A 2020-as Covid19-koronavírus-járvány magyarországi első regisztrált esetét március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója, az első elhunyt beteget pedig március 15-én jelentették. Március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos, epidemiológiai szakember már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.

A járvány három hullámban tört az országra. Az első, márciusban kezdődő hullám során az aktív esetek száma egészen május elejéig nőtt, meghaladta a 2000-et is, majd folyamatosan csökkenni kezdett. Ez a csökkenés július második feléig tartott, ám ettől kezdve a szám először lassú, majd augusztustól, a második hullám beköszöntével gyors emelkedésnek indult. A második hullám során jóval több beteget azonosítottak, ám ezúttal nagyobb arányban fiatalokat, akikre a betegség kevésbé veszélyes, ezért a második hullámban a halálozási arány sokkal alacsonyabb volt, mint az elsőben. A második hullám decemberben gyengülni kezdett, de amikor még nem tűnt el teljesen, 2021 februárjának közepén, az eredeti vírusnál jóval fertőzőbb brit mutáns megjelenése miatt újra emelkedésnek indult az esetszám. Ebben a harmadik hullámban minden addigi rekordot megdöntött a kórházban ápolt személyek száma.

Magyarország érintettségére felkészülve a kormány már 2020. január 31-én egy "operatív törzset" hozott létre. A járvány megjelenése után, március 11-én országos veszélyhelyzetet hirdettek ki, amellyel különleges jogrend lépett életbe Magyarországon: a békétől, az állami működés általános szabályaitól eltérő időszak. Ahogy a világ legtöbb országában történt, Magyarországon is az emberek mindennapi életét korlátozó intézkedéseket vezettek be, amelyeket csak fokozatosan, a járvány első hullámának lecsengésével oldottak fel. A gazdaság (ahogy a világ többi részén is) jelentősen visszaesett, tízezrek vesztették el munkájukat, igaz, köztük sokan csak rövidebb időre. A sportélet is hónapokra teljesen leállt.

A második hullámban, amikorra az egészségügy már jobban fel lett készítve a járványra, kevésbé szigorú védelmi intézkedéseket vezettek be, többek között azért, hogy a gazdaság működésben maradhasson. 2020 novemberétől azonban ismét megemelkedett a koronavírus-fertőzés következtében megbetegedettek száma, ezért újra járványügyi szigorításokat kellett bevezetni a kialakult helyzet miatt, igaz, a korlátozások mértéke ezt követően sokáig nem érte el a tavasszal elrendelt védelmi intézkedések szigorúságát. A harmadik hullám azonban jóval súlyosabb volt, így 2021. március elején ismét szigorúbb zárás kezdődött meg, amelyet a védőoltásban részesült emberek számának növekedésével fokozatosan enyhítettek a következő hónapok során.

Az első Covid19 elleni védőoltás az Európai Unióban december végére vált elérhetővé, így december 26-án, egy időben a többi EU-tagállammal, Magyarországon is megkezdődött az oltások beadása. Az oltás ingyenes és önkéntes volt. 2021 februárjában az EU-ban elsőként Magyarországon orosz és kínai gyártmányú védőoltásokat is alkalmazni kezdtek, amelyeknek köszönhetően rövid időre a lakosságarányos átoltottság itt vált az egyik legmagasabbá Európában.

Az ekkori negyedik Orbán-kormány kormány lépéseit számos kritika is érte, melyben főleg a kapkodó intézkedéseket, a sokszor ellentmondó járványvédelmi előírásokat, a lakosságot és vállalkozásokat segítő hatékony támogatások hiányát, az elmaradó teszteléseket, a kórházak, egészségügyi intézmények hírzárlatát, valamint az átláthatatlan módon és túlárazottan beszerzett rengeteg, utóbb feleslegessé is vált lélegeztető és egyéb légzést segítő gépek beszerzését bírálták; ez utóbbi miatt utóbb feljelentés is történt 2026-ban.

A járványügyi vészhelyzet 2022 nyarán került megszüntetésre.

