Ferenczi Frigyes, született Rosenberg Rafael (Pest, 1867. szeptember 11. – Budapest, 1935. július 21.) magyar színész, színházi rendező, színműíró. Nagybátyja Goldmark Károly volt.Ferenczi Frigyes érdekes visszaemlékezései nagybátyjáról. Goldmark Károlyról (1930. május 22.) Esti Kurír, 8. évfolyam, 115. szám
Élete Rosenberg Henrik kereskedő és Goldmark Rozália fia. Tanulmányait Pápán, Budapesten és a bécsi Burgtheater iskolájában végezte. 1892-ben Rakodczay Pál zombor-bajai színházához szerződött és ezt követően több vidéki városban működött, úgy mint Zombor, Baja, Szabadka, Debrecen és Szeged. Ez utóbbi két helyen voltak rendezői pályájának első állomásai. 1908 májusában elnyerte a Wagner-ösztöndíjat, majd négy évvel később az Országos Színészegyesület utazási ösztöndíját is megkapta. A fővárosban a Városi Színház rendezője volt. 1917-19-ben az Operaház rendezője, majd három évig a Fővárosi Operettszínház főrendezője lett. 1922-től haláláig ismét az Operaház tagja volt helyettes és főrendezőként. Opera-, operett-, balettlibrettókat írt és fordított. Szakmai tudása, személyisége a pályatársak között rendkívül népszerűvé tette.
Magánélete Felesége Hevér Júlia (Szeged, 1872–?) színésznő volt, akit 1893-ban vett nőül. 1893. december 3-án Szabadkán megkeresztelkedett, ekkortól teljes neve Ferenczi Ferenc Frigyes Rafael lett.
Művei
A debreceni színtársulat albuma (Debrecen, 1908) Színház és rendezés (Budapest, 1910) Színművészet (Tanulmányok, Szeged, 1914)
Színművei
Krach Móni, az óbudai fenegyerek (bohózat 3 felvonásban. Zenéjét szerezte: Delin Henrik. Bemutató: 1898. augusztus, Kisfaludy Színház) Árgyirus királyfi (táncosjáték 3 felvonásban. Társszerző: Gajári István. Bemutató: 1924. március 29., Magyar Királyi Operaház) Kaiser Pepi utazása a világ körül egy éjszaka (revü. Bemutató: 1928. június 23. Kisfaludy Színház) Őfensége mulat (balett, zenéjét szerezte: Gajári István) A csipke (balett, zenéjét írta: Rieger Alfréd)
Főbb rendezései
Árgyirus királyfi (Brada R., 1924) Diótörő (Brada R., 1927) Manon Lescaut (Puccini)
Jegyzetek
Források
Németh: Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Budapest, Győző Andor, 1930.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek