Amfilohije Radović (szerb cirill írással Амфилохије Радовић, született Risto Radović, Ристо Радовић) szerb ortodox püspök, montenegró–tengermelléki metropolita.
Pályafutása A Szent Száva Szemináriumban tanult, és a belgrádi Teológiai Karon végzett 1962-ben. További tanulmányok után Görögországba költözött, ahol hét évig élt, és szerzetesi fogadalmat tett. Athénban teológiai doktorátust szerzett. Egy évet az Athosz-hegyen töltött, majd Párizsban, később Belgrádban oktatott.
1980-ban bánsági püspökké nevezték ki, mely tisztséget 1990-ig töltötte be. 1990-ben jelölt volt a Szerb ortodox egyház pátriárkai tisztségére, de kevés szavazatot kapott. Ugyanezen év decemberében az idős Danilo Dajković visszavonulásával megüresedett a montenegró–tengermelléki metropolitai szék, és Amfilohijét választották utódjául.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Szerbek Kategória:Covid19-ben elhunyt személyek