Stiller Mór (Miskolc, 1842. augusztus 6. – Budapest, 1917. december 3.) magyar ügyvéd, jogi író, lapszerkesztő. Bátyja Stiller Bertalan belgyógyász, kórházi főorvos.
Élete Stiller Dávid és Friedmann Rebeka fia. Pesten végezte jogi tanulmányait. 1869 és 1917 között budapesti ügyvéd, előbb bűnügyi védő, majd neves kereskedelmi jogász volt. Az 1878-ban kiadott A Törvénytelen gyermek helyzete Európában című nemzetközi jellegű, francia nyelvű kiadványban ő írta a Magyarországról szóló részt. Tagja volt budapesti zsidó egyházközség választmányának, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat igazgatóságának, s egy időben a Pesti Izraelita Hitközség helyettes elnöki tisztségét is betöltötte. 1885-ben megalapította és évtizedekig szerkesztette a Jog című szaklapot. 1898-ban megkapta a Vaskorona Rend III. osztályú kitüntetését. Halálát szívhűdés okozta.
Magánélete Felesége baranyavári Ullmann Sarolta (1851–1910) volt, akivel 1870. július 10-én Pesten kötött házasságot.
Gyermekei
Stiller Margit. Férje dr. Grosz Gyula. Stiller Klára. Férje dr. Oláh Dezső ügyvéd.
Főbb művei
A vasutak kártérítési felelőssége (Pest, 1871) Védbeszédek sajtó- és bűnügyekben 1870–1880 (Budapest, 1881) Angol parlamenti küzdelmek (Budapest, 1906)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar jogtudományi szakírók Kategória:1842-ben született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar szaklapszerkesztők