Feleki Béla, született FüchslAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 17967/1878. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1878. év 1. oldal 27. sor (Lovasberény, 1862. október 3. – Budapest, Józsefváros, 1923. március 1.) magyar ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag, a Pesti Izraelita Hitközség alelnöke. Testvérei Feleky Hugó urológus, Feleky Sándor orvos, költő és unokaöccse Feleky Géza író, újságíró voltak.

Élete Apja Feleki (Füchsl) Miksa lovasberényi körorvos, édesanyja Báron Anna volt. Középiskolai tanulmányai befejezése után a Budapesti Tudományegyetem jogi karán tanult. Az 1890-es években tevékenyen részt vett az egyházpolitikai mozgalomban és a recepciós törvényjavaslat előkészítő munkálataiban. 1890-ben tagja lett a főváros törvényhatósági bizottságának. Főleg a pénzügyi és a szociálpolitikai kérdések felé fordult a figyelme. 1919-ben a Pesti Izraelita Hitközség oktatásügyének a vezetője, majd a hitközség alelnöke lett. A gyermekvédelem terén kiváló kezdeményezése volt az Országos Izraelita Patronage Egyesület megalapítása. Nevéhez fűződik a hitközség fiú- és leánygimnáziumának létrehozása, mely az első magyarországi zsidó középiskola volt.

Jogi cikkeket írt az Ügyvédek Lapjába és az Igazságügyi Közlönybe, illetve felekezeti lapokba.

Magánélete Házastársa Deutsch Adél (1871–1925), lánya Feleki Alice (1894–?) volt.

Jegyzetek

Források

Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás. Budapest, 1938-1939. Feleki Béla meghalt (1923. március 2.) Világ, 14. évfolyam, 49. szám

Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1923-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek