Vernon Gábor (születési nevén: Vajk Gábor László, külföldön: Gabor Vernon, teljes nevén Leslie Gabor Vernon; Budapest??, 1925. – 1985. április 23., London) magyar származású brit színművész, sporttudósító.

Pályafutása Magyarországon született Vajk Gábor László néven. Több világsikert aratott filmben is játszott, de általában kisebb mellék- illetve epizódszerepeket. Néhány alkalommal – főleg pályája elején – magyar karaktereket alakított: magyar határőrt, ezredest, bevándorlót, majd a Robert Oppenheimer életét feldolgozó tévéfilmsorozatban Szilárd Leó magyar atomfizikust. Az Élni és halni hagyni című James Bond-film bevezető képsoraiban magyar ENSZ-diplomataként magyar nyelven mond beszédet az ENSZ egyik bizottságában.

Ezen kívül egy másik James Bond filmben, az 1983-ban bemutatott Polipkában (Octopussy) is játszott: a leningrádi Ermitázs Borcsoj nevű kurátorát, aki összetör egy Fabergé tojást, miután rájött, hogy hamisítvány.

Az 1970-es és 1980-as években számos további brit filmben és televíziós sorozatban szerepelt. Leginkább magasabb társadalmi helyzetű személyeket, nemeseket, előkelőségeket formált meg. Játszott diplomatát, nagykövetek, tudóst, orvost és udvaroncot. Néhány esetben nem tüntették fel a filmben a címfeliratokban a szereplők között.

1978-ban Kabir Bedi mellett a Bagdadi tolvaj című kalandos mesefilmben egy udvaroncot alakított. A Holokauszt – A Weiss család történeteNem a magyar nagyiparos-nagytőkés családról szól. című amerikai sorozatban pedig Samuel rabbit személyesítette meg. 1980-ban tolmácsot alakított a The Falls című filmben Peter Greenaway rendezésében. Utolsó alakítása az 1986-ban megjelent Lady Jane című történelmi filmdrámában egy ékszerész volt.

Angliai tartózkodása alatt rendszeresen írt cikkeket a Népsportnak, de a brit sajtó is számontartotta magyar származását, és többször megszólaltatták mint a magyar labdarúgás szakértőjét – ez még a magyar labdarúgó-válogatott fénykorában, az Aranycsapat idejében volt.

Filmjei

1971 – Jason King (Jason King, 26 részes brit televíziós kalandfilmsorozat) To Russia with... Panache (7. rész, rendezte: Paul Dickson) ... Skirnof 1973 – Élni és halni hagyni (Live and Let Die, brit kalandfilm, rendezte: Guy Hamilton) ... magyar ENSZ-diplomata 1973 – Jack the Ripper (~Hasfelmetsző Jack, hat részes brit bűnügyi televíziós filmsorozat) Double Event (2. rész, rendezte: Gilchrist Calder) ... Louis Diemschütz 1973 – The Protectors (~A pártfogók, angol televíziós bűnügyi kalandfilmsorozat, 1972–1974) Border Line (~Határ című epizód, rendezte: Charles Crichton) ... Egyik magyar határőr 1974 – Colditz (~Colditz, amerikai tévéfilm sorozat, 1972–1974) Senior American Officer (~Amerikai főtiszt, rendezte: Philip Dudley) ... magyar ezredes 1974 – Dial M for Murder (13 részes brit bűnügyi televíziós filmsorozat) The Man in the Middle (6. rész, rendezte: Gilchrist Calder) ... Kísérő 1974 – The Capone Investment (hat részes brit televíziós filmsorozat) One Killer Makes Two (5. rész, rendezte: Alan Gibson) ... Szálloda tulajdonos 1974 – The Top Secret Life of Edgar Briggs (~Edgar Briggs szigorúan titkos élete, 13 részes brit televíziós vígjáték sorozat) The President (1. évad 11. rész) ... Mazirah 1975 – Jackanory Playhouse (65 részes brit televíziós filmsorozat, 1972–1985) The Carpet Weaver of Samarkand (4. évad 3. rész, rendezte: Marilyn Fox) ... Taskenti nemes 1975 – You're on Your Own (~A magad ura vagy, angol televíziós filmsorozat, 1975–1976) Value for Money (1975) című epizód ... Kiss 1973–1975 Papák haptákban (Az ükhadsereg)Az ükhadsereg IMDb szerint alternatív cím. (Dad's Army, 80 részes brit televíziós háborús vígjáték sorozat, rendezte: David Croft) The Honourable Man (6. évad 5. rész) ... orosz The Face on the Poster (8. évad 6. rész) ... lengyel tiszt 1976 – Second City Firsts (54 részes brit televíziós sorozat) Trotsky Is Dead című epizód (6. évad 1. rész), rendezte: Tony Bicât) ... Vladimir 1976 – Hadleigh (52 részes brit televíziós sorozat) The Charm Factor című epizód (4. évad 6. rész), rendezte: Tony Wharmby) ... Nisark 1977 – Wings (26 részes brit háborús televíziós sorozat) The Hunters című epizód (1. évad 9. rész), rendezte: Desmond Davis) ... Mr. Woods 1977 – The Tomorrow People (68 részes brit televíziós sci-fi sorozat, rendezte: Vic Hughes) ... Magasrangú KGB tiszt The Dirtiest Business: A Spy Is Born (5. évad 1. rész) The Dirtiest Business: A Spy Dies... (5. évad 2. rész) 1977 The Assignment (Uppdraget, svéd thriller, rendezte: Mats Arehn Per Wahlöö regényéből) ... Gami tábornok 1977 – The New Avengers (26 részes francia-brit-kanadai misztikus thriller tévéfilmsorozat) Dead Men Are Dangerous című epizód (2. évad 1. rész, rendezte: Sidney Hayers) ... Orosz doktor 1977 Spiderweb (brit bűnügyi rövidfilm, rendezte: Paul Miller) ... Red Scharlach 1978 – A Traveller in Time (öt részes brit fantasztikus televíziós filmsorozat) 4., The Tunnel című rész, rendezte: Dorothea Brooking) ... Monsieur Oudry 1978 – Holocaust (A Weiss család története)A történet nem a magyar nagytőkés családról szól. (Holocaust, négy részes amerikai televíziós filmsorozat, rendezte: Marvin J. Chomsky, 3. és 4. rész) ... Samuel rabbi (3. rész: 1942-1944, 4. rész: 1944-1945) 1978 – A bagdadi tolvaj (The Thief of Baghdad, brit-francia televíziós kaland film) ... Udvaronc 1978 – Mind Your Language (~Ügyelj a nyelvre, angol televíziós vígjáték sorozat, 1977–1986, rendezte: Stuart Allen) ... Zoltan Szabo (A második évad nyolc epizódjában: 1. All Present If Not Correct, 2. Queen for a Day, 3. Brief Re-Encounter, 4. Many Happy Returns, 5. Don't Forget the Driver, 6. A Hard Day's Night, 7. Take Your Partners, 8. After Three) 1978 – BBC2 Play of the Week (38 részes brit bűnügyi televíziós filmsorozat) Renoir, My Father (2. évad 11. rész, rendezte: Alan Cooke) ... Doktor 1979 – Hazell (22 részes brit bűnügyi televíziós filmsorozat) Hazell Gets the Part című epizód (2. évad 10. rész, rendezte: Mike Vardy) ... Nathan Stern 1979 – Drakula (Dracula, brit romantikus horrorfilm, rendezte: John Badham) ... A Demeter kapitánya 1979 – A régensherceg (Prince Regent, nyolc részes brit történelmi televíziós filmsorozat) 8., Defeat and Victory című rész) ... Orosz nagykövet 1978-1979 – The Professionals (57 részes brit bűnügyi televíziós filmsorozat) Blind Run (2. évad (1978) 9. rész, rendezte: Tom Clegg) ... Nagykövet Dead Reckoning (3. évad (1979) 4. rész, rendezte: Dennis C. Lewiston) ... Vasunyin 1974-1979 – BBC2 Playhouse (106 részes brit televíziós filmsorozat) The Cafeteria (1. évad (1974) 3. rész, rendezte: Silvio Narizzano) ... Rabbi An Affinity with Dr. Still (6. évad (1979) 4. rész, rendezte: Derek Lister) ... Spengler 1979 – Quest of Eagles (7 részes brit televíziós filmsorozat, rendezte: Bob Hird) ... Jozef Golabek (2. Secret Service, 3. Treasure, 4. Enigma, 5. Memories, 6. Chase című epizódokban.) 1980 – Journeys from Berlin/1971 (amerikai-brit-nyugatnémet filmdráma, rendezte: Yvonne Rainer) 1980 – The Dybbuk (brit televíziós film, rendezte: Jane Howell) ... Nachmon 1980 – Oppenheimer (Oppenheimer, hét részes brit-amerikai televíziós filmsorozat, 1980, rendezte: Barry Davis, a 2. epizódban) ... Szilárd Leó 1980 – Balesetek krónikája (The Falls, brit sci-fi vígjáték, rendezte: Peter Greenaway) 1982 – Airline (kilenc részes brit háborús televíziós filmsorozat) 4. Touch and Go (rendezte: John Reardon) ... Öregember 1982 – Whoops Apocalypse (hat részes brit sci-fi vígjáték televíziós filmsorozat) 3. How to Get Rid of It című epizód, rendezte: John Reardon ... PB tagPB - Politikai Bizottság 6. Set the Controls for the Heart of the Sun című epizód, rendezte: John Reardon ... Kerekesszékes PB tag 1982 – The Brack Report (tíz részes brit televíziós filmsorozat, 3. rész, rendezte: Alan Cooke) ... Herr Stoller 1983 – Polipka (Octopussy, brit kalandfilm, rendezte: John Glen) ... Borcsoj 1984 – The Brief (angol bűnügyi televíziós filmsorozat, Can Kill, No One to Kill című epizód) ... Herr Vogel 1986 – Lady Jane (Lady Jane, angol történelmi filmdráma, rendezte: Trevor Nunn) ... Ékszerész

Források

Gabor Vernon, aveleyman.com

Jegyzetek

További információ

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Brit színészek