mérette meg magát egyéni választási körzetben.