A HeroQuest II: Legacy of Sorasil egy körökre osztott kalandjáték, melyet a Gremlin Graphics Software fejlesztett és adott ki 1994-ben Amigára. A játék az 1991-ben bemutatott HeroQuest folytatása és mint ilyen, ugyanúgy a Milton Bradley "Hero Quest" című társasjátéka inspirálta.

Alaptörténet Átok sújtja Rhia földjét és az egykoron nagy birodalom most a romlás és pestis szorításában vergődik. Alaman a mágus sem bírja már sokáig tartani magát, ezért elküldi a négy bajnokot, hogy felszabadítsák és meggyógyítsák a földet. Először Kolchorchba kell menniük a tudás két talizmánjáért, majd keletre, Garathor földjére Tambor-Rin elveszett gyógyító amulettjéért. Ezek után pedig délnek kell tartaniuk vaserdőbe (Iron-Wood), ahol meg kell találniuk az orákulumkövet (Oracle Stone).

Játékmenet

Bajnokok Nyolcféle bajnok közül választhatjuk ki a nekünk tetsző négyet, akikkel végigvisszük majd a játékot: Angor: a barbár, aki kemény harcos és kiválóan forgatja hatalmas pallosát. Páncélt nem visel, ezért gyors. Oakheart: a kósza, aki jól ismeri a vadont, így a nyomkövetés és a természeti mágia mestere. Egyszerű kard a fegyvere. Haxar: a nemes és bátor lovag, aki megveti a földi javakat. Minden gonoszság ádáz ellensége. Calorflame: a papnő, aki a gyógyítás mestere. Semmilyen szúró vagy vágó fegyvert nem használhat. Grimbeard: az elit törpe harcos, aki mesterien bánik a fegyverekkel, de jól képzett a csapdák felderítésében és hatástalanításában is. Nem éppen a legintelligensebb. Ravenslock: a tapasztalt varázsló, aki testileg gyenge, de szellemi erejével és mágiájával még a fizikailag legyőzhetetlen ellenfelekre is veszélyes. Celeste: a misztikus, aki a négy őselem mestere és képzett varázsló. Testileg csaknem teljesen védtelen. Stormbow: az elf kalandor, aki jó harcos és képzett varázsló is egyben. Kicsit mindenhez ért, de semmiben nem kiemelkedő.

Varázslatok Alapvetően a négy elem szerint vannak felosztva. Mindegyik elemnek megvan a maga gyógyító varázslata (Flame of healing - Tűz, Healing wind - Levegő, Water of healing - Víz, Heal body - Föld). A Föld-varázslatok inkább a védekezést segítik (Rockskin, Create pit), míg a víz-jellegűek a tudatra hatnak (Sleep, Demoralise), illetve a fegyvereket rongálják (Rust). A levegő-varázslatok gyorsítanak (Swift wind), illetve csapdák felderítésére alkalmasak (Detect traps), a tűz-elem varázslatai pedig félelmet generálnak (Fear) vagy éppen bátorságot adnak (Courage). Támadó varázslatok: a Ball of flame (Tűz) és a Lightning bolt (Levegő).

Főképernyő A négy ikon közül a KAPU vezet a küldetésekhez, melyeket egy térképen választhatunk ki. A játékban 9, egyre nehezedő küldetés van. A MÉRLEG a csapattagok tulajdonságainak a beállítását teszi lehetővé. A játék elején 5 ponttal gazdálkodhatunk és minden teljesített küldetés után újabbakat kapunk. Ezekkel a karaktereink képességeit növelhetjük. A LEMEZ szolgál játékállás mentésre/betöltésre és a KÉRDŐJEL ikonra kattintva választhatjuk meg csapatunk tagjait, egyszerre csak négyet.

Irányítás A játék az első részhez hasonlóan körökre osztott és minden karakter annyit léphet, amennyi a mozgáspontja. Mozogni az iránytűvel lehet. A mozgás-, életerő- és varázspontjainkat, valamint az aranyaink számát a képernyőn láthatjuk. A középen lévő könyv tartalmazza a cselekvéseket indító ikonokat, melyek:

Harc: rövid harc mozgáspont-levonás nélkül. Egy körben többször is kadható. Varázslat: tekercs, majd célpont kiválasztása és "tűz". Mágiahasználati képsségünktől függ a sikeresség. Kincskeresés: mely rengeteg időt emészt fel. Ládák környékén, vagy erősen őrzött szobákban érdemes. Kutatás: titkos ajtók, csapdák felderítése. Sok időt vesz el, de nagyon hasznos. Térkép: a labirintus eddig felderített részét mutatja. Ajtó: az ajtók kinyitása nem kerül mozgáspontba és elenyésző időt vesz igénybe. Tárgyak: az Equipped mutatja, mit hord magán a karakter, a Backpack pedig a hátizsákja tartalmát listázza. Innen pakolhatunk át a baloldalra a használathoz. Szamárfül: a kört a könyv szamárfülére kattintva fejezhetjük be.

Fogadtatás

Jegyzetek

Források

cikk 1. része cikk 2. része

Fordítás

Kategória:1994 videójátékai Kategória:Amiga-játékok Kategória:Fantasy videójátékok Kategória:Körökre osztott stratégiai videójátékok