A nominalizmus (a latin nomen, „név” szóból) a metafizika, az ismeretelmélet és a nyelvfilozófia egyik fontos álláspontja. Alapgondolata szerint a valóságban elsődlegesen vagy kizárólag egyedi dolgok léteznek: ez az ember, az a ló, ez a fa, az a kő. Az olyan általános fogalmak, mint „ember”, „ló”, „fa” vagy „jóság”, nem önállóan létező dolgokat jelölnek, hanem az értelem és a nyelv működéséhez tartoznak.
A nominalizmus legismertebb történeti formája a középkori filozófia universalia-vitájához kapcsolódik. A vita fő kérdése az volt, hogy az egyetemes fogalmaknak – például az „emberi természetnek” – van-e valamilyen valóságos alapjuk a dolgokban, vagy csak az emberi elme, illetve a beszéd által használt jelek. A nominalizmus a realizmus különböző formáival állt szemben. A platonikus realizmus az egyetemeseket az egyedi dolgoktól függetlenül létező valóságoknak tekintette, míg a arisztotelészi és tomista mérsékelt realizmus szerint az egyetemes természetek nem különálló dolgokként, hanem az egyedi létezőkben megalapozottan vannak jelen.
A nominalizmus nem egységes iskola. Másként jelentkezett a 11–12. századi vitákban, másként William Ockham 14. századi terminizmusában, és másként a modern analitikus metafizikában. A középkori nominalizmus egyik központi alakja Ockham volt, akinek tanítása szerint az univerzálék nem önálló valóságok, hanem olyan fogalmak vagy terminusok, amelyek több egyedi dologra alkalmazhatók.Paul Vincent Spade: „William of Ockham”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/ockham/ A modern filozófiában a nominalizmus tágabb értelemben az absztrakt tárgyak vagy univerzálék létének tagadását is jelentheti.Sam Cowling: „Nominalism in Metaphysics”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/nominalism-metaphysics/
Alapkérdés: mi az egyetemes fogalom?
Az egyetemes fogalom olyan fogalom, amely több egyedi alanyról is állítható. Az „ember” fogalma például állítható Szókratészről, Platónról és bármely más emberről. A kérdés az, hogy amikor több különböző emberről ugyanazt mondjuk – „ember” –, akkor a szó mögött van-e valamilyen közös valóság, vagy csak a mi gondolkodásunk és beszédünk kapcsolja össze őket.
A középkori filozófia ezt a kérdést az universalia, vagyis az egyetemesek problémájaként tárgyalta. A kérdés klasszikus formáját Porphüriosz Eiszagógé című művének a nemekről és fajokról szóló bevezető kérdései adták: vajon a nemek és fajok a valóságban is léteznek-e, vagy csak az elmében; ha léteznek, testi vagy szellemi természetűek-e; és az egyedi dolgoktól különválasztva vagy azokban léteznek-e.Gyula Klima: „The Medieval Problem of Universals”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/universals-medieval/
A vita azért volt fontos, mert nem puszta nyelvtani kérdésről szólt. Az egyetemes fogalmak problémája érinti a megismerés, a tudomány, a metafizika és a teológia alapjait is. Ha például az „emberi természet” pusztán név, akkor másként kell magyarázni az emberről szóló egyetemes állításokat, mint akkor, ha az emberi természetnek valóságos alapja van az egyedi emberekben.
Az universalia-vita fő álláspontjai
A középkori vitában több álláspont alakult ki. A hagyományos latin formulák ezek: universalia ante rem („az egyetemesek a dolgok előtt”), universalia in re („az egyetemesek a dolgokban”) és universalia post rem („az egyetemesek a dolgok után”).
Álláspont Latin formula Rövid magyarázat Példa az „ember” fogalmára Túlzó vagy platonikus realizmus universalia ante rem Az egyetemesek az egyedi dolgoktól függetlenül is léteznek. Az „emberség” önálló mintaként vagy formaként létezik, amelyből az egyes emberek részesednek. Mérsékelt realizmus universalia in re Az egyetemes természet a dolgokban van, de nem önálló, különálló létezőként. Az emberi természet valóságosan megvan az egyes emberekben, de csak az értelem fogja fel egyetemesként. Konceptualizmus universalia post rem Az egyetemes elsősorban az elmében létezik fogalomként. Az „ember” olyan fogalom, amelyet az értelem több egyedi ember alapján alkot. Nominalizmus universalia post rem Az egyetemesség a név, jel vagy terminus használatához tartozik; a valóságban csak egyedek vannak. Az „ember” terminus több egyedi emberről állítható, de nincs külön „emberség” mint önálló vagy közös dolog.
A mérsékelt realizmus klasszikus képviselői Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás. E felfogás szerint a fogalom egyetemessége formálisan az értelemben van, de tartalmának valóságos alapja a dolgokban található. A nominalizmus ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a valóságban nem léteznek egyetemes dolgok, csak egyedi létezők.
Ókori és kora középkori előzmények
Bár a „nominalizmus” elnevezés középkori eredetű, a probléma már az ókori filozófiában is megjelent. Platón szerint az érzéki világ dolgai az örök és változatlan ideákból részesednek. Arisztotelész ezzel szemben nem fogadta el, hogy az egyetemes formák az egyedi dolgoktól külön léteznének. Szerinte a valóságban egyedi szubsztanciák vannak, de az értelem képes az egyedi dolgokból elvonatkoztatva általános fogalmakat alkotni.
Az ókorból gyakran idézett példa Antiszthenész cinikus filozófusnak tulajdonított kijelentése: „látom a lovat, de nem látom a lóságot”. Ez a mondás jól érzékelteti azt a későbbi nominalista hajlamot, amely szerint az általánosság nem a dolgok között önállóan létező valóság, hanem a gondolkodás és a nyelv műve.G. Küng: „Nominalism”. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, Thomson/Gale, 2003.
A középkorba a probléma főként Porphüriosz és Boëthius közvetítésével került át. Porphüriosz kérdései nyitva hagyták az egyetemesek státusát, Boëthius kommentárjai pedig nem zárták le véglegesen a vitát. Ezért a 11. századtól kezdve a skolasztikus gondolkodók számára az universalia-vita a filozófia egyik alapvető kérdésévé vált.
Roscellinus és Abaelardus
A korai középkori nominalizmus legismertebb alakja Roscellinus volt. Tanítását főként ellenfelei és későbbi beszámolók alapján ismerjük. A hagyomány szerint az univerzálékat puszta hangoknak vagy szavaknak tekintette; álláspontját a források gyakran sententia vocum néven említik. Ez azt jelenti, hogy a nemek és fajok nem valóságos dolgok, hanem kimondott szavak, amelyek több egyedi dologra vonatkoztathatók.Paul Vignaux: „Nominalisme”. In: A. Vacant, E. Mangenot, É. Amann szerk.: Dictionnaire de théologie catholique. Letouzey et Ané, 1931.
Roscellinus nézeteinek teológiai következményei is voltak. A Szentháromság titkának magyarázatában olyan megfogalmazásokhoz jutott, amelyeket ellenfelei veszélyesnek tartottak. Canterburyi Szent Anzelm bírálta álláspontját, mert úgy látta, hogy a túlzott nominalizmus a három isteni személy egységének helyes értelmezését is veszélyeztetheti. Ez mutatja, hogy az universalia-vita a középkorban nem elszigetelt logikai kérdés volt, hanem a teológiai fogalomalkotást is érintette.
Petrus Abaelardus álláspontja már árnyaltabb volt. Nem egyszerűen puszta hangoknak tekintette az univerzálékat, hanem jelentéssel bíró beszédterminusoknak (sermones). Abaelardus bírálta a túlzó realizmust, de nem akarta teljesen megszüntetni az általános nevek értelmi alapját. Felfogása ezért gyakran átmeneti helyet foglal el a nominalizmus és a konceptualizmus között.
Ockham és a késő középkori nominalizmus
A nominalizmus legnagyobb hatású középkori alakja William Ockham volt. Ockham ferences szerzetes, skolasztikus teológus és logikus volt, akinek nevét később az úgynevezett Ockham borotvája tette különösen ismertté. A „borotva” lényege az, hogy nem kell szükségtelenül szaporítani a feltételezett létezőket vagy magyarázó elveket. Ockham maga nem mindig a később elterjedt formulát használta, de műveiben több hasonló elv megtalálható: például hogy amit kevesebbel meg lehet magyarázni, azt hiábavaló többel magyarázni.
Ockham nominalizmusa nem egyszerűen azt mondja, hogy az általános szavak hangok. Ő különbséget tett kimondott, írott és mentális terminusok között. Az általános fogalom nála olyan mentális jel, amely több egyedi dolog helyett állhat. Ezért Ockham követőit gyakran nemcsak nominalistáknak, hanem terministáknak is nevezik: számukra a logika központi tárgya a terminusok, kijelentések és következtetések elemzése volt.
Ockham szerint a valóságban csak egyedi dolgok vannak. Ha azt mondjuk, hogy „Péter ember” és „Pál ember”, ez nem azt jelenti, hogy Péter és Pál ugyanazt a közös, valóságosan elkülöníthető „emberséget” birtokolják. Inkább azt jelenti, hogy az „ember” terminus mindkettőre igaz módon alkalmazható. Az egyetemesség tehát nem a dolgokban lévő külön közös létező, hanem a jelhasználat és az értelem működésének sajátossága.
Ockham gondolkodásában az isteni mindenhatóság is fontos szerepet kapott. A potentia absoluta Isten abszolút hatalmát jelenti: Isten mindent megtehet, ami nem foglal magában logikai ellentmondást. A potentia ordinata Isten elrendelt hatalma: az a rend, amelyet Isten ténylegesen megalkotott és amely szerint a világot fenntartja. Ez a különbség segített Ockhamnek hangsúlyozni, hogy a teremtett világ rendje valóságos, de nem szükségszerű: Isten más rendet is teremthetett volna.
Nominalizmus és tomizmus
A nominalizmus különösen jól érthető, ha összevetjük Aquinói Szent Tamás mérsékelt realizmusával. Tamás szerint az egyetemes fogalomnak valóságos alapja van az egyedi dolgokban: az emberi értelem az érzéki tapasztalatból elvonatkoztatva ragadja meg a dolgok lényegi természetét. Ockham viszont gyanakvóbb volt az ilyen metafizikai közös természetekkel szemben, és az egyedi dolgokból, valamint a terminusok működéséből indult ki.
Kérdés Aquinói Szent Tamás és a mérsékelt realizmus Ockham és a nominalizmus Egyetemes fogalmak Az egyetemes természetnek valóságos alapja van az egyedi dolgokban. Az „emberi természet” nem külön létező dolog, de valóságosan megalapozza az emberről szóló általános állításokat. A valóságban csak egyedi dolgok vannak. Az „ember” általánossága a fogalom és a terminus használatában áll. Megismerés Az értelem az érzéki tapasztalatból elvonatkoztatja a lényeget. Fontos szerepet kapnak az ismeretképek és az absztrakció. Az egyedi dolog intuitív megismerése alapvető. Ockham sok közvetítő elméleti elemet feleslegesnek tartott. Metafizika A létezőkben felismerhető természet, célrend és oksági összefüggés van. A fogalom és a lét között mélyebb megfelelés áll fenn. A metafizikai magyarázatokat takarékosan kell kezelni. Nem szabad olyan közös természeteket vagy külön entitásokat feltételezni, amelyek nélkül a magyarázat megoldható. Természetes teológia Az emberi értelem képes bizonyos ismeretekre Istenről, például Isten létének bizonyítására. Ockham szűkebbre vonja a szigorú észbeli bizonyítás körét; több hitigazságot elsősorban kinyilatkoztatásból ismerhetőnek tart. Etika Az erkölcsi rend az emberi természethez, célhoz és a jóhoz kapcsolódik. Erősebb hangsúlyt kap Isten szabad akarata és parancsa. Világrend A teremtett világ rendje értelmileg feltárható, és a teremtmények természetében is megmutatkozik. A világ rendje kontingens: Isten szabadon így rendezte el, de másként is elrendezhette volna.
A tomista kritika szerint a nominalizmus veszélye az, hogy meggyengíti a fogalmak és a valóság közötti kapcsolatot. Ha az egyetemes fogalmaknak nincs tárgyi alapjuk, akkor kérdésessé válik, miként beszélhetünk biztosan lényegi természetekről, természetes erkölcsi rendről vagy az Istenre vonatkozó analóg állításokról. A nominalista oldal viszont úgy látta, hogy a realizmus túlságosan sok metafizikai létezőt vesz fel, és nem különbözteti meg eléggé a dolgokat a róluk alkotott fogalmaktól.
A nominalizmus teológiai jelentősége