Anna Brigadere (Tērvete, 1861. október 1. – Tērvete, 1933.június 25.) lett író, drámaíró, költő.
Élete
Gyerekkorát Tērveten töltötte. Csak néhány évig járt ott iskolába. Apja 1874-es halála után az édesanyjával Jelgavába költözött. Már 13 éves korában munkát vállalt, a húgát segítette egy szabóüzletben. Aztán a család Ventspilsbe költözött, 1880 körül pedig Rigába, ahol testvérével együtt dolgozott. 1882 őszétől Moszkvában élt, ahol egy német iparos családnál tanár volt.
Első történetét 1896-ban tették közzé. 1897-től kizárólag az irodalmi munkával foglalkozott, és megjelent első könyve (Vecā Karlīne). Hat évvel később az első és legnépszerűbb műve a Sprīdītis. Ezt a mesejátékát több nyelvre lefordították, operát, filmet1982-ben rajzfilm és 1985-ben a rigai filmstúdióban film készült a meséből. készítettek belőle.Bűbájos mesefilm lett 2020. február 22.
1906-tól 1907-ig lett nyelvtanárként dolgozott egy népprogramban, 1908 és 1909 között a Latvija vezetője volt. Az első világháború kitörése arra kényszerítette, hogy 1915-ben Moszkvába meneküljön, itt írta meg A hatalom fia című versét. 1917-ben visszatért Rigába, és egész további életét ott töltötte. 1926 és 1933 között önéletrajzi trilógiát írt: Dievs, daba, darbs (1926), Skarbos vējos (1930) és Akmenu sprostā (1933). Ezt a trilógiát az író művészi kreativitásának legmagasabb csúcsának tekintik.
Művei bélyegkép|260px|jobbra|Sprīdītis fuvolán játszik, hogy Lutausis táncoljon Slimnīcā (1893) A kórházban Vecā Karlīne (1897) Sprīdītis (1903)Egy fiatal lett parasztfiú története, aki felfedezi a világot, és fantasztikus kalandokat él át a közeli erdőben. Spēka dēls (1917) A hatalom fia Triloģija – Grāmata jauniem un veciemLiesma, Riga, 1973, illusztrálta: Džemma SkulmeTrilógia – Egy könyv fiataloknak és öregeknekA kötet adatlapja Moly.hu Dievs, daba, darbs (1926) Isten, a természet, a munka Skarbos vējos (1930) Heves szélben Akmenu sprostā (1933) Egy kőketrecben
Díjai Három Csillag érdemrend (1926)
Emlékezete A halála után egykori otthonában nyitották meg az emlékmúzeumát. Az 1930-as években és 1986-ban (újra) létrehozták az Anna Brigadere-díjat.
Jegyzetek
Fordítás
Források Literatūras bibliotēka. Brigadere Anna Anna Brigadere - Latvian Literature Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk Anna Brigadere Prezi.com Mūs' brālītis - Jānis Lūsēns/Anna Brigadere YouTube (2:43)
Kategória:Lett költők, írók Kategória:Lett nők Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek