Pateros (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Okanogan megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 667 lakosa van.
Történet Az eredetileg Ive’s Landing nevet viselő települést 1886 körül alapította Lee Ives, aki a Methow és Columbia folyók találkozásánál gazdálkodni kezdett; a területen indiánok egy csoportja és körülbelül húsz kínai bányász élt. Ives egy 18 szobás szállót is épített, valamint kompot indított. Az első postahivatal 1895. december 7-én nyílt meg.
1900-ban a helység területének többsége Charles Noslerhez került, aki a Fülöp-szigeteki Pateros településre utalva azt Paterosra nevezte át. 1903-ban a településen négy üzlet és kilenc lakóház állt. Paterost eladták J. C. Steinerhez, aki a vasúti áruszállítás fontos helyszínévé tette azt. Pateros 1913. május 1-jén kapott városi rangot.
1962-ben a Douglas megyei közműszolgáltató 50 évre elnyerte a közeli Wells gát üzemeltetési jogát, amely 1967-ben készült el. Az építés során a település víz alá került, ezért azt elköltöztették; a költöztetés és az infrastruktúra-fejlesztés egymillió dolláros költségeit a közműszolgáltató állta.
A 2014. július 17–18-i erdőtűzben 95 lakóház és egy üzlet semmisült meg.
Éghajlat A város éghajlata nedves kontinentális (a Köppen-skála szerint Dfb).
Népesség
Nevezetes személyek Richard Beyer – szobrász Ron Terpening – író
Testvérváros Pateros, Fülöp-szigetek
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Hivatalos honlap
Kategória:Okanogan megye települései