Joseph Henry Tobin Jr., ismertebb nevén Tobin Bell amerikai színész.
Legemlékezetesebb alakítása John Kramer, vagyis a Kirakós gyilkos volt a tíz filmből álló Fűrész (2004–2023) sorozatban. A szereplő hangját két kapcsolódó videójátékban is kölcsönözte.
Élete és pályafutása Queensben született, anyja színésznő volt, apja pedig az egyik megalapítója volt egy massachusetts-i rádióállomásnak, amely államban ő is felcseperedett. Őt magát is érdekelte a műsorvezetés és az írás, ezért ilyen irányban tanult tovább, majd a környezetvédelem területén szerzett diplomát. Egy egyetemi szeminárium során találkozott a színészettel, és ez meghatározónak bizonyult, ezután kezdett színésznek tanulni.
Az 1970-es évek végétől kezdett különböző, sokszor nagyobb nevű rendezők és színészek által készült filmekben is szerepelni, ezek jellemzően kisebb statisztaszerepek voltak. Bell az 1980-as és az 1990-es években is alapvetően nagy filmek kis szerepeit alakította: ismertebb filmjei voltak a Manhattan (1977), Az ítélet (1982), az Aranyoskám (1982), a Lángoló Mississippi (1988), a Csőre töltve (1990), a Nagymenők (1990), a Ruby, a Kennedy-gyilkosság másik arca (1992), a Forráspont (1993), a Célkeresztben (1993), A cég (1993), a Bűvölet (1993), a Gyorsabb a halálnál (1995), a Riválisok 4. – Figyelmeztetés nélkül (1998) és szinkronszínészként az Irány Eldorádó (2000). Időnként voltak dramaturgiailag fontosabb szerepei is, például a Célkeresztben bűnözőjeként vagy A cég bérgyilkosaként.
Különböző tévéfilmekben és tévésorozatokban is vendégszerepelt, ilyenek voltak többek közt a Seinfeld, a Vészhelyzet, a Csillagkapu, a Walker, a texasi kopó, az X-akták, a Maffiózók, és a 24.
Ismertté a 2004-es Fűrész című horrorfilm tette, aminek későbbi folytatásaiban is szerepelt, ezekben a filmekben ő volt Jigsaw/John Kramer, a halálos csapdák kitalálója, illetve azok inspirátora.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1979 Manhattan Manhattan férfi az utcánstáblistán nem szerepel 1981 A hétköznapi őrület meséi Tales of Ordinary Madness bárlátogató 1982 Sophie választása Sophie's Choice riporterJoseph Tobin néven Az ítélet The Verdict bírósági megfigyelő Aranyoskám Tootsie pincér 1985 Turk 182! őrmester a hídon 1988 Lángoló Mississippi Mississippi Burning Stokes ügynök Szőke-Kavinszky András 1989 Egy ártatlan ember An Innocent Man Zeke 1990 False Identity Marshall Errickson Csőre töltve Loose Cannons Gerber Nagymenők Goodfellas pártfogó felügyelő 1992 Ruby, a Kennedy-gyilkosság másik arca Ruby David Ferrie Zubornyák Zoltán 1993 Forráspont Boiling Point Roth Forgács Gábor A cég The Firm bérgyilkos Incze József Célkeresztben In the Line of Fire Mendoza Faragó József Bűvölet Malice Earl Leemus Németh Gábor 1995 Sorozatgyilkos Serial Killer William Lucian Morrano Bácskai János Gyorsabb a halálnál The Quick and the Dead Dog Kelly Áron László Varga Tamás 1996 Cheyenne Marshal Toynbee 1998 Rekviem egy nyomozóért Brown's Requiem Stan Óvszer módszer Overnight Delivery John Dwayne Beezly Varga Tamás Riválisok 4. – Figyelmeztetés nélkül Best of the Best 4: Without Warning Lukast Slava Harsányi Gábor 1999 A negyedik emelet The 4th Floor lakatos 2000 Irány Eldorádó The Road to El Dorado Zaragoza (hangja) 2001 Good Neighbor Geoffrey Martin 2002 Fekete maszk 2. Black Mask 2: City of Masks Moloch 2003 Tomboló föld Power Play Clemens 2004 Fűrész Saw John Kramer / Kirakós gyilkos Földi Tamás 2005 Fűrész II. Saw II Végvári Tamás 2006 Fűrész III. Saw III Végvári Tamás 2007 Élve eltemetve Buried Alive Lester Barbinek Péter Ragadozó csajok 2. Decoys 2: Alien Seduction Erwin Buckton professzor Berzsenyi Zoltán A szörny, akit hívtam The Haunting Hour: Don't Think About It Idegen Imre István Boogeyman 2. Boogeyman 2 Dr. Mitchell Allen Rosta Sándor Fűrész IV. Saw IV John Kramer / Kirakós gyilkos Végvári Tamás 2008 Fűrész V. Saw V Végvári Tamás 2009 Fűrész VI. Saw VI Végvári Tamás 2010 Fűrész 3D Saw 3D Barbinek Péter 2014 Dark House Seth A megtaláló Finders Keepers Dr. Freeman Fodor Tamás 2015 Phantom Halo Smashmouth Manson Family Vacation Blackbird 2016 Rainbow Time Peter 2017 Fűrész – Újra játékban Jigsaw John Kramer / Kirakós gyilkos Fodor Tamás Papucsek VilmosBartók László (hangja) The Sandman Valentine 12 Feet Deep McGradey 2019BelzebuthVasilio Canetti 2020 A utolsó hívás The Call Edward Cranston Németh Gábor 2023 Fűrész X. Saw X John Kramer / Kirakós gyilkos Fodor Tamás
Televízió bélyegkép|jobbra| A 2010-es Comic-Con Internationalen Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1983 Állatfogó kommandó Svengali pincér tévéfilm 1987–1988 The Equalizer Weber / Cronin / megbízott titkár 3 epizód 1989 A tökéletes tanú Perfect Witness Dillon 1990 Alien Nation Brian Knox 1 epizód Jake meg a dagi Jake and the Fatman Vic 1 epizód Broken Badges Martin Valentine 1 epizód 1991 Love, Lies and Murder Al Stutz tévéfilm Kalóz Jack száz élete The 100 Lives of Black Jack Savage Tony Gianini A maffia lánya Vendetta: Secrets of a Mafia Bride csapos tévéfilm 1992 Mann & Machine Richards 1 epizód Calendar Girl, Cop, Killer? The Bambi Bembenek Story Dan Cushman tévéfilm Drága testek Silk Stalkings Emil Rossler 1 epizód 1993 Seinfeld Seinfeld Ron 1 epizód Kemény lóvé Sex, Love, and Cold Hard Cash Mansfield tévéfilm New York rendőrei NYPD Blue Donald Selness 2 epizód 1994 Vérvörös Deep Red Warren Rickman Dead Man's Revenge Bullock tévéfilm Vészhelyzet ER kórházi adminisztrátor Halálfélelem Mortal Fear Dr. Alvin Hayes New Eden Ares tévéfilm 1995 Under Suspicion Ron O'Keefe 1 epizód 1996 A bébiszitter megrontója The Babysitter's Seduction Frank O'Keefe nyomozó The Lazarus Man 1 epizód Murder One Jerry Albanese 1 epizód Levélbomba Unabomber: The True Story Theodore Kaczynski Chicago Hope kórház Chicago Hope Luther Evans 1 epizód 1997 Nikita, a bérgyilkosnő La Femme Nikita Perry Bauer 1 epizód Nash Bridges – Trükkös hekus Nash Bridges William Boyd 1 epizód 1998 Csillagkapu Stargate SG-1 Omoc 1 epizód One Hot Summer Night Vincent "Coupe" De Ville tévéfilm Walker, a texasi kopó Walker, Texas Ranger Karl Storm 2 epizód Az igazságosztó Vengeance Unlimited Teddy Hix 1 epizód 1999 Strange World Owen Sassen 1 epizód A Kaméleon The Pretender Mr. White 1 epizód 2000 X-akták The X-Files Darryl Weaver 1 epizód Harsh Realm Slater 1 epizód 2001 Még egyszer és újra Once and Again öltönyös férfi 1 epizód Maffiózók The Sopranos Carl Zwingli őrmester 1 epizód Őrangyal The Guardian Mr. Pierce 1 epizód Alias Alias Karl Dreyer ügynök 2 epizód 2002 Bűbájos boszorkák Charmed Orin 1 epizód Az elnök emberei The West Wing Whitcomb ezredes 1 epizód 2003 24 24 Peter Kingsley 2004 Revelations Nathan Volk 5 epizód 2007 The Kill Point Alan Beck 6 epizód 2014 Gyilkos elmék Criminal Minds Malachi Lee 1 epizód Wilfred Charles 1 epizód 2016 Ármány és szenvedély Days of our Lives Yo Ling 4 epizód 2016–2017 Flash – A Villám The Flash Doctor Alchemy / Savitar (hangja) 15 epizód
Videójátékok Év Cím Szerep 2009 Saw John Kramer (Jigsaw) / Kirakós gyilkos (hangja) 2010 Saw II: Flesh & Blood
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:New York-iak