Balla Zsófia (Kolozsvár, 1949. január 15. –) erdélyi születésű magyar költő, újságíró, 2016 óta a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagja, Balla Károly író leánya.
Életpályája Asszimilált zsidó családban született. Nagyszüleit nem ismerte, a család mintegy száz tagját megölték különböző lágerekben. Auschwitzból jött vissza édesapja Balla (Blau) Károly író, újságíró; édesanyja Taub Berta, a Babeș–Bolyai Egyetem tanára. 1956–1968 között szülővárosa Zenelíceumában tanult hegedű szakon; 1972-ben végzett a zeneakadémia tanári szakán.
1965-ben jelentek meg első versei az Igaz Szó irodalmi folyóiratban és 1968-ban kiadták első verseskötetét A dolgok emlékezete címmel. 1975-től a Romániai Írószövetség tagja. 1972–1985 között a Kolozsvári Rádióstúdió magyar nyelvű adásának zenei és irodalmi szerkesztője. 1978-1982 között a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetője volt. Désen magyar népzenét és zenei írás-olvasást tanított, 1982-ben kitiltották a városból. 1984-ben és 1991-ben megkapta a Román Írószövetség Költészeti Díját.
Amikor 1985-ben minden vidéki rádióstúdiót bezártak, az Előre című központi napilap agrár-ipari tudósítója lett 1990-ig. 1980 és 1990 között nem hagyhatta el Romániát, és részleges publikálási tilalommal sújtották. 1990 és 1994 között a Családi Tükör (1989–1992) és A Hét (1992–1994) irodalmi szerkesztője. 1990-től a Román Írószövetség választmányi tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja. 1993-tól Budapesten él. 1997-ben a Szépírók Társaságának alapító tagja. 2005–2011 között a Borostyán-estek–A Költő Színháza című sorozat házigazdája a Stúdió K Színházban Báthori Csabával. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2016-tól a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Több irodalmi ösztöndíjat kapott: 1994-ben a Német Kulturfonds, 1999-ben a DAAD Berliner Künstlerprogramm, 2001-ben a Herrenhaus Edenkobern, 2002-ben a Landeshauptstadt München Willa Waldberta Feldafing, 2003–2004-ben a Künstlerdorf Schöppingen Alapítvány és a Heinrich Böll Haus Langenbroich, 2006-ban Graz városának ösztöndíjasa, 2012-ben Lenzburgban (Svájc) az Aargaui Literaturhaus ösztöndíjasa, 2014-ben pedig a Stiftung Landes & Gyr ösztöndíjasa (Zug, Svájc).
Művei Mintegy ötven antológiában, számtalan folyóiratban közölt verseket, kisesszéket, irodalom- és zenekritikákat, gyerekverseket, bábdarabokat. Huszonhárom önálló kötete látott napvilágot.
Versek, gyermekkönyv, bábdarab
A dolgok emlékezete. Versek; Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1968 Apokrif ének. Versek; Kriterion, Bukarest, 1971 Vízláng. Versek; Kriterion, Bukarest, 1975 Második személy. Versek; Kriterion, Bukarest, 1980 Kolozsvári táncok. Versek; Kriterion, Bukarest, 1983 Hóka fóka fióka. Versek gyermekeknek; Kriterion, Bukarest, 1985 A páncél nyomai. Versek; Kriterion, Bukarest, 1991 Elven tér. Versek, 1965-86; Magvető, Bp., 1991 Egy pohár fű. Versek; Jelenkor, Pécs 1993 Ahogyan élsz. Válogatott és új versek; Jelenkor, Pécs, 1995 Triangulum, avagy száz ördög közt három szentek. Bábjáték három képben; Seneca, Bp., 1997 A harmadik történet. Versek; Jelenkor, Pécs, 2002, Rózsa és Ibolya. Arany János meséjét bábszínpadra írta Balla Zsófia; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008 A nyár barlangja. Versek; Kalligram, Pozsony, 2009 Más ünnepek. Versek; Kalligram, Bp., 2016 A darázs fészke. Értekező líra; Kalligram, Bp., 2019 Az élet két fele. Versek, 1965–2019; Kalligram, Bp., 2019
