A Gremlin Interactive Limited (korábban: Gremlin Graphics Software Limited) egy 1985-ben Sheffieldben alapított brit szoftver- és videójátékfejlesztő és kiadó társaság volt. Ahogy az 1980-as években alakult szoftverházak általában, a Gremlin Graphics elsődleges piaca a 8 bites számítógépek, azaz a ZX Spectrum, az Amstrad CPC, az MSX, a Commodore 16 és a Commodore 64 voltak. A céget 1999-ben felvásárolta a francia Infogrames szoftverház, majd a nevüket 2000-ben megváltoztatta Infogrames Studios-ra. A stúdió az Infogrames átszervezése nyomán 2003-ban bezárt.
Cégtörténet Kezdetek
A cég eredetileg számítástechnikai kiskereskedelemmel foglalkozott Just Micro néven, majd 1984-ben Gremlin Graphics Software Ltd néven szoftvercéget alapított a két tulajdonos: Ian Stewart és Kevin Norburn.
A programozók végül Peter Harrap és Tony Crowther lettek, akik közül Tony már olyan Commodore programokon dolgozott, mint a Loco, vagy a Killerwatt. Tony lett az ügyvezető igazgató és elkezdett dolgozni a Potty Pigeon és a Suicide Express játékokon. Az együttműködés azonban rövid életű lett, mert a cégvezetéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt hamarosan elváltak útjaik. Helyére megnyerték maguknak Geoff Brown-t aki részesedést is kapott a Gremlinből és akinek komoly szoftverforgalmazási tapasztalata volt.
A Zilog Z80-as programozására hamarosan már négy főt alkalmaztak teljes munkaidőben, akik: Pete Harrap, Chris Kerry, Shaun Hollingworth és Christian Urquhart voltak. A Commodore játékokat és átiratokat az első időben egy Micro Project nevű alvállalkozó cég készítette három fővel. A saját alkalmazottak sokat dolgoztak otthon, de legalább egyszer egy héten bent is az irodában.
Első sikerek Az első nagyobb sikereiket 1984-ben ZX Spectrumon a Wanted: Monty Mole című játékkal, majd 1985-ben Commodore 64-en a Thing on a Springgel érték el. A bányász kisvakond, Monty még néhány további játékban is felbukkant, sorozattá téve az alap platformjátékot.
1986-ban négy fővel bővült a programozói csapat, akik Chris Shrigley, Terry Lloyd, Rob toone és Andy Green voltak. Első közös játékuk, a Bounder elnyerte a Zzap!64 magazin aranyérmét, illetve a Your Sinclair "Mega Game" díját is.
Adaptációk 1986-87-ben a cég profilja bővült a 8 bites Atari és az MSX platformokkal. Új logót is kaptak, a régi gremlin figura helyett. A Death Wish 3 filmadaptáció ugyan nem aratott osztatlan sikert erőszakossága és a bonyolult pályatérkép-rendszer miatt, de az US Gold számára készített Gauntlet átirat és a Gauntlet: The Deeper Dungeons kiegészítő csomag 512 új pályájával már sokkal népszerűbb volt.
A Magnetic Fields fejlesztőcsapatnak volt egy már 70%-ban kész játéka, a Lotus, melynek a Gremlin megszerezte a licencét és az 1990-es évek elejének sikersorozatává vált. Az eredeti változat Amigára íródott 1990-ben, de az első rész, a Lotus Esprit Turbo Challenge még elkészült Commodore 64-re és ZX Spectrumra is, a többi viszont már nem.
Fejlesztői rendszerek A Gremlin a 90-es években saját fejlesztői hardvert épített, a PC Engine-t, melyet "egy nagy halom RAM"-ként írtak le az ACE magazinban megjelent interjúban. Ennek ellenére csak egyetlen játék készült el ezen a platformon, éspedig az Impassamole. Game Boy-ra is volt egy fejlesztő rendszerük, mely lehetővé tette a programozóknak, hogy kódolásból gyorsan tesztüzembe tudjanak váltani. Ezzel készült el a Race Days és a Brainbender kirakós játék. 1994-ig fejlesztettek 8 bites gépekre játékokat, mint pl. a Shadow of the Beast ZX Spectrum, illetve Amstrad CPC átiratát, vagy az 1992-ben kiadott Zool platformjátékot.
Bővülés, fejlődés 1994-ben aztán megváltoztatták a cég nevét Gremlin Interactive-ra és a továbbiakban a 16 bites architektúrájú számítógépekre, a PC-kre és a videójáték-konzolokra koncentráltak. Ezzel együtt is ők voltak az utolsó szoftvercég, akik 1992-ben elhagyták a már szinte teljesen halott Spectrum piacot.
1995-ben már MS-DOS operációs rendszerre adták ki a sikeres Actua Soccer-t, mely az első teljes 3D-s megjelenítést alkalmazó football-játékot. "Actua" névvel egész sorozat sportjátékot adtak ki.
1997-ben a Gremlin felvásárolta az Imagitec Design és a DMA Design fejlesztőcégeket, melyek közül az utóbbi készítette a sikeres Grand Theft Auto (melynek a licenc-jogai már a BMG-nél voltak) és Lemmings játék-sorozatokat.
1998-ban mutatták be a Hardwar című repülőgép szimulátorukat, valamint a Motorhead nevű futurisztikus autóverseny programjukat. 2001-ben az UEFA Challenge nevű football-programjukat már Infogrames Sheffield House néven jegyezték.
Felvásárlás, majd megszűnés 1998 eladások terén rossz évnek volt mondható, így 1999-ra a Gremlin eladósorba került. A francia Infogrames lett a vevő 24 millió fontos ajánlatával. Az alapító Ian Stewart ezek után otthagyta a céget és új vállalkozást alapított Zoo Digital néven. Az Infogrames végül átszervezések nyomán 2003-ban megszüntette a sheffield-i fejlesztő studiót. A stúdió alkalmazottainak jó része, élükön Paul Porterrel megalapította a Sumo Digital szoftvercéget, mely azóta is működik.
A Gremlin szoftver ház régi játékainak jogait jelenleg Ian Stewart Urbanscan nevű cége birtokolja.
Kulcsemberek A szoftvercég csapatának tagjai voltak:
Kevin Bulmer - tervező/grafikus Jon Harrison - tervező/grafikus Gary Priest - programozó Bill Allen - programozó Richard Stevenson - programozó David Martin - marketing igazgató Ben Daglish - külsős zeneszerző Ade Carless - tervező/grafikus Shaun McClure - grafikus / művészeti vezető Antony Crowther ('Ratt') - tervező, programozó Paul Whitehead - tesztelő / tervező Ian Stewart - ügyvezető igazgató Kevin Norburn - üzemigazgató Patrick Phelan - szoftver menedzser / hangmérnök Chris Harvey - vezető konzol programozó Chris Shrigley - tervező / programozó Peter Harrap - programozó Chris Kerry - programozó Shaun Hollingworth - programozó MicroProjects Ltd (Jason Perkins, Mark Rogers, Anthony Clarke) Richard Hall - gyártásvezető
Játékok
Monty Mole series (1984-1990) Wanted: Monty Mole (1984) Monty Is Innocent (1985) Monty on the Run (1985) Auf Wiedersehen Monty (1987) Moley Christmas (1987) Impossamole (1990) Potty Pigeon (1984) Bounder (1985) Gauntlet (1985) Gauntlet: The Deeper Dungeons (1987) Thing on a Spring (1985) Jack the Nipper (1986) Trailblazer (1986) Cosmic Causeway: Trailblazer II (1987) Alternative World Games (1987) Deflektor (1987) Gary Lineker's Superstar Soccer (1987) Technocop (1988) Motor Massacre (1988) Dark Fusion (1988) Mickey Mouse: The Computer Game (1988) Axel's Magic Hammer (1989) Federation of Free Traders (1989) H.A.T.E.: Hostile All-Terrain Encounter (1989) Switchblade (1989) Switchblade II (1991) Lotus series (1990-1992) Skidz (1990)Super Cars (1990)Super Cars II (1991)Toyota Celica GT (1990)Venus The Flytrap (1990)HeroQuest (1991)HeroQuest II: Legacy of Sorasil (1994)Spacewrecked: 14 Billion Light Years From Earth (1991)Utopia: The Creation of a Nation (1991)Harlequin (1992)Jeep Jamboree: Off Road Adventure (1992)Nigel Mansell's World Championship Racing (1992)Plan 9 from Outer Space (1992)Premier Manager series (1992-1999)Premier Manager (1992)Premier Manager 2 (1993)Premier Manager 3 (1994)Premier Manager: Ninety Nine (1999)Space Crusade (1992)Top Gear (1992)Top Gear 2 (1993)Top Gear 3000 (1995)Zool (1992)Zool 2 (1993)Jungle Strike (1993)Litil Divil (1993)Full Throttle: All-American Racing (1994)K240 (1994)Newman/Haas IndyCar featuring Nigel Mansell (1994)Race Days (1994)Shadow Fighter (1994)Actua Sports series (1995-1999)Actua Pool (1999)Fatal Racing (1995)Loaded (1995)Re-Loaded (1996)Slipstream 5000 (1995)Normality (1996)UEFA Euro 1996 (1996)Hardcore 4X4 (1996)Fragile Allegiance (1996)Realms of the Haunting (1997)Monopoly (1997)Motorhead (1998)N2O: Nitrous Oxide (1998)Body Harvest (1998)Hardwar (1998)Wild Metal Country (1999)Hogs of War (2000)UEFA Challenge'' (2001)
Jegyzetek
Kapcsolódó weboldalak Sumo Digital hivatalos weblap Urbanscan hivatalos weblap
Források
Fordítás
Kategória:Az Egyesült Királyság videójáték-fejlesztő cégei Kategória:Megszűnt videójáték-fejlesztő cégek