A barnafejű gulyajáró (Molothrus ater) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, azon belül a csirögefélék (Icteridae) családjába tartozó faj.
Rendszerezése A fajt Pieter Boddaert holland ornitológus írta le 1783-ban, az Oriolus nembe Oriolus ater néven.
Alfajai Molothrus ater artemisiae (Grinnell, 1909) - Kanada és az USA nyugati belső területei. Molothrus ater ater (Boddaert, 1783) - Alaszka, Kanada az USA part közeli nyugati részei és Északnyugat-Mexikó. Molothrus ater obscurus (Gmelin, 1789) - Kanada délkeleti része, az USA keleti és középső államai és Északkelet-Mexikó.
Előfordulása Kanada, Saint-Pierre és Miquelon, az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó területén költ, telelőterületébe beletartozik Mexikó középső és déli része, a Bahama-szigetek, Kuba és a Turks- és Caicos-szigetek. Kóborlásai során eljut az Egyesült Királyságba és Belize területére is. Rajokban mozog, gyakran más madarakkal együtt, például a közönséges csirögével, pirosvállú csirögével, seregélysármányokkal (különösen ősszel), vagy seregélyekkel.
Természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők, a szubtrópusi és trópusi lombhullató erdők, a füves puszták valamint a szántóföldek és a legelők. Vonuló faj.
Megjelenése Testhossza 16–20 centiméter, szárnyfesztávolsága 33 centiméter, testtömege 28–50 gramm. A madár alakja más csirögék felépítésére hasonlít, de feje és csőre inkább a pintyekre jellemző morfológiai tulajdonságokat mutatja. A kifejlett hím tollazata irizáló feketésszürke, fején barna színű. A tojó tompaszürke, barnásszürke fejjel, a torkán kevéssé szembetűnő, világosabb csíkokkal.
bélyegkép|225px|A hímbélyegkép|200px|és a tojó
Életmódja Ezek a madarak a talajon keresnek táplálékot, gyakran követve a legelő állatokat, például lovakat vagy szarvasmarhákat, mert ezeket a háziállatokat gyakran nagy mennyiségben veszik körül különböző ízeltlábúak, vagy paraziták. Főként magvakat, rovarokat és ritkán bogyókat fogyasztanak.
Az európai hódítás előtt a gulyajárók a nagy bölénycsordákat követték a prérin keresztül. Jelentősen elszaporodtak az erdős területek kiirtásával és a sok újonnan érkezett legelő állat betelepítésével. Manapság gyakran láthatók a kertvárosokban, falvakban, városi parkokban.
2012-ben a barnafejű gulyajárók egyes állományai a kaliforniai Riverside megyében pozitívak lettek a nyugat-nílusi lázra.
Szaporodása Mint a többi gulyajáró, ez a faj is költésparazita, azaz a tojásait más, hozzá hasonló termetű verébféle fészkébe rakja, különösen azon fajokéiba, amelyek csészealakú fészket építenek. Tojásait már több, mint 220 másik madárfaj fészkében dokumentálták, és több, mint 140 olyan madárfaj ismeretes, amely már nevelt barnafejű gulyajáró fiókákat. bélyegkép|180px|Tojása egy Szürke légykapótirannusz fészekbenbélyegkép|240px|és egy fiatal gulyajáró
Természetvédelmi helyzete Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma viszont, még ha lassú ütemben is, csökken, bár még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.
Jegyzetek
Források
– magyar neve Birding.hu – magyar neve
További információk Képek az interneten a fajról
Kategória:Molothrus Kategória:Madárfajok Kategória:Kanada madarai Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok madarai Kategória:Mexikó madarai Kategória:A Bahama-szigetek madarai Kategória:Belize madarai Kategória:Kuba madarai Kategória:Saint-Pierre és Miquelon madarai Kategória:A Turks- és Caicos-szigetek madarai Kategória:Az Egyesült Királyság madarai