Gárdonyi László (Perbete, 1908. december 13. – Győr, 1971. december 16.) magyar színész, érdemes művész.
Életpályája A Felvidéken, Perbetén született 1908. december 13-án. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett. Mestere egy ceglédi műkedvelő előadáson figyelt fel a tehetséges ifjúra, aki ekkor még Gajdusek László néven szerepelt. Színészi pályáját Hódmezővásárhelyen kezdte, a Tabáni orgonák című operettben lépett fel először. Bejárta az egész országot, 1937-ben már Pozsonyban,Színi előadás (ceglédi műkedvelők közreműködésével), „Gárdonyi (Gajdusek) László a pozsonyi Nemzeti Színház tagja…” Ceglédi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 1-52. szám)1937-09-12 / 37. szám Debrecenben, Szegeden, Kassán és Miskolcon volt szerződésben. A színházak államosításakor, 1949-től haláláig a győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1962-ben addigi munkásságát érdemes művész díjjal ismerték el. Pályája elején főleg operettekben, zenés darabokban játszott, később minden műfajban szerepelt. Leginkább a súlyosabb jellemfigurák feleltek meg alkatának.
Sírja a győri Nádorvárosi temetőben található (XXVI-A-33.).Tóth Vilmos: Credo vitam aeternam. Győr temetkezőhelyeinek adattára. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2021. (Források, feldolgozások 29.), 163. o.
Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv A mi földünk (1959)
Jegyzetek
Források Színházi Kislexikon - Gondolat könyvkiadó, Budapest 1969.
Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Győriek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok