A Hurricane egy szerb R&B-Pop együttes. Ők képviselték volna Szerbiát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban, az Hasta la vista című dalukkal, azonban a verseny törlése miatt csak egy évvel később képviselhették ténylegesen az országot a Loco Loco című dallal.
Pályafutás Az együttest 2017 novemberében alapította Zoran Milinković. Eleinte feldolgozásokkal kezdték, majd megjelentek a saját dalaik, nagy fölényben angolul. 2018 szeptemberében együttműködtek egy hollywoodi producerrel, Stephen Belafonteval.
2020. január 9-én a szerb műsorsugárzó bejelentette, hogy a trió bekerült a következő szerb nemzeti döntőbe az Eurovíziós Dalfesztiválra, a Beovizijába. Dalukat február 6-án tették közzé. A válogatóműsor alatt a február 29-i elődöntőben léptek fel, ahol a zsűritől és a nézőktől is maximális pontot kaptak, így továbbjutottak a március 1-i döntőbe. Daluk másodikként hangzott el az adás során. A szavazáson a döntőben ismét maximális pontot kaptak a zsűritől és a nézőktől, így ők képviselhették volna Szerbiát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A szerb műsorsugárzó jóvoltából az együttes lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben egy új versenydallal. Versenydalukat, a Loco Loco-t 2021. március 5-én március 5-én mutatták be a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornáján. A dalfesztiválon az elődöntőből a nyolcadik helyezettként sikeresen továbbjutottak a május 22-i döntőbe, ahol szavazás során a zsűri szavazáson összesítésben huszonegyedik helyen végeztek 20 ponttal, míg a nézői szavazáson kilencedik helyen végeztek 82 ponttal, így összesítésben 102 ponttal a verseny tizenötödik helyezettjei lettek.
2022. május 4-én bejelentették, hogy az együttes tagjai szóló előadóként folytatják karrierjüket, így mindhárman kilépnek az együttesből. A felbomlás után meghallgatásokat tartottak az új Hurricane tagjai kiválasztásához. Az eredeti együttes utolsó kiadott dala a Wow volt, míg a Jovana Radić, Miona Srećković és Sara Kouroumából létrejött új együttes első dala a Zauvek volt.
Az új felállású formáció Zumi zimi zami című dala bejutott a Pesma za Evroviziju 2023 szerb eurovíziós válogatóműsor elődöntőjébe.
Tagok Jovana Radić (2022–) – vokál Miona Srećković (2022–) – vokál Sara Kourouma (2022–) – vokál
Korábbi tagok Sanja Vučić (2017–2022) – vokál Ivana Nikolić (2017–2022) – vokál Ksenija Knežević (2017–2022) – vokál
Diszkográfia Kislemezek Feel Right (2018) Personal (2018) Should've Listened (2018) Who To Love (2018) HURRICANE (2018) Pain In Your Eyes (2019) Liar (2019) Magic Night (2019) Favorito (2019) Avantura (2019) Brzi prsti (2019) Hasta la vista (2020) Guallame el pantalon (2020) Roll the Dice (2020) Folir'o (2020) Want Ya (2020) Lopove (2020) Čaje šukarije (2020) Loco Loco (2021) Do neba (2021) Legalan (2021) Koraci (2021) Ajde bre (2021) Set the World on Fire (2021) Gospodine… (2022) Wow (2022) Zauvek (2022) Poljupci u zoru (2022) Al capone (2022)
Közreműködések Tuturutu (MC Stojan, 2020) Kontroverzne (Teodora, 2022)
Jegyzetek
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Szerb együttesek Kategória:Belgrádiak