Gerald Isaac „Jerry” Stiller (Brooklyn, 1927. június 8. – Manhattan, 2020. május 11.) amerikai humorista és színész.
Feleségével közösen évekig a Stiller and Meara humortársulatban szerepelt, később pedig Frank Costanza szerepét alakította az NBC Seinfeld című szituációs komédiájában, illetve Arthur Spooner-ként a CBS humoros sorozatában, a Férjek gyöngyében szerepelt. Stiller és Meara gyermeke Ben Stiller színész, akivel Jerry Stiller együtt játszott a Zoolander, a trendkívüli, a Nehézfiúk, a Mr. Elszánt, a balfék, az Agyő, nagy ő! és a Zoolander 2. filmekben.
Élete Jerry Stiller New York Brooklyn kerületében, a Unity Kórházban született Bella (szül. Citron) és William Stiller legidősebb gyermekeként. Apja buszsofőrként dolgozott. Családja zsidó származású, apai nagyszülei Galíciából vándoroltak az Egyesült Államokba, anyja pedig Lengyelországban született. Mielőtt a Lower East Side-ra költözött volna, a négygyermekes család Williamsburgban és Kelet-New York-ban lakott. Stiller a Seward Park Középiskolában tanult.
A második világháború alatt katonai szolgálatot teljesített, majd a Syracuse Egyetemen tanult, ahol szónoklat és dráma oklevelet szerzett 1950-ben. 1953-ban együtt lépett fel a Phoenix Theater Coriolanus darabjában Gene Saks-szal és Jack Klugmannal. A darab producere, John Houseman Front and Center című memoárjában a „valaha színpadon látott legjobb shakespeare-i bohócok”-nak nevezte a triót.
Stiller 1953-ban találkozott Anne Meara színésznővel, akivel 1954-ben házasságot kötött. Meara Stiller ösztönzésére kezdett komédiával foglalkozni, együtt csatlakoztak a chicagói The Compass Players (később The Second City néven működő) improvizációs társulathoz. A csapatból kiválva kettesben léptek fel New York-i éjszakai szórakozóhelyeken. 1962-ben már „országos jelenség”-ként írt róluk a New York Times.
Pályafutása Stiller and Meara A Stiller and Meara páros az 1960-as és 1970-es években volt a sikerei csúcsán. Televíziós műsorokban (többnyire a The Ed Sullivan Show-ban) léptek fel. A varietéműsorok háttérbe szorulásával karrierjük is hanyatlani kezdett. Rádiós reklámokkal kezdtek foglalkozni, majd saját, ötperces sketch comedy-műsorokat gyártottak 1977–1978 között Take Five with Stiller and Meara címmel.
1979–1982 között az HBO havonta jelentkező félórás műsorát (HBO Sneak Previews) vezették, amelyben az elkövetkező hónap filmjeit és műsorait ismertették. A műsorban humoros jelenetek is szerepeltek. A páros 1986-ban saját sorozatot kapott The Stiller and Meara Show címmel, amelyben Stiller New York alpolgármesterét, felesége pedig egy televíziós reklám színésznőjét alakította.
Seinfeld A Seinfeld szituációs komédia-sorozatban Stiller az egyik főszereplő, George Costanza apját alakította 1993 és 1998 között. Az indulatos Frank Costanza alakítása 1997-ben egy Emmy-jelölést hozott Stiller számára, illetve 1998-ban legjobb vendégszereplőnek járó American Comedy-díjjal jutalmazták.
Férjek gyöngye Miután a Seinfeld sorozat véget ért, Stiller a visszavonulását tervezte, azonban Kevin James felkérte, hogy csatlakozzon a Férjek gyöngye (The King of Queens) társulatához. A vígjáték sorozatban a főhős Doug Heffernan apósát, Arthur Spooner-t alakította 1998 és 2007 között. Elmondása szerint ez a szerep minden másnál jobban próbára tette színészi képességeit.
Egyéb munkák Stiller 2004-ben a Rush kanadai rockegyüttes 30. évfordulós turnéján saját magát alakította a koncertek elején és végén levetített rövid jelenetekben. Ezek a jelenetek láthatóak az együttes R30: 30th Anniversary World Tour című 2005-ös DVD-jén is. A 2007-2008-as Snakes & Arrows Tour során feltűnt a koncertek filmbejátszásaiban. Az 1970-es években Stiller szerepelt Dick Clark $10,000 Pyramid vetélkedőjében, és a műsorból részleteket szerkesztettek a Férjek gyöngye egyik epizódjába. A cselekmény eszerint Stiller karaktere, Arthur részt vesz a vetélkedőn, de veszít. Később zokon veszi, hogy nem kapta meg a kieséskor beígért ajándékát, az egy életre szóló Rice-A-Roni tésztás rizs készletet. Feleségével többször szerepelt a Tattletales vetélkedőben is.
