Václav Kadlec (Prága, 1992. május 20. –) cseh válogatott labdarúgó, csatár.

Pályafutása Klubcsapatokban 2008. október 25-én debütált a a cseh élvonalban a Sparta Praha színeiben, egy 1. FK Příbram elleni bajnokin, 16 éves korában.Václav Kadlec, idnes.cz 2007-ben tárgyalt a Liverpool csapatával, azonban végül nem csatlakozott az angol klub akadémiájához, hanem maradt hazájában. 2012 novemberében egy FK Mladá Boleslav elleni bajnokin ütközött az ellenfél játékosával, Martin Nešporral és koponyatörést szenvedett. A Spartahban 111 bajnoki mérkőzésen 32 gólt ért el, a 2009-2010-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

2013. augusztus 18-án a német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt szerződtette. Első idényében meghatározó tagja volt a csapatnak, 29 tétmérkőzésen nyolcszor volt eredményes, azonban ezt követően folyamatos térdsérülések hátráltatták. A 2014–15-ös idény egy részét kölcsönben a Spartahban töltötte, majd Dániába, a Midtjylland együtteséhez igazolt.

2016 nyarán visszatért a Sparta Praha együtteséhez. Szeptember 29-én, az olasz Internazionale elleni Európa-liga-mérkőzésen két gólt szerzett, csapata 3–1-re győzött.

Ezt követően újabb térdsérülést szenvedett, és a következő három szezonban 68 bajnokin nem léphetett pályára a lehetséges 99-ből. Sérüléséből nem tudott felgyógyulni, folyamatos térdbántalmai miatt 2020 februárjában, 27 évesen bejelentette, hogy felhagy a profi labdarúgással.

A válogatottban 2010. október 12-én mutatkozott be a cseh válogatottban Liechtenstein ellen, és meg is szerezte első válogatott gólját, amivel a cseh válogatott történetének legfiatalabb gólszerzője lett.Miloslav Novák: Kadlec: rána k tyči a zrodil se nejmladší střelec novodobé české historie at iDNES.cz, 2010. október 12. Részt vett a 2011-es U21-es Európa-bajnokságon.

Statisztika

Klubcsapatokban Forrás:

KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSparta Praha2008–09Czech First League1223100–1532009–102965290–4382010–1125410113103872011–121434240–2252012–13261442104–40202013–14530020–73Összesen111321773671016546Eintracht Frankfurt2013–14Bundesliga2153152–2982014–154111––522015–165000––50Összesen3064252003910Sparta Praha 2014–15Czech First League13911––1410Midtjylland2015–16Danish Superliga600020–802016–17730080–153Összesen1330010000233Sparta Praha2016–17Czech First League1531032–1952017–182161010–2362018–19200000–20Összesen3892042004411Karrier összes20559241055111028580

Góljai a válogatottban Az eredmények minden esetben a cseh válogatott szempontjából értendőek. # Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény a gólt követően Végeredmény Versenysorozat 1. 2010. október 12. Rheinpark Stadion, Vaduz Liechtenstein 2–0 2–0 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező – I csoport) 2. 2013. október 11. Nemzeti Stadion, Ta’ Qali Málta 3–1 4–1 2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – B csoport) 3. 2016. augusztus 31. Městský stadion, Mladá Boleslav Örményország 2–0 3–0 Barátságos mérkőzés 4. 2017. október 8. Doosan Aréna, Plzeň San Marino 5–0 5–0 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – C csoport)

Sikerei, díjai Sparta Praha Cseh bajnok: 2009–10, 2013–14 Cseh Szuperkupa-győztes: 2010 Az év fiatal tehetsége Csehországban: 2010

Jegyzetek

További információ Václav Kadlec hivatalos honlapja

Kategória:Cseh labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:A Sparta Praha labdarúgói Kategória:Az Eintracht Frankfurt labdarúgói Kategória:A Midtjylland labdarúgói