Az , angol címén Crash Landing on You 2019-ben bemutatott dél-koreai dorama. Főszereplői és . A sorozatot Koreában a tvN vetítette, világszerte pedig a Netflixen látható, többek között magyar felirattal is.

Cselekmény sikeres dél-koreai üzletasszony saját cége termékét, egy siklóernyőt tesztel a Szöul feletti hegyekben, amikor tornádó csap le rá és a nő hosszas kavargás után egy fán landol. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy Észak-Koreába sodorta át a szél, ahol az áramkimaradás miatt senki nem vette észre, hogy kéretlen látogató landolt a demilitarizált övezet másik oldalán. A nőre véletlenül bukkan rá a járőröző százados, aki elől a kétségbeesett nő megpróbál elszökni. Ri a csapatával keresteti a nőt, és végül saját falujában bukkan rá újra. Mivel a nő szökése rá és csapatára is igen nagy bajt hozna, Ri úgy dönt, elrejti t, és titokban megpróbálják kijuttatni az országból. Arra azonban egyikük sem számít, hogy gyengéd érzelmek kezdenek szövődni köztük, ami megnehezíti az elválást. Ráadásul Ri ellenlábasa, a magas rangú, korrupt is keresztülhúzza a számításaikat.

Szereplők

mint százados Észak-koreai katonatiszt, aki jómódú és befolyásos családból származik. Miután bátyja rejtélyes körülmények között meghal katonaként, feladja a zongoraművészi pályafutását és belép a seregbe. mint családban nőtt fel, de nem volt könnyű gyerekkora, mert házasságon kívül született. Ennek ellenére sikeres üzletasszony, akinek saját cége van. mint / Alberto Gu Brit állampolgár üzletember, akivel nem volt hajlandó érdekházasságot kötni. pénzt sikkaszt el a nő apjának cégéből és Észak-Koreába menekül az üldözői elől. mint Gazdag észak-koreai családba született, csellista, akit a szülők megegyezése alapján elígértek nak. Szerelmes a férfiba, aki azonban nem viszonozza az érzelmeit. mint , korrupt észak-koreai katonatiszt, aki nem szíveli Rit. mint , törzsőrmester, Ri beosztottja mint , őrmester, Ri beosztottja mint , tizedes, Ri beosztottja mint , tizedes, Ri beosztottja

Jegyzetek

További információk

Kategória:2019-ben bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:A tvN saját gyártású műsorai Kategória:Romantikus televíziós vígjátéksorozatok Kategória:A Netflix koreai nyelvű saját gyártású műsorai Kategória:2020-ban befejezett dél-koreai televíziós sorozatok