Események

2019 decemberének végén a kínai Vuhanban megmagyarázhatatlan vírusos tüdőgyulladásos megbetegedések történtek. Ez a 2019 végén megjelent koronavírusos betegség később Covid19 néven vált ismertté, és egy új világjárvány kezdetét jelentette, amelyet egy új ismeretlen kórokozó okozott, az új humán koronavírus (SARS-CoV-2).

Mivel a Covid19-pandémia eleinte a járvány kitörésének helyén, a kínai Vuhan városában és Hupej tartomány régiójában alakult ki, ezért február 2-án (Franciaországon keresztül) hazaszállították az ott élő magyarok közül azokat, akik haza kívántak térni. A hét személyt 14 napra karanténba helyezték, mivel ennyi az új típusú tüdőgyulladást okozó betegség leghosszabb ismert lappangási ideje. Akik a következő 14 nap alatt egészségesek maradtak, azokat február 16-án kiengedték a karanténból.

2020 februárjában a koronavírus terjedésével kapcsolatos események, hírek hatására, ugyanúgy, ahogy a világ többi részén is, a magyarországi üzletekben is elkezdtek hiánycikké válni a kézfertőtlenítők, az arcmaszkok és a tartós élelmiszerek. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint „a kormány megérti az emberek félelmét, de szakértők szerint indokolatlan és fölösleges elkezdeni tartós élelmiszereket felhalmozni”. Ez a „felvásárlási pánik” azonban hamar csillapodott: amikor márciusban megjelent a vírus, az már nem okozott jelentős mértékű fennakadást a kereskedelemben.

2020. március 4-én Magyarország kormánya elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató honlapját és egy kapcsolódó tartalmú, de technikailag független Facebook-oldalt.

Az operatív törzs önmérsékletre, felelős magatartásra intő figyelmeztetése ellenére egy 30 éves érettségizett biztonsági őr ellen rendőri intézkedés történt, amiért álhírt közölt az interneten, a járvánnyal kapcsolatos intézkedések vonatkozásában.

Orbán Viktor március 13-án bejelentette egy országos koronavírus-kutatási akciócsoport létrehozását professzor Jakab Ferenc vezetésével, amely gyógyszer- és vakcinafejlesztésért felel.

A külföldi laboratóriumokban már izolált vírust a magyar kutatók először március 17-én a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában izolálták sikeresen egy magyar beteg mintájából, hogy szaporíthassák és felhasználhassák a magyar vakcinakutatáshoz. Ezt a tényt az országos tisztifőorvos, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertette. A szakember szerint ezzel lehetőség nyílt a magyarországi tudósok számára is a vakcinafejlesztés lehetősége és új vírusellenes terápiák kifejlesztésére, kipróbálására és védőoltás kifejlesztésére. A magyar vakcinakutatás érdekében egy konzorcium jött létre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Immunológiai Tanszéke, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Biológiai Intézete, a Richter Gedeon Nyrt. és a biotechnológiai fejlesztéseket nemzetközi szinten végző ImmunoGenes Kft. szakemberei részvételével. Kacskovics Imre az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője szerint, a kifejlesztendő gyógyszer azonban még nem védőoltás, nem oltóanyag, hanem csak rövid ideig tartó passzív immunitást biztosít, azonban arra nem képes a szervezetet felkészíteni, hogy az maga vegye fel a harcot a kórokozó ellen. A magyar kutatócsapat kétkomponensű, fehérjealapú készítmény előállítását tervezi, és olyan gyógyszer létrehozásán dolgozik, amely semlegesíti a szervezetbe került koronavírust és azokat a sejteket is elpusztítja majd, amelyeket a kórokozó megfertőzött. Néhány nappal a sikeres izolálás után, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Bioinformatikai Kutatócsoportja és PTE virológus szakemberei meghatározták az új SARS-CoV-2 humán koronavírus magyarországi genomját is, amely a további komplex evolúciós vizsgálatokra nyújt lehetőséget és a specifikus gyógyszerfejlesztéshez. A teljes munkafolyamatot Kemenesi Gábor irányításával Urbán Péter, Tóth Gábor Endre és Herczeg Róbert végezték el. További genomi epidemiológiai vizsgálatokat végzett a professzor Jakab Ferenc vezetésével működő pécsi kutatócsoport, melynek során a magyarországi járvány eredetére vonatkozóan megállapították, hogy a kezdeti időszakban több, független behozatallal jutott az országba, főleg európai desztinációkból.

A Pécsi Tudományegyetem virológusai március 23-án kezdték meg a koronavírus-ellenes hatóanyagok vizsgálatát, olyan vírusizolátumokon, melyeket a megelőző napokban sikeresen, egy általuk kidolgozott rutineljárás keretében izoláltak.

Miután március közepére Kínában már visszaszorult a járvány, a távol-keleti országban rengeteg egészségügyi felszerelés maradt felesleges, illetve felszabadult Kína gyártókapacitása is. A kínai eszközökből a különböző országok (egymással versengve, mert még így sem volt elegendő áru) világszerte nagy mennyiséget rendeltek. Magyarországra március 23-án érkezett meg az első szállítmány Kínából: 82 000 darab orvosi maszk és 30 050 darab védőruha. Másnap újabb 100 000 védőruha, 100 000 pár kesztyű, 100 000 teszt, 86 lélegeztetőgép és hárommilliónál is több orvosi maszk érkezett az országba, 28-án pedig újabb 27 tonnányi védőfelszerelés. Április 4-én négymillió maszk, 400 000 védőruha, 100 000 védőszemüveg, 30 000 pár kesztyű és több mint 6000 arcvédő plexi volt a rakománya az újabb repülőgépeknek, amelyek Budapestre érkeztek, de a későbbi napokban is folyamatosan érkeztek újabb és újabb szállítmányok. Április közepén például 24 óra alatt 10,7 millió maszk, 24 600 izolációs köpeny és 900 liter fertőtlenítő, majd 1,5 millió védőruha, 100 000 kesztyű, 50 000 vírusteszt és 200 lélegeztetőgép.

Az utazási korlátozások bevezetése után számos magyar állampolgár rekedt külföldön, hazajutásukhoz a külügyminisztérium adott segítséget.

Az érettségi vizsgák szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlottak. Néhány kivételtől eltekintve csak írásbeli érettségit tartottak, de azokon sem volt kötelező a részvétel: akinek nem kellett az egyetemi felvételihez, az elhalaszthatta őszre. A május 4-én kezdődő vizsgákra a diákok és a tanárok maszkokat kaptak, kézfertőtlenítőket helyeztek el az intézményekben, egy teremben pedig csak legfeljebb 10 diák tartózkodhatott, és meg kellett tartaniuk a másfél méteres védőtávolságot egymás között.

Május elejétől közepéig tömeges tesztelés indult meg az országban. A Semmelweis Egyetem vezetésével, több vidéki intézmény közreműködésével közel 18 000 embert kértek fel, hogy vegyenek részt a vírusteszten. Kiválasztásuk statisztikusok számításai alapján történt, így a minta reprezentatívnak tekinthető, belőle következtetéseket lehet levonni arról, hogy korcsoportonként, területi eloszlás szerint és településtípusonként hányan lehetnek az országban, akik akár tünetek nélkül hordozzák a betegséget vagy átestek már rajta. Szintén május elején megnyílt a külföldi példa alapján létrehozott első autós tesztállomás Budapesten, ahol (befizetett díj ellenében) bárkit néhány perc alatt megvizsgálnak.

Június 4-én a koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég. Jakab Ferenc professzor, az országos koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője és Nagy Eszter a Cebina GmbH vezérigazgatója ismertették, hogy a közös fejlesztés során egy alegység vakcina kidolgozása a cél.

Az első fertőzések Magyarországon bélyeg|jobbra|180px|A koronavírus-járvány áldozatainak emlékműve a bujáki római katolikus templomnál

Az első két személy, akiről Magyarországon hivatalosan bejelentették, hogy SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzött, két iráni származású, Magyarországon tanuló egyetemista. Egyikük a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója, aki nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást, így 1 hétig járt egy 16 fős angol nyelvű évfolyamon a gyakorlati órákra. Másikuk a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója, aki hazatérte után önkéntes karanténba vonult, nem járt be az egyetemre, hanem jelentkezett a Szent László Kórházban, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett.