bélyegkép|270px| 1953-2019 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított.
bélyegkép|270px|Sírja a Pécsi Köztemetőben. Parcella G, sor XI., sírhely 21.
Ádám Antal (Jánoshalma, 1930. február 14. – 2020. május 6. ) magyar jogász, alkotmánybíró, professor emeritus.
Életpályája Középbirtokos, földműves családban született. Középiskolai tanulmányait Jánoshalmán kezdte, majd a nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnáziumban folytatta. 1945 szeptemberétől a ciszterci rend bajai III. Béla Gimnáziumának tanulója lett. 1949 őszén felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, és ott is végzett 1953-ban, majd ugyanide, az Alkotmányjogi Tanszékre kinevezték tanársegédnek. 1953-ban hadbíróvá minősítették.
Az államfői funkcióról írt kandidátusi értekezését 1958 júniusában védte meg. 1958-tól egyetemi adjunktus, 1960-tól egyetemi docens, 1967-től egyetemi tanár, 2000. március elsejétől professor emeritus. 1999-től az MTA doktora. 1994-től 1997-ig választott tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének, 2000-től 2006-ig az ELTE Habilitációs Bizottságának, 1993-tól 2002-ig a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Választmányának, 2001-2008-ig az MTA Regionális Kutatások Központja Tudományos Tanácsának, 2000-2010-ig a PTE Habilitációs és Habitusvizsgáló Bizottságának, 1998-2006-ig elnöke volt a PTE Állam- és Jogtudományi Kara Tudományos Bizottságának, 1990-1998-ig az Alkotmánybíróságnak.
A Magyar Köztársaság 1989. október 23-án történt kikiáltása után tagja lett az Országos Választási Bizottságnak. 2006-tól 2010-ig elnöke a Baranyai Területi Választási Bizottságnak. Tagja az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának és Rendészeti Albizottságának, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, a Magyar Alkotmányjogászok Egyesületének, a Bajai Ciszterci Diákok Egyesületének. Tiszteletbeli tagja a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Doktori Iskolája Tanácsának és a PTE Doktori Bizottságának. 2003-ban megválasztották Pécs díszpolgárának.
Felesége Dr. Babics Anna (1940-2014) könyvtáros. 12. o. Főbb művei A Népköztársaság Elnöki Tanácsa; Közgazdaság és Jogi, Bp., 1959 Az egyesületek a magyar társadalmi szervezetek rendszerében; Tankönyvkiadó, Bp., 1964 (Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata) Ádám Antal–Bajáki Veronika: Az európai szocialista országok alkotmányos rendszere; Tankönyvkiadó, Bp., 1972 Magyar államjog; Tankönyvkiadó, Bp., 1973 A tanácsi szervek összehangoló tevékenysége; MTA KESZ, Bp., 1974 (A közigazgatás fejlesztése) Államjogi jogszabálygyűjtemény; Tankönyvkiadó, Bp., 1977 A köznevelés irányításának fejlődése, a megyei tanácsi szervek szerepe; OM Vezetőképző és Továbbképző Intézet, Bp., 1979 A községi tanácsi szervek szerepe a köznevelési intézetek irányításában; Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete, Bp., 1980 Magyar államjog; 2. átdolg., kieg. kiad.; Tankönyvkiadó, Bp., 1982 Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás; Osiris, Bp., 1998 Bevezetés a közjogtanba. Kari jegyzet; JPTE ÁJK, Pécs, 1999 Ádám Antal–Petrétei József–Tilk Péter: Közjogtan. Jegyzet a jogi asszisztensképzés számára; PTE ÁJK, Pécs, 2001 Bölcselet, vallás, állami egyházjog; Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2007 (Institutiones juris) A megélt kor. Egy 20. századi oral history Ádám Antal és Rezsőházy Rudolf életútja alapján; interjúk, szerk. Herger Csabáné; PTE ÁJK, Pécs, 2012 Bölcseletek, vallások, jogi alapértékek; PTE ÁJK, Pécs, 2015
Írásai a Jogtudományi Közlönyben Az Egyiptomi Köztársaság alkotmánya. (1956. 8.) Az országgyűlési képviselők mentelmi joga. (1957. 1-3.) A Népköztársaság Elnöki Tanácsának külügyi hatásköre. (1958. 6.) A tanácsok általános irányítása és legfelsőbb felügyelete. (1959. 12.) A külföldiek fontosabb jogai és kötelességei a Magyar Népköztársaságban. (1961. 6.) Az egyesületek és az állami szervek kapcsolatának főbb vonásai és problémái hazánkban. (1962. 6.) A nyugatnémet egyesülési törvényről. (1965. 3.) Az ipar és a mezőgazdaság állami irányításának főbb vonásai a Német Demokratikus Köztársaságban. (1965. 9.) Az államjogi és az államigazgatási jogi szerződések problémáiról. (1968. 3.) A szocialista alkotmányosság néhány gyakorlati problémája. (1969. 9.) Az állami szervek mellérendeltségi kapcsolatainak főbb csoportjai és eszközei. (1970. 12.) A tanácsi szervek összehangoló tevékenysége. (1971. 12.) A tanácsi szervek gazdasági koordinációs jogai és feladatai. (1972. 3.) A Minisztertanács jogállása és főbb feladatai a módosított alkotmány alapján. (1972. 12.) A szocialista tanácsi szervek területi koordinációs tevékenysége. (1974. 1-2.) Alkotmányosság és alkotmányvédelem a Magyar Népköztársaságban. (1974. 7.) Jogalkotás, jogforrások és a jogszabályok kihirdetése. (1975. 6.) A Hazafias Népfront közjogi tevékenysége. (1976. 11.) A központi állami szervek alkotmányos helyzete és rendeltetése a Szovjetunióban. (1980. 8.) Az állampolgár alapjogai a szocialista társadalomban. (1981. 8.) In memoriam Bihari Ottó. (1983. 6.) A közjogi szerződések az NSZK-ban. (1983. 7.) Az 1986. évi magyar sajtótörvényről. (1987. 1.) A magyarországi nemzetiségek alkotmányos helyzetéről de lege ferenda. (1989. 1.) A jogalkotás alkotmányosságáról. – A jogszabályok alkotmánybírósági ellenőrzéséről. (1992. 11-12.) Az emberi és polgári jogok jellegéről és korlátairól. (1993. 11-12.) A közjogi bíráskodás és az alkotmányreform. (1996. 10.) Alkotmány és jogtudomány. (1996. 12.) Az alkotmányos jogállam főbb jellemzői. (1997. 2.) A jogrendszer alkotmányosodása és erkölcsiesedése. (1998. 10.) Mérték, ellentét és összhang a világvallások értékirányultságában. (2001. 10.) Biztonság, felelősség, kötelesség. (2005. 7-8.) A magyar alkotmányos jogállam újszerű feladatairól és működéséről. (2008. 4.) A középmérték és az értékpluralitás elméletének íve. (2010. 11. és Közjogi Szemle, 2010. 3.) Alkotmányfejlődésünk útjai. (2013. 1.).
Díjai, kitüntetései Pécs díszpolgára (2003) Jánoshalma díszpolgára Felsőoktatási tanulmányi érdemérem Oktatásügy dolgozója Munka Érdemrend arany fokozata a Magyar Népköztársaság Zászlórendje Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal „Magyar Felsőoktatásért” miniszteri kitüntetés Grastyán-díj (2004. november 11.) „Pro Facultate Iuri-dico-Politica Universitatis Quinqueecclesiensis” érdemérem arany fokozata (2005. február 14.) Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Igazságügyi Minisztérium kitüntetése (2005) Szent-Györgyi Albert-díj (2009. január 22.) Deák Ferenc-díj (2010. október 20.) A Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (2013. március 14.) Tüke-díj (2016)
Videófelvétel Dr. Ádám Antal beszél a Pécsi Tudományegyetemen folytatott munkásságáról – Youtube.com, Közzététel 2020. Értelmiségi Klub. Pécs. Konferencia – Erkölcs és Demokrácia. Ádám Antal előadása – Youtube.com, Közzététel 2012. október 26.
Jegyzetek
Források ÁDÁM ANTAL SZAKMAI, OKTATÓI ÉS TUDOMÁNYOS PÁLYAFUTÁSÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA
Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 10.
13.-14. o.
13. o.
12. o.
További információk Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára; szerk. Petrétei József; Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2000 (Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata) "Adamante notare". Essays in honour of professor Antal Ádám on the occasion of his 75th birthday; szerk. Chronowski Nóra; PTE ÁJK, Pécs, 2005 (Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata) Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára; szerk. Chronowski Nóra, Petrétei József; PTE ÁJK, Pécs, 2010 (Studia iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata)
Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Pécsi tudósok Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar jogtudósok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Magyar alkotmánybírák Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi jogászok Kategória:Jánoshalmiak Kategória:Pécs díszpolgárai Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei