thumb|right|250px|Akvitánia és Baszkföld Nagy Odo első hadjárata után 710–740
thumb|right|250px|Hadjáratok 756–760
A Toulouse-i grófság egy eleinte Akvitánia részeként, majd a középkor második felében egy ideig a környező nagyhatalmaktól független, önálló államalakulat volt, az albigens eretnekség központja. A katharok leverése után a grófságot feldarabolták, és nem sokkal később meg is szűnt.
A római, illetve vizigót hagyományoknak köszönhetően a Toulouse-i grófság (majd jogutódjaként Languedoc) és Akvitánia jogrendszerében több sajátos, az ország egyéb részein elfogadottól eltérő szabály maradt fenn. Ezek közül kiemelendő, hogy a nők lényegesen több jogot kaptak, mint a 20. századig a többi tartományban. A 642/643-ban kiadott Vizigót Törvénykönyv (Liber Judiciorum), majd Recceswinth ennek továbbfejlesztéseként, 653-ban kiadott törvénykönyve lehetővé tette, hogy lányok is örökölhessék szüleik földjeit és címeit, birtokaikat férjüktől és férfi rokonaiktól függetlenül igazgathassák, azokról szabad akarattal rendelkezhessenek, fiúörökös hiányában 14 éves koruktól maguk viselhessék örökölt címeiket és képviselhessék érdekeiket hűbéruruk udvarában és 20 éves koruk után önállóan dönthessék el, kivel akarnak összeházasodni.Klapisch-Zuber, Christiane; A History of Women: Book II Silences of the Middle Ages, The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, London, England. 1992, 2000 (5th printing). Chapter 6, "Women in the Fifth to the Tenth Century" by Suzanne Fonay Wemple, pg 74. According to Wemple, Visigothic women of Spain and the Aquitaine could inherit land and title and manage it independently of their husbands, and dispose of it as they saw fit if they had no heirs, and represent themselves in court, appear as witnesses (by the age of 14), and arrange their own marriages by the age of twenty E kiegészítő szabályokkal a nemes családokban az öröklés rendje alapvetően a primogenitúra maradt.
Története
A Római Birodalomban Gallia Aquitania provincia része volt. Provence (azaz Provincia Romana) mellett a Pireneusok és a Francia középhegység között elterülő toulouse-i régió vált az egykori Gallia leginkább romanizált tartományává (Szász).
Az i. sz. 3. és 4. század fordulóján, a tetrarchia idején a Diocesis Viennensis területbe tagozták be. Az 5. században nyugati gót törzsek törtek be a tartományba, és a 475-ben békeszerződéssel megszerezték a területet. A Vizigót Királyság fővárosát Toulouse-ban rendezték be.
Akvitániában a herceg birtokaként
I. Klodvig frank király 507-ben Vouillé mellett legyőzte II. Alarik nyugati gót királyt. Toulouse-t, a Vizigót Királyság addigi fővárosát a frankok 508-ban foglalták el és tették Akvitánia fővárosává; maga Akvitánia a Frank Birodalom félfüggetlen vazallusa lett.
A grófság alapítása, kezdetei
thumb|right|A Toulouse-i grófság és a környező területek 806-ban
Akvitánia fővárosát I. Odo a 720-as években a támadó mórok elől átköltöztette Bordeaux-ba. Miután jelentőd segítséget kapott a frankoktól, Odo akvitániai és baszk csapatai 721. június 9-én a toulouse-i csatában legyőzte a mórokat; maga a hadvezér, Al-Szamh ibn Malik al-Khawlani kormányzó is elesett.Tarján M. Tamás: 732. október 10. — Martell Károly legyőzi az arabokat Poitiers-nél Ez volt az első olyan eset, hogy egy európai uralkodó hadászati jelentőségű csatában le tudta győzni a Nyugat-Európába betört mórokat.
A hercegség fővárosa a győzelem után is Bordeaux maradt; Toulouse környékét pedig Odo grófsággá szervezte. Erről a grófságról nagyon kevés adat maradt fenn; Toulouse grófjait (hercegeit) a frank hódítástól számolják.
Martell Károly ugyanis drasztikusan csökkentette a hűbéres hercegség autonómiáját, Hunald herceg pedig nem akarta elfogadni az új helyzetet. Ő, majd utódai is többször is felkeltek a frank uralom ellen, de mindannyiszor vereséget szenvedtek; az utolsó akvitán felkelés 769-ben, II. Hunald halálával bukott el. Eközben Kis Pipin frank király 759-ben elhódította a móroktól Narbonne-t, majd Roussillont, 760-ban pedig bevette Toulouse-t és vele megszerezte a grófságot is.
Pipin fia, Nagy Károly 778-ban grófságokra darabolta a korábbi akvitán hercegséget. A Bordeaux-i és a Toulouse-i grófság közé egy új grófságot szervezett – ez lett Fézensac. Bordeux és Fézensac grófját is a toulouse-i gróf, illetve herceg (itt a források ellentmondóak) hűbéresének rendelte, és Toulouse első grófjává (hercegévé?) egy bizonyos Chorso (más forrásokban: Torson) nevű nemest nevezett ki. Ő az új közigazgatásban kiemelt szerepet kapott: Toulouse grófja nemcsak a toulouse-i grófság (pagus Tolosanus) grófja volt, de egyúttal a határvédelmi feladatokra mögött létrehozott toulouse-i határőrgrófság (morca Tolosana) őrgrófja, a tartomány grófságait összefogó katonai igazgatási egység vezetője is. Ebből következően a térség többi grófjánál (Bordeaux-i grófság, Fézensac grófság) magasabb szinten állt; őrgróf (marchio), illetve herceg (dux) rangban a háborús időkben ő volt a terület katonai főparancsnoka (Szász).
II. Lupus baszk herceg Adalrik (Odalric) nevű fia azonban 787-ben vagy 789-ben elfogta Chorsót, és olyan megegyezést erőszakolt ki Nagy Károllyal, amelynek értelmében Károly Chorsót leváltotta tisztségéből, és helyére a királyi család egy Vilmos nevű tagját nevezte ki. Chorsót túlkapásaiért örökös száműzetésre ítélték.
Vilmos a királyi család tagjaként (mint Nagy Károly unokatestvére) teljes joggal tarthatott igényt a hercegi címre. Ifjabb korában Nagy Károly, később Jámbor Lajos egyik legtehetségesebb politikusa és hadvezére volt – olyannyira, hogy Lajos rábízta a Katalónia elfoglalására indított sereg parancsnokságát. Vilmos Toulouse-ban építette ki hadműveleti bázisát és raktárait, innen indult évente újabb és újabb hadjárataira. Módszeres, felőrlő stratégiájával szép sikereket ért el, és Barcelonától délre, a Llobregat folyóig tolta ki Akvitánia és ezzel a Frank Birodalom határát. A hadjáraton azonban megcsömörlött a világi élettől, és kolostorba vonult (későbbi tettei miatt Aquitániai Szent Vilmos néven vált ismertté).
Nagy Károly 795-ben létrehozta Marca Hispanica tartományt, hogy afféle ütközőzóna legyen birodalma és a Córdobai Emirátus között, és ezzel kiszervezte az addigi toulouse-i grófság déli peremét a grófok fennhatósága alól. A határvidéket kisebb grófságokra tagolta. Vitatott, hogy ezek közül melyeket rendelte a toulouse-i gróf alá és melyeket sorolta a tőle független, Barcelona központú új tartományba. Ezzel a lépéssel a Toulouse-i grófság elvesztette határőrizeti szerepét és kiemelt katonai jelentőségét. Ennek jeleként a Vilmos visszavonulása után a grófságot megkapó Beggót – aki ugyancsak a királyi család tagja volt; Nagy Károly veje, korábban Párizs grófja – már egyszerűen csak gróf volt; sehol sem nevezik márkinak (Szász).
Akvitánia részeként
814-ben Lajos követte apját a Frank Birodalom trónján. Az új császár leválasztotta Akvitániából Marca Hispanica tartományt és az ezidőtájt már Gothiának nevezett egykori Septimaniát, amelyeket közvetlen irányítása alá vont. A maradékot – Akvitánia néven – alárendelt királysággá tette úgy, hogy királlyá második fiát, I. Pipint nevezte ki. A grófság helyzetét speciálissá tette az a körülmény, hogy Toulouse volt a királyság fővárosa, tehát a király székhelye is. A gróf tiszte ekkor még nem öröklődött; a király gyakorlatilag bármely nemest kinevezhette.
Beggo halála (816. október 28.) után Berengár lett a gróf.
I. Lajos három idősebb fiának apjuk elleni lázadását Pipin indította el 830-ban, de már a Nijmegenben, 830 októberében tartott birodalmi gyűlés idejére véglegessé vált, hogy a császárnak sikerült legyőznie az első polgárháborúban ellene lázadó fúkat. A következő, 831 februárjában Aachenben tartott gyűlésen formálisan kibékült fiaival és elfogadtatta a birodalom újrafelosztását
Pipin 832-ben újból felkelt apja ellen. Fontosabb vazallusai közül Septimaniai Bernát bátorította a lázadót, Berengár viszont határozottan óvta ettől az elhamarkodott lépéstől – ezzel később kiérdemelte a „Bölcs” előnevet. Lajos 832 elején indította el hadait a felkelők ellen. Berengár, aki megmaradt a császár hűségén, ezzel párhuzamosan Bernát birtokaira támadt. Elfoglalta Roussillont, majd valószínűleg Razèst és Conflentet is. Február 2-án már Elna falai előtt állt. A császári erők sorozatos győzelmei meggyőzték Pipin és Bernátot a további ellenállás reménytelenségéről, ezért 832 októberében behódoltak a császárnak. Ő megfosztotta trónjától Pipint, akit Trierben fogságba vetett, birtokait pedig félestvérének, Károlynak adta. Bernátot hűtlensége miatt minden hivatalából leváltották. Címeitől megfosztották, Marca Hispanicában és Gothiában meglévő birtokait Berengár kapta meg, és addigi birtokainak, címeinek meghagyásával kinevezték Gothia márkijává is. E funkcióban nem sokáig maradt meg, mert 834-ben az uralkodó rehabilitálta Bernátot, aki visszakérte korábbi birtokait. Berengár ehhez járult hozzá, és továbbra is magát tekintette gót határőrgrófnak. Kettejük viszálya már polgárháborúval fenyegette a déli területeket, amikor Berengár 835-ben meghalt – éppen akkor, amikor elindult volna, hogy találkozzon vetélytársával az Alpokban, Lyontól nem messze fekvő Crémieu-ben, 835 augusztusában tartott birodalmi gyűlésen. Halálával a Toulouse-i grófságot is Bernát kapta meg. Ebbéli minőségében partizánokat szervezett Pallars és Ribagorza grófságokban, hogy támogassa a terület visszahódításával próbálkozó Sunifredet.
Septimaniai Bernát 842-ig maradt tisztségeiben – ekkor Kopasz Károly leváltotta, mert úgy vélte, hogy II. Pipin aquitániai királlyal vívott háborújában Pipint támogatja. A helyére Akfrédet (Acfred) nevezte ki. Bernát nem fogadta el a döntést, felkelt Károly ellen, és a polgárháborúban nyíltan II. Pipin oldalára állt. 843-ban elűzte Akfrédet Toulouse-ból, és Pipin a hagyományokat követve ott rendezhette be fővárosát (Akfréd hamarosan, tán még abban az évben meg is halt).
Kopasz Károly 843 augusztusában megkötötte fivéreivel a verduni szerződést. Ez hivatalosan lezárta a polgárháborút, de nem vetett véget Károly és II. Pipin konfliktusának. A szerződés Akvitániát a Nyugati Frank Királyság részévé tette. A közvélekedés szerint a verduni szerződéssel kezdődött a Frank Birodalom gyengülése, aminek eredményeként a későbbi Németország teljesen darabokra esett és a nyugati birodalomban (a későbbi Franciaországban) is önálló, egymással és a többé-kevésbé névleges hűbérurukkal is rivalizáló grófságok, illetve hercegségek jöttek létre (Szász).Kopasz Károly csak nehezen, apránként tudta érvényesíteni birtokjogát, amit se az akvitánok, se a bretonok nem akartak elismerni. Herceg (dux) rangban Provence-i Guerint nevezte ki az Akvitániába rendelt had parancsnokává, ő pedig megindult Gothia ellen. Eközben a tartományokat (főleg Akvitániát) számos egyéb csapás is sújtotta; kiváltképp a viking fosztogatók. 844-ben Károly új hadjáratra indult Akvitániába, hogy behódoltassa II. Pipint. Csapatai megszállták a Toulouse-i grófságot is. A második toulouse-i csatában legyőzte és elfogta Bernátot, magát Toulouse-t azonban nem tudta bevenni. (Pierre Andoque francia történész szerint Bernátot már egy évvel korábban sikerült elfogni, amikor Guerin elfoglalta Uzèst). 844 augusztusában Károly törvényszéke halálra ítélte Bernátot, akit kivégeztek. Toulouse grófjává Károly Frédelont nevezte ki – ez a tisztsége azonban a következő fél évtizedben formális maradt.
A 844. június 14-én vívott angoumois-i csatában ugyanis Pipin és Bernát Vilmos fia súlyos vereséget mért Károlyra. Bernát birtokait szövetségese, Sunifred (Sunyer) kapta meg; Septimaniai Vilmos Toulouse grófja lett. Károly a breton felkelőktől is vereséget szenvedett két csatában. A kudarcok hatására 845-ben elismerte Pipint Aquitánia királyának – cserébe megkapta tőle a tartomány északi részén fekvő Poitiers grófságot.