Csiky János (Kolozsvár, 1873. október 3. – Újpest, 1917. június 29.) zeneszerző, zenetudós, egyetemi tanár.

Életpályája Szülei: Csiky Imre (1836–1889)Édesapja gyászjelentése és Meskó Ilona voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. IV. ker. állami halotti akv. 701/1917. folyószám alatt. Farkas Ödön és Koessler János tanítványa volt. 1904–1911 között a Budapesti Hírlap zenekritikusa volt. 1908-ban a Nemzeti Zenede, 1911-ben a Színművészeti Akadémia énektanára volt.

Munkássága Pályáját zenei szakíróként kezdte és különösen a magyar muzsikával foglalkozott. Hosszú ideig működött zenekritikusként. Több alkalommal jelent meg tartalmas értekezése és vendégként szerepelt a Kisfaludy- és a Petőfi Társaság ülésein is. Az énekoktatásban a Müller-Brünov modern rendszere mellett harcolt és énektanárként a Nemzeti Zenedében, majd Kolozsvárott ennek a módszernek az alapján oktatott. Zeneszerzői munkáinak kis része finoman kidolgozott dalaiból került ki, amelyek kedvelt műsordarabjai voltak a hangversenyeknek és a kabaréknak. Sok érdemet szerzett a régi magyar népzene emlékeinek felkutatásában és feldolgozásában. Írásai az Ethnographiában, a Magyar Könyvszemlében, a Magyar Közéletben és a Zeneközlönyben jelentek meg.

Művei Hangképzés (Budapest, 1912)

Kompozíciói Dalok

Publikációi Régi dalok

Jegyzetek

Források

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1022640.htm https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/22/22273.htm

További információk F. Gy.: Csiky János (Zenei Szemle, 1917. 5. sz.)

Irodalmi lexikon. Szerkesztette: Benedek Marcell. Budapest, Győző A., 1927 A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936

Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerkesztő: Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002

Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965

Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar zenekritikusok Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kolozsváriak