Az 1990-es évek végén a Nike sportszergyártó reklámaiban a Green Bay Packers egykori edzőjét, Vince Lombardit alakította. 2007. február 9-én Stiller és Meara a Hollywood Walk of Fame-en közös csillagot kapott. 2010. október 28-án a pár együtt szerepelt a The Daily Show-ban. A gyermekeknek szóló Crashbox ismeretterjesztő műsor bemondóhangjaként is tevékenykedett. 2010 októberében feleségével a Yahoo! websorozatában (Stiller & Meara) napi aktualitásokról beszélgetett.
Szerzőként bélyegkép|Stiller 2005-ben 2005-ben Stiller volt a szerzője Allen Salkin Festivus: The Holiday for the Rest of Us (Festivus. Az ünnep a többieknek) című kötete előszavának.A Festivus egy kitalált ünnep, azoknak, akik távol szeretnének maradni a decemberi vallási ünnepktől. Kiötlője Dan O'Keefe amerikai író, aki eredetileg a feleségével való megismerkedése februári évfordulójára találta ki. A karácsony alternatívájaként viszont fia, a forgatókönyvíró Daniel O'Keefe terjesztette el, aki az ünnepet beleírta a Seinfeld sorozat egyik epizódjába. Stiller memoárja 2000-ben jelent meg Married to Laughter: A Love Story Featuring Anne Meara (Házasságban a nevetéssel. Egy szerelmi történet Anne Meara közreműködésével) címmel.
Magánélete Stiller 1954-ben vette feleségül Anne Meara színésznőt, akivel egy ügynök irodájában találkoztak. Meara dühös volt az ügynökkel való találkozás után, Stiller pedig meghívta egy kávéra, és attól fogva együtt voltak. Meara 2015. május 23-án hunyt el. Gyermekeik Amy Stiller (sz. 1961) színésznő és Ben Stiller (sz. 1965) színész-humorista, kinek révén két unokájuk is van.
Halála Jerry Stiller 2020. május 11-én hunyt el. Halálát fia, Ben jelentette be a Twitteren.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1970 Szerelmesek és más idegenek Lovers and Other Strangers Jim(stáblistán nem szerepel) 1974 Hajsza a föld alatt The Taking of Pelham One Two Three Rico Patrone hadnagy Csikos Gábor Szersén Gyula Bolla Róbert Airport ’75 Airport 1975 Sam Makay Sándor 1976 Ritz fürdőház The Ritz Carmine Vespucci Dózsa László 1977 Apácák a pácban Nasty Habits P.R. atya Koncz István 1980 Those Lips, Those Eyes Mr. Shoemaker 1986 Ragadd meg a napot Seize the Day Dr. Tamkin Makay Sándor 1987 Mr. Elszánt, a balfék Hot Pursuit Victor Honeywell Izsóf Vilmos Bízzál bennem Nadine Raymond Escobar Izsóf Vilmos 1988 Hajlakk Hairspray Wilbur Turnblad Beregi Péter 1989 That’s Adequate Sid Lane 1990 Little Vegas Sam 1992 Freefall (rövidfilm) Emily apja Út a pokolba Highway to Hell rendőr Holl Nándor 1993 Galaktikus uborka The Pickle Phil Hirsch Cs. Németh Lajos 1995 Nehézfiúk Heavyweights Harvey Bushkin Cs. Németh Lajos 1996 Camp Stories Schlomo 1997 Halálos mulatság Stag Ted Kajtár Róbert Die Story von Monty Spinnerratz Plumpingham professzor The Deli Petey Cheesecake 1998 Hal a fürdőkádban A Fish in the Bathtub Sam Kaplan Secret of the Andes Dr. Golfisch 1999 A bamba banda The Suburbans Speedo Silverburg 2000 The Independent Monty Fineman Chump Change Az ezredes Édes hatos My 5 Wives Don Giovani Pálfai Péter 2001 Zoolander, a trendkívüli Zoolander Maury Ballstein Sinkovits-Vitay András Randivonat On the Line Nathan Izsóf Vilmos 2002 Pereld a nőt! Serving Sara Milton rendőr Izsóf Vilmos 2004 A híres Ron Burgundy legendája Anchorman: The Legend of Ron Burgundy férfi a kocsmában(stáblistán nem szerepel) Stréber Teacher's Pet Pretty Boy (hangja) Az oroszlánkirály 3. – Hakuna Matata The Lion King 1½ Max bácsi (hangja) Forgács Gábor 2005 R30: 30th Anniversary World Tour önmaga 2007 Hajlakk Hairspray Mr. Pinky Botár Endre Agyő, nagy ő! The Heartbreak Kid Doc Cantrow Rudas István 2008 Snakes & Arrows Live Heidi 2011 Swinging with the Finkels Mr. Winters 2012 Foodfight! X tábornok (hangja) Buli, rehab, szerelem Excuse Me for Living Morty 2014 Simpler Times (rövidfilm) Harry Repcsik: A mentőalakulat Planes: Fire & Rescue Harvey (hangja) Pálfai Péter 2016 Zoolander 2. Zoolander 2 Maury Ballstein Harsányi Gábor
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1956–1957 Studio One in Hollywood Joe Capriotti őrmester / Hugh 2 epizód 1957 The Big Story Tyler 1 epizód 1959 Armstrong Circle Theatre Elwood Johnson 1 epizód 1962 The Defenders Wysenski őrmester 1 epizód General Electric Theater Harold 1 epizód 1964 Brenner Chris Zelco 1 epizód 1969 That's Life önmaga 1 epizód 1971–1972 The Courtship of Eddie's Father Mr. Landon / Paul Sterling 2 epizód 1971–1973 Love, American Style Leonard Ferguson / Harry 2 epizód 1972 The Carol Burnett Show önmaga 1 epizód 1972–1973 The Paul Lynde Show Barney Dickerson 4 epizód 1975–1976 Joe and Sons Gus Duzik 14 epizód 1976 Phyllis Burt Hillman 1 epizód Rhoda Lloyd Zimmer 1 epizód 1979 Time Express Edward Chernoff 1 epizód 1979–1983 Szerelemhajó The Love Boat Bud Hanrahan / Tony Vitelli /Harlan Weatherly 3 epizód 1980–1982 Archie Bunker's Place Carmine 2 epizód 1981 Madame X Madame X Burt Orland tévéfilm Hart to Hart Myron Finkle 1 epizód Private Benjamin Muldoon őrmester 1 epizód 1982 Simon & Simon Harold Traxler 1 epizód Alice Gordy 1 epizód 1983 Reading Rainbow Dinosaur Comic 1 epizód Amanda’s Sal 1 epizód Szenvedélyes bolondság The Other Woman Mel Binns tévéfilm 1984 Trapper John, M.D. Artie Merrow 1 epizód 1985 The Equalizer Brahms 1 epizód Tales from the Darkside Luther Mandrake 1 epizód 1986 Screen Two Marty de Reske 1 epizód 1987 Saturday Night Live Saturday Night Live Stu 1 epizód 1988–1989 Tattingers Sid Wilbur 14 epizód 1989 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Birnbaum hadnagy 1 epizód 1990 Monsters Victor 1 epizód Sweet 15 Waterman tévéfilm 1991 American Playhouse Sam / Seymour Shapir 2 epizód Szenvedélyes viszonyok Women & Men 2 Irving 1992–1996 Esküdt ellenségek Law & Order Michael Tobis / Sam Pokras 2 epizód 1993 L.A. Law Nat Pincus 1 epizód 1993–1998 Seinfeld Seinfeld Frank Costanza 26 epizód 1994 Az éjszaka árnyai In the Heat of the Night Feldman rabbi 1 epizód 1995 Gyilkos utcák Homicide: Life on the Street McGonnigal 1 epizód 1996 Deadly Games Phil Cullen 1 epizód 1997 Subway Stories idős férfi tévéfilm 1998 Angyali érintés Touched by an Angel Maury Salt 1 epizód The Larry Sanders Show önmaga 1 epizód Herkules Hercules Sas (hangja) 1 epizód 1998–2007 Férjek gyöngye The King of Queens Arthur Spooner 195 epizód 1999 Robbie, a rénszarvas Hooves of Fire Old Jingle / Trash Bag (hangja) BBC rövidfilm 2000–2002 Tanárok kedvence Teacher’s Pet Pretty Boy (hangja) 37 epizód 2002 Robbie, a rénszarvas 2. – Az elveszett törzs legendája Legend of the Lost Tribe Old Jingle (hangja) rövidfilm 2003 Odd Job Jack Jim McDonald 1 epizód Szex és New York Sex and the City Mr. Brady 1 epizód 2009 Csudalények – Minimentők Wonder Pets! idős fehér egér (hangja) 2 epizód Mercy angyalai Mercy Joe Thalberg 1 epizód 2010 Jéghideg álmok Ice Dreams Skipper tévéfilm 2010–2011 Pecatanya Fish Hooks Stickler igazgató (hangja) 21 epizód 2011 A férjem védelmében The Good Wife Felix Afterman bíró 1 epizód 2014 How Murray Saved Christmas Murray Weiner (hangja) rövidfilm 2016 Zoolander: Super Model Maury Ballstein (hangja) tévéfilm
Jegyzetek
Források Jerry Stiller and Anne Meara Brought Us So Much More than Laughs (Jerry Stiller és Anne Meara sokkal többet tettek, mint a megnevettetésünk), Country Living Interjú Jerry Stillerrel a Television Academy Foundation honlapján
További információk
Jerry Stiller az Internet Broadway Database-en
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Zsidó amerikaiak