A Most és mindörökké (eredeti cím: From Here to Eternity) 1953-ban bemutatott amerikai filmdráma, melyet James Jones regénye alapján Fred Zinnemann rendezett.

Magyarországon 1987. szeptember 17-én került a mozikba.

Történet A film 1941-ben, egy hawaii katonai bázison játszódik.

A cselekmény kezdetén a főhős, Prewitt egy őt ért sérelem miatt másik századhoz helyezteti át magát – vállalva azt is, hogy ott őrvezetői helyett csak közlegényi státuszt kap. Új századának parancsnoka, Dana Holmes kapitány századába gyűjti az ezred összes sportolóját, mert a hadsereg bajnokságán elért győzelmektől reméli előléptetését. Prewitt bokszoló, de nem hajlandó ringbe lépni, mert korábban egy mérkőzésen olyan szerencsétlenül ütötte meg barátját, hogy az megvakult. A parancsnok pokollá teszi az életét, hogy így kényszerítse elhatározásának megváltoztatására. Az egység tagjai is rossz szemmel tekintenek rá, csak Warden főtörzsőrmester józanságára és Angelo Maggio közlegény önzetlen barátságára számíthat.

Prewitt Maggio invitálására ellátogat egy helyi klubba, ahol hölgytársaság is van, és elbűvöli az egyik hostess, Lorene. Maggio közben vitába száll az őt provokáló Judson őrmesterrel, a fogdaparancsnokkal. Később kiderül, hogy Lorene igazi neve Alma. Prewitt szerelmes lesz a nőbe, amikor azonban feleségül kéri, a nő elhárítja. A klubban csak addig dolgozik, amíg biztos egzisztenciához szükséges pénztartalékot nem gyűjt, utána vissza akar térni a szárazföldre.

Prewitt, aki mindeddig tűrte a századnál elszenvedett megaláztatásokat, ekkor elveszti lelki egyensúlyát, és megüti az őt provokáló altisztet. Holmes kapitány szemet huny a verekedés fölött, s kiderül, hogy Prewitt még mindig jó ökölvívó. Maggio, miután meglép az őrségből és lerészegedik, katonai börtönbe kerül, ahol Judson őrmester sorozatosan bántalmazza. Megszökik, de a sérüléseibe Prewitt karjaiban belehal.

Prewitt megbosszulja a halálát és egy sikátorban késpárbajban megöli Judsont, majd sebesülten szerelmének lakásán bújik meg. Warden falaz neki.

A történet másik szála Holmes kapitány felesége és a század szolgálatvezetője, Milton Warden főtörzsőrmester szerelmi története. A férfi beleszeret a gyönyörű Karenbe, és szerelme viszonzásra talál. Kiderül, hogy a férje folyamatosan megcsalja őt. Megtudjuk, hogy pár éve a férje felelőtlensége miatt halva született a gyermeke, s ezután már nem is szülhet többé. Karen hajlandó lenne elválni Holmestól, és Wardenhez menni feleségül, ha az nem altiszt, hanem tiszt lenne, ugyanis így visszamehetnének az Államokba. Warden viszont nem szeretne tiszt lenni: semmire nem becsüli a tiszteket. Végül mégis beleegyezik, hogy jelentkezik a tiszti tanfolyamra szerelme kedvéért. A Prewitt boxpárbaját kivizsgáló táborparancsnok lemondásra szólítja fel Holmest, ezáltal mindenképpen vissza kell térniük az Államokba. Warden a tiszti jelentkezését később visszavonja, és Mrs. Holmes-szal való kapcsolata megszakad.

Reggel a japánok megtámadják Pearl Harbourt, Warden higgadtan irányítja az egységet. Amikor Prewitt értesül a támadásról, Lorene kérlelése ellenére elhatározza, hogy visszatér a csapatához. Útközben tábori csendőrök igazoltatják, akik elől papírok híján menekülni próbál, s közben halálos lövés éri. Warden a barátjaként azonosítja, aki konok ember volt, de jó katona.

Néhány nap múlva Karen és Lorene ismeretlenül összetalálkoznak a hazainduló hajón, s Lorene elmeséli, hogy a vőlegénye, Prewitt bombázópilóta volt, aki a támadásban hősi halált halt és kitüntetést kapott. Karen felismeri a nevet, de nem szól semmit.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Milton Warden főtörzsőrmester Burt Lancaster Ujréti László Robert E. Lee „Prew” Prewitt közlegény Montgomery Clift Szakácsi Sándor Karen Holmes Deborah Kerr Földessy Margit Alma Burke / Lorene Donna Reed Kiss Mari Angelo Maggio közlegény Frank Sinatra Kern András Dana „Dynamite” Holmes százados Philip Ober Pathó István Leva tizedes Mickey Shaughnessy Mazzioli közlegény Harry Bellaver Szabó Ottó James R. „Fatso” Judson, a börtönőrség parancsnoka Ernest Borgnine Csurka László Buckley tizedes Jack Warden Ike Galovitch őrmester John Dennis Konrád Antal Sal Anderson közlegény Merle Travis Pete Karelsen őrmester Tim Ryan Treadwell Arthur Keegan Mrs. Kipfer Barbara Morrison Győri Ilona Maylon Stark őrmesterstáblistán nincs feltüntetve George Reeves Jakab Csaba „Baldy” Dhom őrmester Claude Akins Nair őrmester Alvin Sargent Henderson őrmester Robert J. Wilke Ayres ezredes Carleton Young Georgette Kristine Miller

Eltérések a regénytől

Díjak és jelölések Oscar-díj (1954) díj: legjobb film – Buddy Adler, producer díj: legjobb férfi mellékszereplő – Frank Sinatra díj: legjobb női mellékszereplő – Donna Reed díj: legjobb operatőr, fekete-fehér – Burnett Guffey díj: legjobb rendező – Fred Zinnemann díj: legjobb vágás – William A. Lyon díj: legjobb hang – John P. Livadary díj: legjobb adaptált forgatókönyv – Daniel Taradash jelölés: legjobb férfi főszereplő – Montgomery Clift, Burt Lancaster jelölés: legjobb női főszereplő – Deborah Kerr jelölés: legjobb jelmeztervezés, fekete-fehér – Jean Louis jelölés: legjobb eredeti filmzene – George Duning és Morris Stoloff

Cannes-i filmfesztivál (1954) díj: Különdíj: Fred Zinnemann jelölés: Arany Pálma

Golden Globe-díj (1954) díj: legjobb rendező – Fred Zinnemann díj: legjobb férfi mellékszereplő – Frank Sinatra

Jegyzetek

További információk

Kategória:1953 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmdrámák Kategória:Amerikai háborús filmek Kategória:Második világháborús filmek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:Fred Zinnemann-filmek Kategória:Az amerikai nemzeti filmregiszter filmjei Kategória:Hawaiin játszódó filmek