Jehan Daruvala (Mumbai, 1998. október 1. –) indiai autóversenyző. 2011-től 2018-ig a Sahara Force India junior programjának tagja volt, majd a csapat megszűnését követően 2020 és 2022 között a Red Bull Junior Team támogatta.
Magánélete Mumbai városában született, párszí szülők gyermekeként. Tanulmányait a Bombay Scottish Schoolban végezte. Édesapja a Shapoorji Pallonji Group vállalathoz tartozó Sterling & Wilson orvosa.
Pályafutása Gokart Daruvala tizenhárom éves korában gokartozással kezdte autóversenyzői pályafutását. 2011-ben Ázsiában bajnok lett, az európai bajnokságban pedig az összetett második helyén végzett.
Formula Renault 2015-ben formulaautózásra váltott és a Fortec Motorsport színeiben a Formula Renault 2.0 bajnokságban indult. Az Észak-Európa-kupa 5. helyén végzett, de vendégversenyzőként néhány futamon rajthoz állt a Formula Renault 2.0 Alps, a Svájc, Olaszország és Ausztria versenypályáin bonyolított sorozatban is. 2016-ban az Észak-Európa-kupa 4. helyén végzett. 2016 novemberében úgy nyilatkozott, hogy a következő évben a Formula–3 Európa-bajnokságban szeretne indulni.
Formula–3 2016 végén a Carlin Motorsport bejelentette szerződtetését a Formula–3 Európa-bajnokságba. Két szezont töltött a bajnokságban, 2017-ben az összetett 6., míg 2018-ban a pontverseny 10. helyén zárta az évet.
2019-ben a GP3 és a Formula–3 Európa-bajnokság egyesüléseként létrejött FIA Formula–3 bajnokságban versenyzett az olasz Prema Racing csapatával. Egészen az utolsó, Szocsi hétvégéig komoly esélyes volt a világbajnoki trófea elhódítására, azonban mivel csapattársa, Marcus Armstrong megnyerte a főversenyt és második lett a sprintfutamon és mivel ő csak ott a tizennegyedik lett, visszaesett az összetett 3. helyére.
Formula–2 2020 februárjában korábbi csapata, a Carlin Motorsport bejelentette, hogy leigazolták a 2020-as FIA Formula–2 szezonra. Szeptember 17-én az orosz időmérőn csapattársa, Cunoda Júki mögött a második legjobb időt autózta, azonban a versenyen a 10. helyen végzett. November 28-án, Bahreinben megszerezte első dobogóját a sorozatban, amivel ő lett a 16. különböző versenyző a szezonban, aki felállhatott a pódiumra. Egy héttel később ugyanezen a helyszínen, december 6-án a sprintfutamon a második helyről startolhatott és a 25. körben nagy csatában volt Dan Ticktummal, majd megelőzte és átvette a vezetést, amit a leintésig tartott és ezzel első futamgyőzelmét aratta. A végelszámolást a 12. pozícióban zárta 72 ponttal.
2021. január 15-én a Red Bull bejelentette, hogy Daruvala marad a Carlin csapatánál a 2021-es kiírásra. A bahreini nyitány első sprintfutamán az utolsó körökben támadta Liam Lawsont, de végül a 2. helyen futott be. Május 22-én a monacói utcai pályán összeért Gianluca Petecoffal, aminek következtében megsérült az autója és kiállni kényszerült. Bakuban az első sprintversenyen a 11. körben csapattársa, Dan Ticktum előzte meg, így futott be 4. helyen. Silverstone-ban a második versenyen Bent Viscaallal ért össze és megsérült az első szárnya. Szeptember 11-én az olaszországi Monzában, a második sprintfutamon az első sorból várhatta a lámpák kialvását. A rajt után megelőzte David Beckmannt és átvette a vezetést, amit a leintésig tartott és ezzel megszerezte szezonbeli első futamgyőzelmét. Szocsiban a nyitóversenyen 3 körrel a vége előtt a Top5-ből forgott meg és egészen a 12. helyig esett hátra. A főfutamon Oscar Piastri mellől rajtolva, végül a 3. helyen ért célba. Az új dzsiddai utcai pályán a fordított mezőny után pole-ból startolt. Sokáig nagy csatát vívott Piastrival, amelyet elvesztett, később az 5. lett, azonban egy szabálytalan előzés miatt megbüntették. A szezonzáró hétvégén, abu-dzabiban a fordulónyitón rajt-cél győzelmet aratott. Az összetettben a hetedikként rangsorolták 113 egységgel. A pár nappal később megrendezendő teszteken korábbi csapata, a konstruktőri bajnok Prema Racing színeiben vett részt.
Formula–1 2020 februárjában felvették a Red Bull Junior Teambe.
Nem sokkal a 2022-es Kanadai nagydíj után bejelentette, hogy a McLaren MCL35-ös kódjelű autóját fogja tesztelni a Silverstone Circuit-en. A szezon későbbi részén még több alkalommal is autóba ülhetett a gárda jóvoltából, privát teszteken.
2023 elején megerősítették, hogy három év után menesztik a Red Bull Junior Team-ből.
Formula–E 220px|right|bélyeg|Daruvala a 2024-es berlini e-prixen. 2023 szeptemberében hivatalossá vált, hogy karrierjét a Formula–E-ben folytatja a Maserati MSG Racing színeiben. Debütáló versenyét mindössze a 16. helyen fejezte be. Első kiesését a harmadik verseny hozta Rijádban, ahol műszaki hiba miatt kellett kiállnia. Első pontjait az olaszországi Misano ePrix-en szerezte, kilencedikként ért célba. Monacóban is közel állt a pontszerzéshez, de problémái voltak a "Támadó mód " bevetésével, és a 20. helyre esett vissza. A berlini ePrix-en szerzett második és utolsó pontjaival, szezonbeli egyéni legjobb eredményét hozta. A versenyzők bajnokságában csak a 21. lett, 7 ponttal, míg csapattársa, Maximilian Günther 8. lett 73 egységgel.
Egyetlen szezon után elhagyta a csapatot, valamint a bajnokságot is.
Eredményei Karrier összefoglaló SzezonBajnokságCsapatVersenyGyőzelemPoleLeggyorsabbkörDobogóshelyezésPontHelyezés2015Formula Renault 2.0 NECFortec Motorsport160013194,55.Formula Renault 2.0 Alps701020HN†Formula Renault 2.0 Európa-kupa700000HN†2016Formula Renault 2.0 Európa-kupaJosef Kaufmann Racing150101629.Formula Renault 2.0 NEC1511152234.Toyota Racing SeriesM2 Competition1531367892.2017Formula–3 Európa-bajnokságCarlin3011031916.Makaói nagydíj10000—10.Toyota Racing SeriesM2 Competition1525297815.2018Formula–3 Európa-bajnokságCarlin301115136,510.Makaói nagydíj10000—12.GP3MP Motorsport20000026.2019Formula–3Prema Racing1621271573.2020Formula–2Carlin2410027212. 2021Formula–2Carlin 23 2 0 1 5 113 7. Formula–3 Ázsia-bajnokság Mumbai Falcons 15 3 2 3 8 192 3. 2022 Formula–2 Prema Racing 27 1 0 2 8 126 7. 2022–23 Formula–E Mahindra Racing Tesztpilóta 2023 Formula–2 MP Motorsport 24 0 0 0 3 59 12 2023–24 Formula–E Maserati MSG Racing 16 0 0 1 0 8 21. † Daruvala vendégversenyzőként nem volt jogosult pontszerzésre.
Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata
ÉvCsapat123456789101112131415161718192021222324252627282930HelyezésPont2017CarlinSIL1SIL2SIL3MNZ1MNZ2MNZ3PAU1PAU2PAU3HUN1HUN2HUN3NOR1NOR2NOR3SPA1SPA2SPA3ZAN1ZAN2ZAN3NÜR1NÜR2NÜR3RBR1RBR2RBR3HOC1HOC2HOC36.1912018CarlinPAU1PAU2PAU3HUN1HUN2HUN3NOR1NOR2NOR3ZAN1ZAN2ZAN3SPA1SPA2SPA3SIL1SIL2SIL3MIS1MIS2MIS3NÜR1NÜR2NÜR3RBR1RBR2RBR3HOC1HOC2HOC310.136,5
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.
Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata
ÉvCsapat12345678910111213141516HelyezésPont2019Prema RacingESPFEAESPSPRFRAFEAFRASPRAUTFEAAUTSPR GBRFEAGBRSPRHUNFEAHUNSPRBELFEABELSPRITAFEAITASPRRUSFEARUSSPR3.157
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 Helyezés Pont 2020 Carlin AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEA HUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 12. 72 2021 Carlin BHRSP1 BHRSP2 BHRFEA MONSP1 MONSP2 MONFEA AZESP1 AZESP2 AZEFEA GBRSP1 GBRSP2 GBRFEA ITASP1 ITASP2 ITAFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA KSASP1 KSASP2 KSAFEA UAESP1 UAESP2 UAEFEA 7. 113 2022 Prema Racing BHRSPR BHRFEA KSASPR KSAFEA IMOSPR IMOFEA ESPSPR ESPFEA MONSPR MONFEA AZESPR AZEFEA GBRSPR GBRFEA AUTSPR AUTFEA FRASPR FRAFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA NEDSPR NEDFEA ITASPR ITAFEA UAESPR UAEFEA 7. 1262023MP MotorsportBHRSPRBHRFEAKSASPRKSAFEAAUSSPRAUSFEAAZESPRAZEFEAMONSPRMONFEAESPSPRESPFEAAUTSPRAUTFEAGBRSPRGBRFEAHUNSPRHUNFEABELSPRBELFEANEDSPRNEDFEAITASPRITAFEAUAESPRUAEFEA12.59 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes Formula–E eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2023–24 Maserati MSG Racing MEX DIR DIR SAP TOK MIS MIS MON BER BER SHA SHA POR POR LON LON 21. 8
Jegyzetek
További információ Hivatalos DriverDB honlapja
Kategória:Indiai autóversenyzők Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek