Stockard Channing (New York, 1944. február 13. –) kétszeres Primetime Emmy-díjas és Tony-díjas amerikai színésznő. Leghíresebb szerepe Betty Rizzo volt a Grease című romantikus filmmusicalben John Travoltával és Olivia Newton-Johnnal. További elismerést vívott ki a Hatszoros ölelés című produkcióval a színpadon és a filmvásznon egyaránt, valamint többször jelölték Primetime Emmy-díjra Az elnök emberei című televíziós sorozatban nyújtott alakításáért, amiben a first ladyt játszotta.
Élete Susan Williams Antonia Stockard néven született 1944-ben, New Yorkban. Szülei, Lester Napier Stockard és Mary Alice.Famous People Édesapja kézbesítő cégnél dolgozott, testvére, Lesly Stockard Smith polgármester volt Floridában, Palm Beachen. Channing a Chapin iskolába járt, majd a Madeirára Virginia államban. Később beiratkozott a Radcliffe Egyetemre Massachusettsben, ahol történelmet és irodalmat hallgatott, majd 1965-ben lediplomázott.
Channing 1969-ben kezdte karrierjét az Off-Broadwayen az Adaptation/Next című színdarabban. A Broadwayre végül 1971-ben jutott be a Two Gentlemen of Verona című színművel. 1985-ben Tony-díjat nyert a Joe Egg című színdarabban nyújtott alakításával, később még hatszor jelölték a díjra. A legnagyobb színpadi alakításának a Hatszoros ölelést vélik. 2002-ben a Színpadi Hírességek Csarnokába is beválasztották.
1972-től Channing a televízióban is dolgozott, első szerepe a Szezám utca című gyermekműsorban volt. Ismertségét szituációs komédiákkal erősítette meg, mint a Stockard Channing in Just Friends 1979-ben vagy a Stockard Channing Show 1980-ban. Channinget Primetime Emmy-díjra jelölték a Visszhangok a sötétben, a Tökéletes tanú, Váratlan utazás, Az égből pottyant család, az Egy gyermek kálváriája és az Out of Practice című műsorokban vállalt szerepeiért. A legemlékezetesebb alakítása Amerika first ladyje Az elnök emberei című televíziós sorozatban volt, ahol az első két évadban visszatérő, majd a harmadik évadtól állandó szereplője volt a produkciónak. Channinget hatszor jelölték Emmy-díjra ebben a sorozatban.
2002-ben újabb Emmy-díjat nyert a The Matthew Shepart Story című televíziós filmben, 2004-ben pedig egy gyermekprogramért, a Jackért vihette haza a Daytime Emmy-díjat. 2012-től 2016-ig A férjem védelmében című televíziós sorozatban szerepelt, mint a női főszereplő édesanyja.
A filmiparban Channing első filmszerepe Kincs ez a nőben volt 1975-ben, amiben egy tehetős fiatal örökösnőt alakított Jack Nicholson és Warren Beatty mellett. Híressé 1978-ban vált, amikor megkapta Betty Rizzo szerepét a Grease című romantikus filmmusicalben John Travoltával és Olivia Newton-Johnnal a főszerepben. A színésznő a hangját is kölcsönözte a musical zenéjéhez. A nyolcvanas évektől Channing filmes karrierje nem volt túl biztató, ezért nagyobb figyelmet fordított a színháznak és a televíziónak.
1993-ban a Hatszoros ölelés filmadaptációjában is felbukkant, amiért Oscar-díjra jelölték. További filmszerepei még az Átkozott boszorkák Nicole Kidmannel és Sandra Bullockkal, az Elvált nők klubja, a Moll Flanders és az Élet vagy valami hasonló Angelina Jolie-val. 2003-ban szerepelt a Válás francia módra című filmben Kate Hudsonnal, Glenn Close-zal és Matthew Modine-nel.
Filmográfia Színpadi szereplések Év Cím Szerep Színház 1969 Adaptation/Next játékos (beugró) Greenwich Mews Theatre 1971–73 Two Gentlemen of Verona Julia (beugró) St. James Theatre 1973 No Hard Feelings Joanna Wilkins Martin Beck Theatre 1979–81 They're Playing Our Song Sonia Walsk (beugró) Imperial Theatre 1983 The Lady and the Clarinet Luba Lucille Lortel Theatre 1984 The Rink angyal (beugró) Martin Beck Theatre The Golden Age Virginia Jack Lawrence Theatre1985 Joe Egg Sheila Longacre Theatre Tojás Joe halálának egy napja Sheila Haft Theater 1986 The House of Blue Leaves Bunny Flingus Mitzi E. Newhouse Theatre 1986–87 The House of Blue Leaves Bunny Flingus Vivian Beaumont Theatre (1986. okt. 5-ig) Plymouth Theatre (1986. okt. 14-től) 1988 Woman in Mind Susan New York City Center 1989 Love Letters Melissa Gardner Promenade Theatre 1989–90 Love Letters Melissa Gardner Edison Theatre 1990 Hatszoros ölelés Ouisa Mitzi E. Newhouse Theater 1990–92 Hatszoros ölelés Ouisa Vivian Beaumont Theatre 1992 Four Baboons Adoring the Sun Penny McKenzie Vivian Beaumont Theatre 1994 Hapgood Hapgood Mitzi E. Newhouse Theater 1997 A kis rókák Regina Giddens Vivian Beaumont Theatre 1999 Az oroszlán télen Eleanor Criterion Center Stage Right 2008–09 Pal Joey Vera Simpson Studio 54 2011 Other Desert Cities Polly Wyeth Mitzi E. Newhouse Theater 2011–12 Other Desert Cities Polly Wyeth Booth Theatre 2012 The Exonerated Sunny Jacobs Bleecker Street Theatre 2014–15 It's Only a Play Virginia Noyes Gerald Schoenfeld Theatre (2015. jan. 18-ig) Bernard B. Jacobs Theatre (2015. jan. 23-tól) 2018 Apologia Kristin Miller Laura Pels Theatre
Filmek Év Cím Szerep Magyar hangjaiszdb.hu 1971 A kórház nővér (nincs a stáblistán) 1972 Enyém, tied, miénk Judy Stanley (nincs a stáblistán) 1973 The Girl Most Likely to... Miriam Knight 1975 Kincs ez a nő Freddie Györgyi Anna1976 Sweet Revenge Vurrla Kowsky A nagy busz Kitty Baxter Andresz Kati1978 Bohókás nyomozás Bess 1. magyar változat (2001): Roatis Andrea 2. magyar változat: Czető-Fritz Éva Grease Rizzo 1. magyar változat (1994): Détár Enikő 2. magyar változat (1998): Náray Erika1979 Silent Victory: The Kitty O'Neil Story Kitty O'Neil The Fish That Saved Pittsburgh Mona Mondieu 1982 Table Settings ? Tragacsra fel! J.J. Dalton n.a 1983 Without a Trace Jocelyn Norris 1985 Not My Kid Helen Bower 1986 Féltékenység Julie Szabó Éva Férfiak klubja Nancy n.a 1987 The Room Upstairs Leah Lazenby 1988 A Time of Destiny Margaret Tidy Endings Marion 1989 Kisvárosi vagányok Nancy Trainer n.a Tökéletes tanú Liz Sapperstein Györgyi Anna 1990 Bogaras a családom Jane Applegate Farkasinszky Edit 1991 Aki kapja, marha! Iris Morden 1. magyar változat: Fehér Juli 2. magyar változat: Dudás Eszter1992 Keserű méz Beverly Báthory Orsolya Lincoln Clara Harris hangja 1993 Hatszoros ölelés Ouisa 1. magyar változat: Varga Éva 2. magyar változat: Pápai Erika 1994 David anyja Bea n.a1995 Füst Ruby McNutt Jani Ildikó Wong Foo, kösz mindent! – Julie Newmar Carol Ann Csere Ágnes1996 A hírek szerelmesei Marcia McGrath Csere Ágnes Sivatagi játékok Pen Lily Dale Corella Moll Flanders Mrs. Allworthy Kútvölgyi Erzsébet Elvált nők klubja Cynthia Swann Griffin n.a Az ügyésznők Ingrid Maynard n.a Az égből pottyant család Barbara Whitney Vándor Éva1998 Rejtélyes alkony Verna Hollander hadnagy 1. magyar változat: Kubik Anna 2. magyar változat: Kovács Nóra An Unexpected Life Barbara Whitney Lulu a hídon Celia ügynökének hangja Várnagy Katalin Egy gyermek kálváriája Rachel n.a Átkozott boszorkák Frances néni Tóth Judit 1999 The Venice Project Chandra Chase 2000 Other Voices Dr. Grover Hát nem édes? Florence Maybelle n.a Ahol a szív lakik Husband nővér Farkasinszky Edit Az igazat Jane-ről Janice n.a2001 Bosszúálló nők Julie Styron n.a Női titkok Dr. Beth Noonan Vándor Éva Billie kontra Bobby narrátor (nincs a stáblistán)2002 The Matthew Shepard Story Judy Shepard Élet vagy valami hasonló Deborah Connors Tóth Judit2003 A vörös ajtó titka Julia Molnár Júlia Fiatalság, bolondság Mrs. Melrose Ape n.a Válás francia módra Margeeve Walker Tóth Judit Csak az a szex Paula Chase Andresz Kati A szívtipró zenész Lily Kilworth n.a 2004 Jack Anne 2005 Kutyátlanok kíméljenek Dolly Horváth Zsuzsa Három tű Olive Cowie, a pornószínész anyja n.a Red Mercury Penelope 2007 Dugámba dőltem Sheila Kiss Erika2010 Multiple Sarcasms Pamela Máris hiányzol! Vivian Claremont Andresz Kati 2011 17th Precinct Mira Barkley őrmester 2012 Family Trap Barbara 2013 Pulling Strings Virginia 2016 Me & Mean Margaret Margaret 2021 Death to 2021 Penn Parker 2022 Angry Neighbours Chloe 2026 Átkozott boszorkák 2. Franny Szabó Éva
Televíziós sorozatok Év Cím Szerep (zárójelben az évad (S) és/vagy epizód (E) száma) 1972–88 Szezám utca az őrült festő áldozata 1973 Love, American Style Marsha Sue (S5E08) 1974 Medical Center Shirley (S5E19) 1977 Lucan Mickey MacElwaine (S1E00) 1979 Stockard Channing in Just Friends Susan Hughes 1980 The Stockard Channing Show Susan Goodenow 1987 Visszhangok a sötétben Susan Reinert 1989 Trying Times Hilda Bundt (S2E04) 1994 Váratlan utazás Viola Elliot (S5E12 és E13)1997 American Masters narrátor (S11E03) Texas királyai Mrs. Holloway hangja (S2E09) 1999–2000 Batman of the Future Barbara Gordon hangja 1999–2006 Az elnök emberei Abbey Bartlet 2002 The Wonderful World of Disney Margarethe Fisher Van Den Meer (S44E08)2003 Hitler – A sátán felemelkedése Klara Hitler Unsolved History narrátor (S2E07) 2005–06 Out of Practice Dr. Lydia Barnes 2009 A Cleveland-show Lydia Waterman (S1E09) 2012–16 A férjem védelmében Veronica Loy 2016 Laura rejtélyei Brenda Phillips (S2E10 és E11)2017 Városi legendák Elizabeth Taylor (S1E06) Difficult People Bonnie Kessler (S3E01) The Guest Book Jill (S1E02 és E10) 2021 The Pack Podcast Helen (hangja) (S2E16) 2023 Maryland Cathy (3 epizód) 2023 Julia Frances Field (1 epizód) 2024 Knuckles Wendy Whipple (5 epizód)
Fontosabb díjak és jelölések Cím Díj EredményFilmek és tévésorozatok Kincs ez a nő Golden Globe-díj a legjobb új színésznőnek Visszhangok a sötétben Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Tökéletes tanú Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Váratlan utazás Primetime Emmy-díj a legjobb vendégszínésznőnek (drámasorozat) Füst Screen Actors Guild-díj a legjobb női mellékszereplőnek Hatszoros ölelés Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmmusical vagy vígjáték Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek Az égből pottyant család Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (minisorozat vagy tévéfilm) Egy gyermek kálváriája Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek (minisorozat vagy tévéfilm) Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (minisorozat vagy tévéfilm) Az elnök emberei 2000: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2001: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2002: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2002: Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (drámasorozat) 2002: Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (drámasorozat) 2003: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2003: Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (drámasorozat) 2004: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2004: Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (drámasorozat) 2004: Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (drámasorozat) 2005: Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (drámasorozat) 2005: Screen Actors Guild-díj a legjobb szereplőgárdának (drámasorozat) Az igazat Jane-ről Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (minisorozat vagy tévéfilm) The Matthew Shepard Story Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (minisorozat vagy tévéfilm) Jack Daytime Emmy-díj a legjobb előadónak családi tévéfilmben Out of Practice Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (vígjátéksorozat) Színpadi szerepek Joe Egg Tony-díj a legjobb női főszereplőnek színdarabban The House of Blue Leaves Tony-díj a legjobb női mellékszereplőnek színdarabban Hatszoros ölelés Tony-díj a legjobb női főszereplőnek színdarabban Four Baboons Adoring The Sun Tony-díj a legjobb női főszereplőnek színdarabban Az oroszlán télen Tony-díj a legjobb női főszereplőnek színdarabban Pal Joey Tony-díj a legjobb női főszereplőnek musicalben Other Desert Cities Tony-díj a legjobb női főszereplőnek színdarabban
Jegyzetek