A 2020. évi koronavírus-járvány időszaka alatt a magyar kormány eddig kétszer kapott olyan különleges felhatalmazást a parlamenttől, mellyel hosszú ideig tartó rendeleti kormányzást valósíthatott meg. Ezt a két különleges jogszabályt nevezik „felhatalmazási törvénynek”.
Fontos megjegyezni, hogy a magyar alkotmány bizonyos rendkívüli esetekben a kormány számára biztosítja a rendeleti kormányzás lehetőségét (pl. veszélyhelyzet idején), ez azonban időben erősen korlátozott: a rendeletek 15 napon túl kizárólag akkor hatályosak, ha az Országgyűlés a 15 nap letelte előtt a rendeletek hatályának meghosszabbítására a kormányt felhatalmazza.Alaptörvény, 53. cikk, (3) bekezdés A felhatalmazási törvények ezen alkotmányos korlátot iktatják ki (az első felhatalmazási törvény esetében), illetve tágítják hatszoros hosszúságúra (a második felhatalmazási törvény esetében).
Az első felhatalmazási törvény
Hivatalos neve A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény. 2020. március 30-án fogadta el a magyar Országgyűlés a COVID–19-koronavírus-járvány magyarországi terjedésével kapcsolatban.
A törvény a kormány által 2020. március 11-én rendeletileg kihirdetett veszélyhelyzet alkotmányos időbeli korlátait puhítja föl, amennyiben felhatalmazza a kormányt, hogy a vonatkozó kormányrendeletek hatályát, az Országgyűlés további hozzájárulása nélkül a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa. Mivel a veszélyhelyzet megszűnéséről a kormány dönt, ez lényegében időben korlátlan rendeleti kormányzásra hatalmazta föl a kormányt.
Bevezetése után 79 nappal, 2020. június 18-án a törvény hatályát veszítette, mivel azt a veszélyhelyzet elmúltával az Országgyűlés visszavonta.
A törvény alapvető rendelkezései A Kormány a veszélyhelyzetben – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken és szabályokon túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.2020. évi XII. törvény 2. § (1) bek.
A Kormány az (1) bekezdés szerinti jogkörét – a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan – a Rendelet szerinti humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja.
A törvény járványügyi védekezés akadályozása címmel egy új bűncselekménnyel egészítette ki a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt, ezzel egyidejűleg módosította a Rémhírterjesztés bűncselekménye szabályait is.
A törvény értelmében az Alkotmánybíróság a veszélyhelyzet alatt is folyamatosan működik, akár „online” is, azaz elektronikus kommunikációs eszközök használatával.2020. évi XII. törvény (1) - (3) bek.
A kormányzat részéről Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés a törvény kihirdetése után bármikor szabadon dönthet, hogy egyetért-e a kormány aktuális helyzetértékelésével, és akár úgy is határozhat, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításához adott hozzájárulást visszavonja.
Története A törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be 2020. március 20-án, T/9790. szám alatt.A törvényjavaslat – Parlament.hu
Közvetlen fogadtatása A nemzetközi intézmények arra figyelmeztettek, hogy ez a magyar vezetőnek példátlan mozgásteret adott a kritikusok elleni erőszakos fellépésre és a demokratikus fékek és egyensúlyok felszámolására. Az Európai Parlament képviselői félelmüknek adtak hangot, mert egyedülállóként a kormány határozatlan időre kapta meg a felhatalmazási törvénnyel járó hatalmat.
A törvény elfogadását követően közös nyilatkozatot tett közzé Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország kormánya.Közös nyilatkozatot tett közzé 13 nyugat-európai ország a magyarországi felhatalmazási törvény elfogadása után – 24.hu, 2020. április 1. A nyilatkozat nem említi Magyarországot. A nyilatkozatban sürgették, hogy az Európai Unió vizsgálja ki, mennyiben felelnek meg a COVID-19 járvány kapcsán meghozott tagállami jogszabályok az európai közösségi jognak. 2020. április 2-án Magyarország is csatlakozott a közös nyilatkozathoz.A magyar kormány is aláírta a felhatalmazási törvényt elítélő nyilatkozatot – Hvg.hu, 2020. április 2.
A törvényt (és az azt megelőző veszélyhelyzetet kihirdető rendeletet is) alkotmányjogászok alkotmány-ellenesnek tartják.
A törvény hatálya alatt hozott főbb rendeletek
Az alatt az idő alatt, amíg a felhatalmazási törvény hatályos volt, a parlament változatlan formában működött tovább, és számos törvényt módosított, illetve újakat alkotott. Az alábbiakban néhány kormányrendeletet emelünk ki, melyek meghozatalát a felhatalmazási törvény által bevezetett rendeleti kormányzás tette lehetővé. 2020. április 6. Díjmentes parkolás az ország nagy részén. 2020. április 10. Az korábban elrendelt kijárási korlátozások határozatlan időre szóló meghosszabbítása 2020. április 16. Csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatása 2020. április 21. Munkaidőkeret megemelése: a munkáltató legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet is elrendelhet. 2020. március 30. Rémhírterjesztés elleni törvény. Ezen törvény szintén nagy visszhangot kapott a nemzetközi sajtóban, 2020. június 13. Egyszeri bruttó 500.000 Ft támogatás az egészségügyben dolgozók jelentős részének. 2020. június 19. A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-éig érvényesek 2022. február 11. A pedagógusok sztrájkjogának korlátozása
Visszavonása 2020. június 16-án megszavazta a parlament a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvénytervezetet. Az előbbivel az Országgyűlés arra szólítja fel a kormányt, hogy a kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg. A másik törvénytervezet szerint a veszélyhelyzet visszavonásával hatályát veszti a rendkívüli jogrendet hozó koronavírus-törvény is.
2020. június 17-én délután Áder János köztársasági elnök aláírta a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvényt, és el is rendelte ezek kihirdetését.
A második felhatalmazási törvény Hivatalos neve 2020. évi CIX. törvény a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről. 2020. november 10-én fogadta el az Országgyűlés. Az első felhatalmazási törvénnyel szemben, mely korlátlan időre biztosított a kormány számára különleges jogokat és végül 99 napig volt érvényben, a második felhatalmazás 90 napra biztosítja a különleges jogokat (lásd: 5.§).
Tartalma
Első paragrafusa szerint "[e]z a törvény [...] a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet[tel] összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg". A kormány tehát a második felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt egy héttel már veszélyhelyzetet hirdetett. Mivel veszélyhelyzetben a kormány rendeleti kormányzásra válik jogosulttá, de rendeletei csak 15 napig érvényesek, a második felhatalmazási törvény lényege ebből a szempontból, hogy a 15 napos határidőt 90 naposra módosítja.
Másik lényeges eleme a választások, illetve népszavazások előkészítésére és lebonyolítására vonatkozó legalapvetőbb demokratikus szabályok módosítása. Választások, illetve népszavazások előkészítését és megtartását lényegében betiltja.
Hatása A népszavazásokra vonatkozó új szabályok a Karácsony Gergely által három héttel korábban indított országos népszavazási mozgalmat csírájában fojtották el.
A törvény hatálya alatt hozott főbb rendeletek
Jegyzetek
További információk A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alkotmányossági problémái – Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet, 2020. április 10. Nem azért alkotmányellenes a felhatalmazási törvény, amiért mondják. De tényleg az – Válaszonline.hu, 2020. április 17. Hungary ‘No Longer a Democracy’ After Coronavirus Law – Balkansight.com, 2020. március 31. Vera Jourová: a magyar koronavírus-szabályok nem ellentétesek az uniós joggal – Infostart.hu, 2020. április 19.
Kategória:Magyar jogszabályok Kategória:Covid19-koronavírus-járvány