Az I’m Every Woman című dal Chaka Khan amerikai énekes első saját kislemeze, első, Chaka című 1978-ban megjelent szólóalbumáról. Ez volt Khan első nagy slágere, melyet nem a Rufus együttesével közösen készített. A dal producere Arif Mardin volt, és Nickolas Ashford és Valerie Simpson írta. A dal szereplése megalapozta Khan sikerét, aki a Masterjam című Rufus-album megjelenése után, 1979-ben otthagyta a zenekart.

A dalt 1989-ben remixelték, és megjelent Khan Life Is a Dance: The Remix Project című remixalbumán. A válogatás a 8. helyezett volt az Egyesült Királyságban. A dalt 1992-ben Whitney Houston is feldolgozta; e változatot David Cole és Robert Clivillés remixelte, producere Narada Michael Walden volt. Whitney Houston feldolgozása is nagy siker volt.

Slágerlistás helyezések

A dal az amerikai Billboard Hot 100-as listán a 21. helyezett volt, a The Hot Soul Singles kislemezlistán az első helyig, míg a Billboard Dance Club Songs listáján a harmincadikig jutott. Az Egyesült Királyságban a 11. helyezett volt a dal.

Slágerlista Slágerlista (1978) LegjobbhelyezésekUS Dance Club Songs (Billboard)30 Slágerlista (1979) Legjobbhelyezések Ausztrália (Kent Music Report)37 Írország (IRMA)16Slágerlista (1989)Legjobbhelyezés Írország (IRMA)7 UK Singles (Official Charts Company)UK Singles Chart8

Közreműködő előadók

Chaka Khan – ének, háttérvokál Háttérvokál: Cissy Houston, Will Lee és Hamish Stuart Producer: Arif Mardin

Jegyzetek

További információk

A dal videóklipje a YouTube-on Dalszöveg

Kategória:1978 kislemezei Kategória:Chaka Khan-kislemezek