Versei fordításban Aşa cum trăieşti. Versuri, románra ford. Aurel Şorobetea, előszó Grete Tartler, Kriterion, Bucuresti, 1983, román nyelvű versválogatás Schönes, trauriges Land. Gedichte, vál., ford. németre Hans-Henning Paetzke, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1998 (Edition Suhrkamp, 2085.) német nyelvű versválogatás Spirituoso. Versek / Gedichte / Poems / Poèmes, ford. Báthori Csaba, Dornbacher Kinga és Stephen Humphreys, Jelenkor–Lettre, Pécs–Budapest, 1999, négynyelvű verseskötet Schwerkraft und Mitte. Gedichte, ford. németre, utószó Daniel Muth [Báthori Csaba], DAAD, Berlin, 2001 (Spurensicherung, 6.) német verseskötet Dichterpaare: Balla Zsófia és Alfred Koleritsch, Kortina, Bécs–Budapest, 2007, versek magyarul és németül
Interjúkötet Bodor Ádám: A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire. Egy korábbi rádióinterjú változata; Magvető, Budapest, 2001 (több mint húsz nyelven megjelent)
Színpadi művek Triangulum avagy Száz ördög közt három szentek: három bábjelenet, bemutató: 2004, Kecskemét A Gólyakalifa: operalibrettó Babits Mihály regénye nyomán, zeneszerző: Gyöngyösi Levente, bemutatók: 2005, Budapesti Operaház; 2008, Kolozsvári Magyar Opera. A mű a Budapesti Operaház pályázatára készült, amelyen II. díjat nyert. Rózsa és Ibolya: bábdarab Arany János meséje nyomán, bemutatók: 2004, Budapest, Stúdió K; 2005, Kecskemét; 2007, Nyíregyháza Rózsa és Ibolya: filmváltozat, rendezte: Marius Tabacu, 2010, főszereplők: Galló Ernő, Kántor Melinda, Pethő Anikó, bemutató: MTV1, 2010. december 24. Születésünk napja: rádiójáték, rendezte: Fodor Tamás, a főbb szerepekben: Fullajtár Andrea, Szervát Tibor, Kézdy György, Pogány Judit, bemutató: MR1 – Kossuth Rádió, 2010. szeptember 19. Szent Márton: bábjelenet, rendezte: Kovács Petra Eszter, bemutató: Szombathelyi Mesebolt Bábszínház, 2016. február 21., Triangulum: három jelenet címmel.
Szerkesztett kötetek Balla Károly: Elcserélt ünnep. Novellák, kisregények; bev. Szász János, sajtó alá rend. Balla Zsófia; Kriterion, Bukarest, 1985 (Romániai magyar írók) Himnusz a békéhez. Versek; vál. Balla Zsófia; Kriterion, Bukarest, 1986 Csak a béke… (antológia magyar költők műveivel); vál. Balla Zsófia; Kriterion, Bukarest, 1989
Díjak, kitüntetések (válogatás) 1980 – A Kolozsvári Írói Egyesület Díja 1983 és 1991 – A Román Írószövetség Díja 1992 – Az Első Romániai Könyvszalon Költészeti Díja 1992 – A Magyar Napló Díja 1992 – Déry Tibor-díj 1994 – A Hét nívódíja 1995 – A Soros Alapítvány életműdíja 1996 – József Attila-díj 1999 – DAAD-ösztöndíj 2002 – Palládium díj 2008 – Magyarország Babérkoszorúja díj 2010 – Artisjus Irodalmi Nagydíj 2012 – Látó-nívódíj – vers 2022 – Budapest XIII. kerületének díszpolgára
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf kiadó
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek
Balla Zsófia, pim.hu Életrajza a Digitális Irodalmi Akadémia és a Szépírók Társasága honlapján
További információk Kortárs irodalmi adattár Versek A szép fegyverkovácsné elköszön a régi fiúktól
Balla Zsófia verse német fordításban Bábelmátrix Jewish Women's Archive – életrajz Életrajza a Szépírók Társaságának honlapján Privát Trianon (LiteraTV, 2020) Balla Zsófia elbeszéli saját családjának Trianon-történetét Erdélyi életutak (Transindex, 2020) Balla Zsófia az indulása éveiről, az emigrációról, holokausztról, a zenéhez való viszonyáról és az alkotását meghatározó körülményekről beszél az Erdélyi életutak sorozatban Markó Béla kérdezi Balla Zsófiát két legfrissebb kötete (A darázs fészke esszékötet és Az élet két fele gyűjteményes verseskötet) kapcsán (Transindex könyvesték, 2021) Csata Orsolya kérdezi Balla Zsófiát az És te ki vagy? adásában (Marosvásárhelyi Rádió, 2022) Balla Zsófia a Petőfi Irodalmi Múzeum József Attila-díjasaink portrésorozatában (2022)
Kapcsolódó szócikkek Zeneírás Erdélyben
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar nők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kolozsváriak Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Látó-nívódíjasok Kategória:Palládium díjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok