Lőcsei Béla (Miskolc, 1920. november 23. – Budapest, 1981. október 14.) magyar vegyészmérnök, egyetemi tanár; a kémiai tudományok kandidátusa (1958).
Életpályája 1943-ban vegyészmérnökként végzett a budapesti műegyetemen. 1943-ban a SHELL Kőolajfinomító Rt. laboratóriumában helyezkedett el. 1944-ben az Ipari Anyaghivatalban dolgozott. 1945-ben a Borsodi Növényolajgyárba került. 1949-ben a Mész-, Cement-, Üvegipari Központban tevékenykedett. 1949-ben nevezték ki alosztályvezetőnek a Nehézvegyipari Kutató Intézetbe (NEVIKI). 1953-ban főosztályvezető lett a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetben. 1956-tól tartott előadásokat a Veszprémi Vegyipari Egyetem (VVE) szilikátkémiai tanszékén, 1966-ban itt címzetes egyetemi tanári kinevezését kapott. 1975–1981 között az Üvegipari Művek Kutató Intézetének igazgatója volt.
Munkássága Tudományos munkásságot az üveg- és szilikátkémia területén fejtett ki, leginkább a mineralizátorok alkalmazásával ért el fontos elméleti és gyakorlati eredményeket. Közel 200 dolgozata jelent meg, és több mint 50 szabadalmát fogadták el.
Sírja a Farkasréti temetőben van (26/1-9-29).
Művei A kristályos műkő előállításának szilikátkémiai alapjai (Budapest, 1958) Adatok a mullitképződés kinetikájához fluoridos rendszerekben (Budapest, 1963) Üveggyártás (technikumi tankönyv, Budapest, 1964) Samottgyártás műszaki fejlesztési lehetősége (Budapest, 1966) Vegyipari korrózióálló szerkezeti anyagként alkalmazható üvegek és vitrokerámiák (Budapest, 1966) Olvasztott szilikátok és tulajdonságaik (Budapest, 1967)
Díjai Kiváló Feltaláló Aranyérem (1970)
Jegyzetek
Források
Veszprém megyei életrajzi lexikon Tudósnaptár
További információk Dr. Lőcsei Béla (Építőanyag, 1982. 1. sz.)
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:Miskolciak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek