Zayzon Csaba (Várpalota, 1980. december 27.) magyar színész.

Életpályája 1980-ban született Várpalotán. Édesanyja munkája miatt a család sokszor költözött. Székesfehérváron járt középiskolába (Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola), amelynek befejezése előtt már megszerezte az OSZK-engedélyt, és énekesként járta a bálokat, rendezvényeket. Repertoárján az operettslágerektől a svábzenéig, a régi magyar slágerektől a cigányzenéig és napjaink legnépszerűbb számaiig rengeteg dal szerepelt.

2003-ban végzett Budapesten, a Theátrum Színiakadémián, majd a Piccolo Színházban játszott. 2007-ben vizsgázott a MASZK Országos Színészegyesület előtt. Akadémista évei alatt több budapesti társulatnál dolgozott. 2001 és 2013 között a Veszprémi Pannon Várszínház tagja volt, majd két év egészségügyi szünet után ismét színpadra állt Veszprémben. Az elmúlt években több társulattal is dolgozott együtt.

2021-ben rendezője volt a Magyar Lovas Színház Komárom Idővágta című előadásának.

A 2021–2022-es tanévben az iváncsai Dr. Fejérpataky László Általános Iskolában pedagógusként ének-zene, dráma és tánc órákat tart.

Színházi szerepei bélyegkép|446x446px|Zayzon Csaba filmstrip

A Színházi Adattárban 2022. április 19-én 51 szerepben található.

Fontosabb szerepei a Pannon Várszínházban A Pál utcai fiúk (2016/2017) – Geréb A Bunkerrajzoló (2016/2017) – Nagy Testvér Egy darabot a szívemből (2015/2016) – Tomi A padlás (2007/2008) - Rádiós A dzsungel könyve (2006/2007) - Sir Kán Csudabogarak (2012/2013) – Anonymus Monte Cristo grófja (2011/2012) - Fernand, később Morcerf gróf Börtönmusical (2011/2012) – Jeff Made in Hungária (2011/2012) – Riki Ének az esőben (2010/2011) - Don Lockwood Aranycsapat (2010/2011) – Angyal Gyuri A kőszívű ember fiai (2010/2011) – Baradlay Ödön Égi vándor (2010/2011) – Látogató János vitéz (2009/2010) – Kukorica Jancsi Fekete Péter (2009/2010) – Lucien Március 15-i játék - Petőfi Sándor Boldog idő (2008/2009) – Árny Moirák (2007/2008) - Brusznyai Árpád Kinizsi Pál (2007/2008) - Kinizsi Pál Oliver! (2007/2008) - Bill Sikes Hotel Menthol (2007/2008) - Zsilett Csalóka Péter (2007/2008) - Csalóka Péter Mágnás Miska (2006/2007) - Baracs István Antigoné (2006/2007) – Haimón (beavató színházi előadás) Tanár úr kérem (2005/2006) - Karinthy Frigyes Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2005/2006) - Manuel Valahol Európában (2004/2005, 2012/2013) – Hosszú

Filmográfia Tündéri est a reformkorból

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek