A Cap Trafalgar a Hamburg-SüdA Hamburg-Süd avagy HSDG a Hamburg Südamerikanische Dampfschiffahrts-Gesellschaft rövidítése. Jelentése: Hamburg-Dél-Amerikai Gőzhajótársaság. A hajónév kezdőbetűje a korabeli német helyesírásnak megfelelően volt „C”. Mai formában a fok kiírva „Kap”. hajótársaság egyik utasszállító óceánjárója volt, mely röviddel az első világháború előtt állt szolgálatba és a háborúban segédcirkálóként került alkalmazásra. Nevét a testvérhajóihoz hasonlóan a Dél-Amerikába vezető tengeri út mentén lévő egyik fok után kapta.
A háborúban rövid és sikertelen kereskedelmi háborúját követően a Brazíliához tartozó Trindade (Trinidad) sziget közelében tűzpárbajt vívott a brit Carmania segédcirkálóval. Az ütközetben mindkét hajó súlyosan megsérült és feladni kényszerült a harcot. A Cap Trafalgar röviddel a harc után a vízbetörések miatt jobb oldalára dőlve elsüllyedt. A harcban és a hajó elsüllyedésekor 15 fő vesztette életét. Ez volt az első és egyben utolsó olyan összecsapás a tengeri háborúk történetében, melyet két felfegyverzett óceánjáró vívott egymással.
Békeidőben A hajót 1913 júliusában az AG Vulcan hamburgi hajógyárában bocsátották vízre. A teljes hosszúsága 186 m, szélessége 22 m, merülése 8,5 m volt. A két szélső hajócsavart két négyhengeres, háromszoros expanziójú gőzgép, míg az általuk felhasznált alacsony nyomású gőzzel táplált turbina a középső hajócsavart forgatta meg. A hajtóművek által előállított teljesítménynek köszönhetően 17 csomós sebességgel volt képes haladni. A háború kitöréséig hátralévő pár hónapban Hamburg és dél-amerikai nagyvárosok között közlekedett menetrendszerűen. Első útját 1914. március 10-én kezdte meg. Ekkor a fedélzetén utazott magánszemélyként Dél-Amerikába Henrik herceg, Vilmos császár öccse.
Segédcirkálóként a háborúban Kifutási nehézségek Dél-Amerikában A világháború kitörésekor a Cap Trafalgar Dél-Amerikában tartózkodott. A Buenos Airesben horgonyzó hajót augusztus 15-én a Császári Haditengerészet rekvirálta, hogy segédcirkálóként alkalmazhassa. Az argentin fővárosban a hajó szénnel és ellátmánnyal való teljes feltöltését nem lehetett megoldani a hatóságok barátságtalan hozzáállása miatt. A szénvételezést megtagadták és a vámhatóság több alkalommal is átkutatta a hajót fegyverek után. A Cap Trafalgaron lévő állítólagos fegyverektől olyan nagy volt a félelem, hogy a francia Lutetia gőzhajó nem mert kifutni a kikötőből.
Emiatt a Cap Trafalgar augusztus 18-án áthajózott Montevideóba, ahol másnap hozzáláttak a szénkészleteinek feltöltéséhez. Ez a viharos időjárás miatt négy napot vett igénybe. Személyzetének minden a háborús feladatokhoz nélkülözhető tagját Montevideóban kihajózták, ugyanakkor újabb fűtők és tartalékosok csatlakoztak a kikötőben lévő többi német kereskedelmi hajó fedélzetéről. A hajón lévők létszámát úgy korlátozták, hogy az Afrika felől várt és a felfegyverzéséhez kiszemelt Eber ágyúnaszád később teljes legénységét átadva töltse fel teljesen.
Augusztus 23-ika éjjelén hagyta el a montevideói révet teljesen elsötétítve szénnel a raktáraiban.Krieg zur See (Raeder) 28. o. Az asztaloktól, székektől egyéb felszerelésektől az uruguayi fővárosban sem szabadult meg, mivel nem akartak gyanút kelteni ezek kirakodásával. Montevideo elhagyása után azonnal hozzáláttak a hajó megjelenésének megváltoztatásához, aminek első lépéseként eltávolították a harmadik (ál)kéményt, mely eddig is csak a szellőzést szolgálta illetve a kinézetet javította. (Az utasok szemében a több kémény a nagyobb biztonság jelképe volt az utasszállítók esetén.) A maradék valódi két kéményt és a felépítményt álcázásként átfestették az Anglia és Dél-Afrika közötti járatokat üzemeltető Union Castle hajótársaságnál használt mintára.
A kikötő előtt vélt blokádon sikeresen átjutva öt nap múlva, augusztus 28-án ért a Brazíliához tartozó Trindade (Trinidad) szigethez szénnel a raktáraiban.
Felfegyverzése
A szigetnél a Steiermark HAPAG-gőzössel és az Eber ágyúnaszáddal találkozott és itt hozzáláttak a felfegyverzéséhez. A Cap Trafalgaron eddig tartózkodó 191 fő mellé az ágyúnaszádról 127 fő (közte 9 tiszt) szállt át és a Pontosról is érkezett egy legénységi tag, így összesen 319 ember volt a fedélzetén.A hajó 16 fős tisztikarából 9 fő érkezett az ágyúnaszádról és 7 maradt meg az óceánjáróról. A parancsnoka az ágyúnaszád eddigi parancsnoka, Julius Wirth korvettkapitány lett. Az óceánjáró civil kapitányának, Fritz Langhansnak az ő kérésére el kellett hagynia a hajója fedélzetét és ezután az Eleonore Woermannra szállt át.Krieg zur See 30. o.
Az óceánjáró az Eber fegyverzetéből előbb a hátsó 10,5 cm-es lövegét vette át, majd miután ezt teljesen harckész állapotba hozták, hozzáláttak a másik löveg áttelepítésének is. Így a hajók folyamatosan rendelkeztek egy bevethető ágyúval szükség esetére. A lövegek áthelyezése súlyos nehézségekkel járt, mivel az óceánjáró fedélzete alatt négy lövegalépítmény volt elhelyezve, ezek azonban 15 cm-es lövegek felszereléséhez voltak méretezve, ezért új lyukakat kellett fúrni a 10,5 cm-es ágyúk talpazatának. Ezt a munkát megfelelő célszerszámok hiányában éjjel és nappal megfeszített munkával sikerült elvégezni. Az elülső löveget a hajó bal oldalán, a hátulsót a jobb oldalán helyezték el, így minden irányba legalább az egyikkel tudtak lőni.A lövegek elhelyezésének ábráját lásd itt. (Krieg zur See 26. o.) Az óceánjáróra szerelték fel az Eber keresőfényeit is, valamint a hat 3,7 cm-es revolverágyúját, melyeket kétoldalt, kettőt-kettőt az első kémény előtti, egyet-egyet a hátsó kémény mögötti részen helyeztek el. Miután augusztus 31-én a második 10,5 cm-es löveg átvételével is végeztek, az Ebert kivonták a szolgálatból, az eddig a haditengerészeti lajstromban (Hilfskreuzer B) névvel szereplő óceánjárót pedig – immár SMS Cap Trafalgar megjelöléssel – szolgálatba állították, mint hadihajót.
Az Eberrel ezután Bünte hadnagy kereskedelmi lobogó alatt és a leüresített St. Lucia gőzös kíséretében Bahiába indult.Krieg zur See 29. o. A Cap Trafalgar mellé három ellátóhajó lett beosztva: az amerikai Berwind és a német Pontos illetve Eleonore Woermann szénszállítók. Ezekről 4000 tonnára sikerült kiegészítenie a szénkészletét. A Cap Trafalgarnak ezután cirkálóháborút folytatva az ellenséges kereskedelmet kellett zavarnia.
A kereskedelmi háborújának meghiúsulása Mivel már a Dresden is megfordult a szigetnél korábban, Wirthnek Trindade túl kockázatos helyszínnek tűnt az újabb szénvételezéshez. Ezért a Rocas-atollhoz tervezett továbbmenni és ott egy újabb szénszállítót magához venni, hogy aztán egy biztonságosnak tűnő öbölben vételezzen újra szenet a brazil partok mentén. Ezután előbb Dél-Amerika keleti partja mentén a Río de la Plata előtt tervezett kereskedelmi háborút folytatni, majd a vadászterületét az afrikai partokhoz áthelyezni.Egyes leírások szerint a Cap Trafalgar szeptember 4-14. között a dél-amerikai partoknál cirkálva folytatott eredménytelen portyázást, ami a német hivatalos történetírás szerint nem felelt meg a valóságnak. A segédcirkáló mérsékelt, 10 csomós sebességgel indult Trindade-tól észak-északnyugati irányba Rocas felé és szeptember 9-én fordult vissza, mindvégig nagy távolságban maradva a partoktól és a kereskedelmi útvonalaktól. (Lásd térképvázlat: Krieg zur See 45. o.) A Cap Trafalgar még az előtt odaveszett, hogy ténylegesen megkezdte volna a kereskedelmi háborúját. Szeptember 9-én azonban visszafordult, mivel az előző napokban Rocas közeléből négy brit cirkáló rádiójeleit fogta valamint azért, mert a Karlsruhe rádiójelzéseiből úgy tűnt, az ide rendelt szénszállítókra mind igényt tart. Ellenben olyan rádióüzeneteket is fogott, miszerint az Ebernburg és a Prussia szénszállítók szeptember 5-én elhagyták Rio de Janeirót és Trindade szigetéhez tartanak. (Előbbit a Kronprinz Wilhelm vette magához, utóbbi pedig az elsüllyesztéséig nem találkozott a Cap Trafalgarral.) A Cap Trafalgar szeptember 13-án este ismét kikötött a Trindade szigetnél, ahol az Eleonore Woermann, a Pontos és a Berwind vártak rá. Wirth a szénszállítókkal déli irányba elhajózva kívánta volna a szénkészleteit feltölteni, de az Eleonore Woermann és a Pontos arról számolt be, hogy a csekély hullámzás miatt a szigetnél (annak szélárnyékos nyugati felénél) kedvezőek a feltételek a szén gyors átrakodásához. Wirth ennek hatására megváltoztatta szándékát és úgy döntött, másnap reggel a Pontos mellé beállva annyi szenet vesz át, amennyit csak tud és legkésőbb délután elhagyja a helyszínt.
Másnap ennek megfelelően hozzáláttak a szénvételezéshez, de a közben felerősödő hullámzás már jelentős nehézségeket okozott. A hajó szélső szénraktárait csak oldalról, a hajó oldalán elhelyezett ajtókon át lehetett volna feltölteni, de ezek használatát a hullámzás nem tette lehetővé, így csak az elülső fedélzeti nyíláson át lehetett kiegészíteni az ottani raktárakat, ami nagyon lassan haladt és a hajókat egymás mellett tartó kötelek is gyakran elszakadtak. A feltöltés felgyorsításához a fedélzet egyes részeinek burkolatát is fel tervezték bontani, de erre már nem került sor.
A trinidadi ütközet
A Trindade-nál gyülekező német szénszállítók élénk (és felesleges) rádióforgalmára felfigyeltek a britek és a Christopher Cradock tengernagy hajórajához erősítésként küldött Carmania segédcirkálót utasították, hogy délnek tartó útja során keresse fel a szigetet. Ez az óceánjáró békeidőben a Cunard hajótársaság szolgálatában teljesített személyszállítást Liverpool és New York között, de a háború kitörésekor Liverpoolban nyolc 12 cm-es ágyúval felszerelt segédcirkálóvá alakították át és küldték a dél-atlanti vizekre. A parancs vételezése után az elérhető legnagyobb sebességével, 16 csomóval közeledett a szigethez.
A Cap Trafalgarról 13:30-kor észlelt hajóról úgy gondolták, egy újabb német szénszállító közeledhet, ám az a rádiójelekre egy angol nyelvű kóddal válaszolt. A Cap Trafalgar ekkor felvonta a horgonyt és déli irányba elindulva felkészült az ütközetre, a vele lévő szénszállítóknak pedig szétszóródásra adott utasítást. Kódolt rádiójelzéssel 35° nyugat, 26° dél koordinátákban, észak-északnyugati menetiránnyal megadta a küszöbön álló ütközet helyszínét. A Carmania két körüli távolságból leadott megállásra felszólító lövésére reagálva a Cap Trafalgar északi irányba fordult és felvonta a hadilobogóit, majd célzott lövéseket adott le a brit hajóra. A brit ellenfelén hamar találatokat ért el, de az egyre közelebb érve szintén kárt tudott okozni jelentősen nagyobb fegyverzetével, a 8 darab 12 cm-es ágyújával. A távolság a két hajó között egészen 1500 méterig lecsökkent és a németek revolverágyúi is bekapcsolódhattak a küzdelembe, lövedékeikkel elárasztva a Carmania fedélzetét. Amint az északkeleti irányból közelítő Carmania az északnak tartó Cap Trafalgarral egy magasságba ért, egy vargabetűt leírva déli irányra állt és a jobb oldala felé lőni képes öt ágyújával vette tűz alá a német segédcirkálót. A két hajó ekkor egy ideig már egymástól távolodva vívta a harcát, majd a Cap Trafalgar jobbra kanyarodva próbálta meg üldözőbe venni a fedélzetén tomboló tűz miatt láthatóan szorult helyzetbe került ellenfelét. A manőver miatt azonban a vízvonala felett keletkezett sérülésein át víz tódult be a géptermeibe, aminek hatására erősen megdőlt. A több súlyos sebet kapott parancsnoka elrendelte a manőverképtelenné vált hajó elhagyását és az elsüllyesztéséhez előkésztett robbanótöltetek élesítését. A legénység rendezetten, az épen maradt mentőcsónakok leengedésével hajtotta végre az evakuációt. Az Eleonore Woermann 303 túlélőt (más adatok szerint 279-et) mentett ki a vízből, 15 fő az összecsapásban és a hajó elsüllyedésekor veszítette életét, köztük Julius Wirth korvettkapitány. A kimentettekkel az Eleonore Woermann Montevideóba hajózott, ahol nagy részüket internálták.