Nart () falu Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. Közigazgatásilag Valpóhoz tartozik.
Fekvése Eszéktől légvonalban 18, közúton 25 km-re északnyugatra, községközpontjától 5 km-re keletre, a Szlavóniai-síkság szélén, a Dráva jobb partján fekszik. Valpóval egy 5,4 km-es aszfaltozott út köti össze.
Története A települést 1470-ben „Narth” néven említik először Valpó várának tartozékaként.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Bp. 1894. Birtokosai a Marótiak, a Gerébek és a Perényiek voltak. Nevét általában a horvát „na rtu” (a fokon) kifejezésből származtatják, mivel a falu a Dráva hordalékkúpján települt. A török Valpó várának elestével 1543-ban szállta meg. A török uralom idején katolikus keresztény lakossága volt, akik szegényes házakban laktak. Főként halászatból éltek. Utolsó török birtokosa az eszéki Ibrahim aga volt. 1687-ben a felszabadító harcok során elnéptelenedett, a keresztény seregek ugyanis itt keltek át a Dráván Valpó felszabadítására. Később a lakosság visszatért. 1702-ben 15 ház állt a településen.
A török kiűzése után a valpói uradalom részeként kamarai birtok volt, majd 1721. december 31-én III. Károly az uradalommal együtt Hilleprand von Prandau Péter bárónak adományozta. A Prandau család 1885-ig volt a birtokosa. Fekvéséből adódóan gyakran volt árvizeknek kitéve, amelyeket általában a hó tavaszi hirtelen olvadása okozott.
Az első katonai felmérés térképén „Narad” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Nard” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum...452. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Nard” néven 89 házzal, 552 katolikus vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 67. o.
1857-ben 523, 1910-ben 690 lakosa volt. Verőce vármegye Eszéki járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 84%-a horvát, 2%-a német anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 89%-a horvát, 3%-a roma nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 516 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 523 524 517 573 630 690 671 750 665 749 718 654 623 608 545 516
Nevezetességei Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt római katolikus temploma a valpói Szeplőtelen fogantatás plébánia filiája. A templomot 1815-ben építették a falu kegyura, Prandau Gusztáv báró anyagi támogatásával. Az előtte itt állt templom fából épült és sárral volt tapasztva. 1754-ben szentelték fel a maival azonos titulusra. A templomot három szobor díszíti. A főoltár Szent Katalin szobra Marin Mikić szobrászművész alkotása, 1950-ben gipszből készült. A másik két szobor Jézus szívét és a Lourdes-i Szűzanyát ábrázolja. A templomot díszítő festmények Szent Valentin, Szent Leopold Mandić, Szent Nikola Tavelić és Páduai Szent Antal képei.
Oktatás A faluban a valpói Matija Petar Katančić általános iskola négyosztályos területi iskolája működik. A falu első iskoláját 1914-ben nyitották meg. Nem ismert, hogy az iskola épületét mikor építették. Előbb egyosztályos, majd később kétosztályos iskolaként működött.
Sport Az NK Drava Nard labdarúgóklubot 1952-ben alapították. A csapat a megyei 2. ligában szerepel.
Egyesületek DVD Nard önkéntes tűzoltó egyesület. UŠR „Šaran” Nard sporthorgász egyesület. LD „Prepelica” Šag-Nard vadásztársaság.
Jegyzetek
Források Valpó város hivatalos oldala Valpó turisztikai irodájának honlapja A valpói plébánia honlapja Dragan Milošević: Župa Valpovo i povijest crkve u Belišću od 1886 do 1966 godine. 2015. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Bp. 1894.
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja A Valpovština információs portálja Rudolf Horvat: Valpovština u tursko doba
Kategória:Eszék-Baranya megye települései