Az Universal egy magyar együttes. Nevüket Univerzal, Univerzál, sőt helytelenül "Universál" alakban is említik.
Története Alapító tagok: Kapitány Gábor: zongora, szintetizátor Király Tamás: dobok, ének Kovacsics András: basszusgitár Végvári Ádám: szólógitár, ének Zwolenszky Ferenc: ének, szaxofon
1972-ben a Syconor együttesből alakult. 1978-tól Végvári Ádám a Kati és a Kerek Perec együttes, majd a Neoton Família tagja lett, helyét Lukács László vette át.
Saját dalaik mellett koncertjeiken külföldi slágereket is játszottak. Hangzásuk jellegzetessége volt a többszólamú vokál. Legnagyobb önálló sikereiket 1976 és 1980 között érték el, többször régi slágerek feldolgozásával. 1976 és 1987 között Kovács Kati kísérőzenekara voltak. Tíz év közös munka alatt összesen 2400 közös koncertjük volt, bejárták egész Európát és Ázsiát. Utolsó fellépésük 1987 májusában a Szívdobbanás című nagylemez bemutatója volt az Erkel Színházban. 2002 novemberében az M1 televízióban a Névshowr c. műsorban Kovács Kati meglepetésvendégeként egy dal erejéig újra összeálltak.
2007. május 27-én Dusnokon újra koncertet adtak, amelyet a sikerre való tekintettel Budapesten megismételtek a dunai Táncsics nevű hajón. A 21 éves kihagyás ellenére is fergeteges siker volt. A zenekar felállása: 2 gitár: Lukács László és Végvári Ádám, Kapitány Gábor, Kovacsics András, Zwolenszky Ferenc, valamint vendégként Bodza Andrea (billentyűsök, ének), valamint az est meglepetés vendége Kovács Kati volt.
Tagok 1972–1978 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Végvári Ádám – gitár, ének Király Tamás – dob, ütőhangszerek, ének 1978–1982 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Lukács László – gitár, ének Király Tamás – dob, ütőhangszerek, ének 1983 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Lukács László – gitár, ének Csinos József – dob, ütőhangszerek, ének 1984 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Lukács László – gitár, ének Gótz Péter – dob, ütőhangszerek, vokál 1985 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Várkonyi Miklós – gitár, ének Borza Attila – dob, ütőhangszerek, vokál 1986 Zwolenszky Ferenc – ének, szaxofon Kovacsics András – basszusgitár, vokál Kapitány Gábor – billentyűs hangszerek, vokál Várkonyi Miklós – gitár, ének Szendrey István – dob, ütőhangszerek, vokál
Legnagyobb sikereik 1976 Túl minden bolondos álmon 1978 Volt-e más bolond?; Elvarázsolt nyár 1979 Az nem lehet, hogy ne szeress; Jó éjt 1980 Olyan voltam én
Diszkográfia Nagylemez 1981 Volt-e más bolond? Túl minden bolondos álmon (1976) Egy napig sem bírnám nélküled (1978) Olyan voltam én (1980) Elvarázsolt nyár (1979) Volt-e más bolond? (1978) Hogyha azt akarod (1980) Nincs tovább (1980) Eljövök majd érted (1979) Bábel (1980) Jó éjt (1979) http://kovacsics.hu/images/unilemez.jpg
Kislemezek 1977 Nem kell, hogy csengess / Túl minden bolondos álmon 1978 Szerencséd, hogy erre jártam 1978 Volt-e más bolond? / Egy napig sem bírnám nélküled 1979 Az nem lehet, hogy ne szeress / Jó éjt 1980 Bábel 1981 Csak légy enyém
Kiadatlan dalok 1976 Eldorado 1976 Szerelmedért 1976 Majd 2000-től (Fényes Szabolcs–Szenes Iván) 1976 Vajon hol voltál 1983 Ne haragudj rám 1983 Illúzió 1984 Őszinte dal 1984 Egyszer mindenért fizetni kell 1984 Féktávolság 1985 Visszatérsz 1986 Minden elmúlt már
Kovács Kati kísérőzenekaraként 1977 Csendszóró (4 dal) Unokahúgomnak az V/A-ba Nézd a régi képen a lánykát Ha minden elfogyott A „Világ Mozgó” 1980 Kovács Kati Tíz (mind a 10 dal) 1985 Szerelmes levél indigóval (3 dal) Jaj, de jó, hogy voltál Hívlak Gyere el, ha bántanak
Kislemezek, válogatások, kiadatlanok Kovács Kati kísérőzenekaraként 1977 Rock tanóra 1977 Óh, ha rajtam múlna 1978 Belépés nemcsak nyúlcipőben 1979 Nem kéne mondanom 1979 Isten hozzád, kedves városom 1979 Élek, ahogy a többiek 1979 Menetjegy 1979 Álomherceg 1979 Várnék rád 1980 Szeretni kéne 1981 Mindig van valami baj veled (Kovács Kati és Király Tamás) 1981 Újra otthon 1981 Hol vagy, Józsi 1981 Napfényes álom
Jegyzetek
Források Ki kicsoda magyar rockzenében; Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1982,
További információk Kovacsics András: Omega – Universal. Zenekartól az együttesig. Kovacsics Öcsi emlékezik; Publio, Bp., 2016 Az Universal együttes honlapja
Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1972-ben alakult együttesek Kategória:1987-ben feloszlott együttesek